Evangélikus Tanítóképző, Szarvas, 1928

33 havonként törleszteni, kivéve az előre befizetendő tandíjat és be- íratási díjat. A havonként pontosan fizető növendék semmiféle sürgetésnek nincs kitéve, de az intézet felettes hatósága szigorúan előírja, hogy egy hónapnál hosszabb késedelem senkinek sem en­gedélyezhető ; tehát aki egy havi részletnél nagyobb összeggel van hátralékban, azt a tanórákon való részvételtől el kell tiltani, illetve az internét^sból szüleihez hazaküldení. Az intézetnek szánt pézküldeményeket sohase tessék: Kiss Sándor igazgató címére küldeni, mert az igazgató pénzt nem kezel és a küldemények átadása a pénztárosnak hiábavaló kése­delmekkel jár. Az intézetnek szánt pénzküldemények a követ­kező címzéssel küldendők : Az ev. tanítónőképző tek, igazgatósága. Az ilyen című pénzküldeményeket a pénztáros veszi át. Az igazgató­tól kért levélbeli válasz céljára nem szükséges válaszbélyeget mellékelni, mert az igazgatóság hivatalos bérmentetlen levele után a posta beszedi a levélportót, azonfelül pedig nincs joga bírságot szedni. A tanítónőképző minden internátusi növendéke, tehát még a magasabb osztálybeliek is, szeptemberi jelentkezésükkor orvosi bizonyítványt tartoznak magukkal hozni arról, hogy a legutóbbi hat hét folyamán nem fordult elő ragályos betegség a családjuk­ban. A növendékek szeptember 2—3 napján délelőtt 9—1-ig és délután 4—6-ig jelentkeznek beíratásuk végett, még pedig szept. 2-án a III.—V. évesek, szept. 3-án az I—II. évesek. Ugyanakkor bemutatják a magukkal hozott tárgyakról szóló jegyzék két alá­irt példányát és a szülők levelezési engedélyét. A tanítás kez­dete szeptember 5-én. Az igazgató vagy helyettese a nagy szünidőben csakis kedden és szombaton 11—1 óráig fogad.

Next

/
Oldalképek
Tartalom