Evangélikus Tanítóképző, Szarvas, 1909

IV. Tanítás és Q?V?léS. Tanárkari tanácskozások. A tanári tes­tület minden tagja át van hatva azon fontos feladat magasztos voltától, mely reája háramlik. Tanítói és neve­lői feladatának lelkiismeretesen eleget téve, minden idejét arra fordította, hogy az intézet szervezetét, rendtartását, tanulmányi és fegyelmi rendjét saját hatáskörében meg­állapítsa. A lefolyt tanév folyamán 28 (huszonnyolc) érte­kezletet tartottunk, melyek gyakran késő esteli órákig is elhúzódtak. A fent említett fontos kérdések, melyek az intézet jövő fejlődésének alapját vannak hivatva megte­remteni, állandóan napirenden voltak s beható, alapos tárgyalás után most már az intéző-bizottság foglalkozik velük. Az értekezletek rendes tárgyai voltak még: az igazgató előterjesztései korábbi határozatok végrehajtá­sáról ; az osztályfők és tanárok jelentései a növendékek viseletéről, szorgalmáról, előmeneteléről; a segélyek, ösztöndíjak odaítélése ; osztályozás, vizsgálatok előké­szítése ; tanulmányi, fegyelmi és folyó ügyek. Az elmé­leti oktatás és a gyakorlati kiképzés rendes havi érte­kezletének állandó tárgyát képezték. Végül meg kell fTiég említenem, hogy tanácskozásaink egyik legpontp-

Next

/
Oldalképek
Tartalom