Evangélikus Tanítóképző, Szarvas, 1912

kötelessége, hogy volt tanítványainak anyagi jólétéért a leg­élesebb harcot indítsa meg, mert csak igy nyithatja meg az utat a tanítóképzőben azok számára is, akik eddig méltán el­kerülték. Segíteni kell azon is, hogy a felekezeti tanítóképzők is jobb, tehetségesebb növendékekhez jussanak. Tegyen azért a Szakosztály a minisztériumhoz felterjesztést, hogy a feleke­zeti tanítóképzők növendékei részére államsegélyt utalványoz­zon ki, továbbá, hogy felszerelési, beruházási, építési segély- lyel tegye lehetővé, hogy a felekezeti tanítóképzők és az uj tanterv szellemében áldásos hivatásuknak megfelelhessenek. A tanítóképző akkor felel meg igazán hivatásának, ha összeköttetésben áll az élettel, ha fentartja a kapcsot volt ta­nítványaival, ha vizsgálja az eredményt, amit künn az életben fel tudnak mutatni. Az iskola az életnek nevel, az életből vegye a táplálékot is. Szükséges tehát, hogy ev. tanítóink időközök­ben megbeszélésre összegyűljenek, hogy a tudományok újabb ága'val, a paedagogia vívmányaival megismerkedjenek. Hisz ha csak arra mutatok rá, hogy hány fiatal tanító, épen a tan­terv nehézségei miatt kevés ismerettel, kevés gyakorlati érzék­kel hagyván el az iskolát, az élet iskolájában vasszorgalom­mal töri magát a hiányok pótlására, milyen hálásan fogadná az irányítást. Az állam évről-évre rendez tanfolyamokat, kívánatos, hogy az ev. tanítóság is a haladó korral lépést tartson, annál is inkább, meri legtöbb tanítónk falu helyen szerény viszonyok között a tovább képzésre alig fordíthat gondot. Végtelen nagy fontosságot tulajdonítva e továbbképző tanfolyamoknak, azért tegyen felterjesztést aziránt is, hogy ev. tanítóink számára rendezendő nyári tanfolyamokra államsegélyt kapjanak, vagy a kerületek gondoskodjanak megvalósí­tásukról, még pedig oly módon, hogy minden évben más-más kerületi tanítóképzőben tartassák. A második fontos kérdés, megoldani azt, hogy miként lehetne növendékeinket felszabadítani a lelket, testet megölő túlterheltség alól, miután egyelőre nem várhatjuk a tanítókép­zők 5 évfolyamává való átalakítását. Hogy 8-tól este 6-ig való elfoglaltság mellett önképző munka lehetetlen, bizonyításra nem szorult. Segíthetnénk talán az 50 perces órák behozatalával. — 38 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom