Evangélikus Tanítóképző, Szarvas, 1912
47 az illető, tanári minőségében is, — elsősorban mégis csak lelkész, akinek mindenekfőlött álló kötelessége: a hívek lelki gondozásé. Ha tehát esketés, temetés, keresztelés vagy egyéb fontos és sürgős funktió miatt elhívják, elsősorban a hívők rendelkezésére kell állnia s bármennyire is fájlalja, kénytelen óráit elmulasztani s úgy tudom, hogy körülbelül az órák egyharmada esik áldozatul a lelkészi kötelességek teljesítése miatt. Hogy e körülmény nevelési szempontból mennyire hátrányos, azt nem tartom szükségesnek részletesen kifejteni s igy vélem, elegendő, ha csupán utalok rá. Más intézetben két- három bejáró theologiai tanár, vagy felavatott lelkész tanítja a vallástant, de csak a vallástant s a heti 3—4 órán kívül növendékeit nem is látja. Eltekintve attól, hogy rendkívül bajos ily körülmények között a tanításban egységet létre hozni, a legnagyobb baj az, bogy ez a tanár, keveset érintkezvén növendékeivel, legjobb esetben elvégzi velük az előirt anyagot, de szivökre-lekükre mélyreható nevelői hatást, mely a serdülő fiatalságot hitében megerősítené, alig gyakorolhat, holott ez fontosabb talán még a pensum tudásánál is. Az efféle próbáikózás több nemét ismertethetném, de nem tartom indokoltnak azért, mert a tapasztalatok alapján kialakult végeredmény mindig és minden intézetnél csak az volt, hogy egyik kísérlet sem vált be, de mert a tantervet betartani és követni kötelesség, godoskodni kellett e kérdés megoldása szempontjából egy oly módozatról, melynek alapján a cél elérése lehetségesnek mutatkozott Így merült fel az önálló vallástanári állás szervezésének kérdése, mely éveken keresztül vajúdott, de megvalósulása egyik intézétnél sem került sorra, aminek legtöbb oka a fedezethiány volt. Időközben az állami új tanterv életbeléptetése folytán mind
