Evangélikus Tanítóképző, Szarvas, 1913

— 50 — b) Személyi ügyek. Az őszinte részvét és mély fájdalom érzésével emlékezem meg Veres Józsefről, intézetünk Intéző­bizottságának egy jeles tagjáról, egyházmegyénk­nek évtizedeken át volt nagytekintélyű esperesé­ről, aki nemcsak szükebb hazájában, nemcsak egy­házmegyéjében, nemcsak ev. egyházi téren, hanem országgyűlési képviselői minőségében, mint tör­vényhozó is, oly munkás­ságot fejtett ki, amely őt egyházunk és nemzetünk nagyjai közé emelte. Nagy tudása, kiváló képessé­gei csodálttá tették. Mint szónok, a bámulat és csodálat érzését váltotta ki hallgatóiból, mint bi­zottságunk tagjának a legnagyobb tisztelettel adóz­tunk e kiváló férfiúnak, aki mindenkoron szivén vi­selte az intézet érdekeit, aki nagy tekintélyével min­den időben előbbre vinni igyekezett intézetünket s boldog volt, ha egy-egy lépéssel előbré haladtunk. Nemes szivének minden [érzelme, fenkölt lelkének minden gondolata szeretett egyházáért s hőn szere­tett magyar hazájáért élt nemes kebelében. Igaz em­ber volt, aki mindenekelőtt alkotni, építeni és terem­teni akart, egyházi téren épen úgy, mint nemzete javára. S e nagy embernek mégis meg kellett halnia 1... Halálának hire elszomoritólag hatott mindenkire, aki Veres Józsefet valaha látta, hallotta, s halálát

Next

/
Oldalképek
Tartalom