Evangélikus Tanítóképző, Szarvas, 1914

Őskori nyomok Szarvas területén s a szappanosi neolit-korú telep.

1836. dec. 22-én egy Párisban élő zseniális magyar tudós, kiváló matematikus, statisztikus és nyelvész, midőn korsójába vizet merített, a Szajna folyóba zuhant s odaveszett. A franciák Menteidnek nevezték, magyar neve azonban Mandely volt. A művelt nyugat eme nagykultu- ráju világvárosában tartózkodó tudósunk valóságos őskori életmódot folytatott. Egy hét láb átmérőjű kerti faházban lakott. Télen ládában, nyáron meg a széken aludt. Fekete kenyeret s gyertya lángjánál puhított burgonyát evett. Minden hét elején egy nagy hátizsákot vett vállára s bevásárolta az egész heti élelmet, ami nem került három franknál többe. És ez az ember beszélt magyarul, németül, tótul, görögül, olaszul, perzsául, arabul, angolul, franciául, kínai s szanszkirt nyelven. Hogy nem legendáról van szó, hiteles feljegyzések szólnak e hazánkfiáról (Tessedik Ferenc: Tudományos gyűjtemény 1827-iki évf. XI. kötetében, a párisi Arzenál könyvtárnoka, Nodier Károly pedig a „Le Temps" c. folyóirat 1837-iki évf. ir róla).

És az őskori ember primitivitása hányszor kisért közöttünk a legújabb időkben is ? A prehisztorikus földalatti lakások a szó szoros értelmében újraélednek a modern ember által ásott lövészárkokban. Valóságos földalatti városok ezek, honnét a kulturember, kezében nem kő-