Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1939

jövőt kutató szülői szemek, reménykedően, vágyakozóan, de egyútta — aggodalmaskodón. Aggodalmaskodóan: vajon az, amit maguknak képzeletben oly sok tervezgetés közben építettek, aminek felépítésében saját legjobb elképzelésük szerint céltudatosan tettleg is közreműködtek, amikor intettek, buzdítottak, irányítottak egész szívükkel-lelkükkel: fel- épül-eaz mind, amikor gyermekük az ő hatóerőik alól kikerülnek? Lesz-e boldog az, kit vágyaikban annak láttak ? Vajon ez az elszakadás, ez a szeptember nem kezdetét jelenti-e az utak elágazásának, nem-e az elválást attól az iránytól, melynek végén a távolban egy ilyen maguk elé képzelt kalokagatos áll ? Vajon az, minek alapját ott bent a családban elkezdették lerakni, felépül-e majdan? Vajon annak felépítésében, gyermeküknek boldog és derék emberré-nevelésében az ő felfogásukkal megegyezően vesz-e részt az a fórum, melynek hivatása az emberré-nevelés ? Vajon család és iskola, az egyéni és a tömeges nevelés fórumai, természetszerűen más és más eljárási módokat követve és eszközöket használva, tehát látszólag elágazó utakon járva is tudnak-e egymásra találni a célnál ? Mert ha nem tudnának, akkor, de csakis akkor volna indokolt szülők és tanulók szeptemberének az évszakhoz igazodó fájdalmas színezete. Mert akkor a családból az iskolába-lépés nem rövid időre szóló személyi elválást, de életcélok különválasztását, a boldogulás végső céljának elbukását jelentené.

Mélyen tisztelt Közönség ! A szegedi tankerület jelenlegi főigazgatója az akkor igazgatása alatt álló budapesti kegyesrendi gimnázium tanáraival együtt nemrégiben szép könyvet adott ki. A könyv megiratásának alapgondolata azon, ma pedagói szakkörökben általánosan elfogadott alapelv szolgálata volt, hogy a gimnáziumi nevelést a lehető legszorosabb összhangba kell hozni a családi neveléssel. Ez azonban csakis akkor sikerülhet, a család és az iskola együttes munkájának „csakis akkor lesz meg a kívánatos eredménye, ha az eljárásmódok különbözősége mellett közös az az eszményiség, amelynek a nevelés egész munkáját irányítani kell“. Ezt az eszményiséget az illusztrisz szerző az Evangéliom- ban és a kegyesrendnek százados rendi hagyományaiban gyökerezted, azokban találja meg.

Mélyen tisztelt Közönség! Amikor intézetünk tanári kara és felügyelőbizottsága arra a helyre állított, amelyről ez alkalommal először lehetek szerencsés szólani, a mi felügyelő urunk üdvözlő szavaiban szintén hagyományokra hívta fel figyelmemet. A mi ősi evangélikus iskolánk hagyományaira. Mert annak is megvannak a maga élesen kiütköző, erőteljesen jelentkező hagyományai. Egyik-másikukat gyakran halljuk idézni. Számunkra ez órában a kérdés csak az lehet: vajon birnak-e azok is olyan ható erővel, alkothatnak-e együttesen olyan eszményiséget, mely hasonlóan amazokéihoz, mint kitűzött cél, egyfor22