Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1936
33 nyug. főszolgabíró Budapest, dr. Horváth Béla nyug. m. kir. postatanácsos Nagyvárad, Chugyik Pál ev. főesperes Aszód, dr. Nagy Béla ügyvéd Szarvas, Raskó Kálmán gimn. igazgató Szarvas, dr. Salamon Imre ügyvéd Békés, Sípos Ármin magán- tisztviselő Budapest, Szenes Jenő jószágkormányzó Mindszent, Tyehlár Endre nyug. járási számvevő Békés, dr. Végvári Ferenc az MTI szerkesztője Budapest. Sajnálattal nélkülözzük a többi évfolyamok találkozóinak névsorát, amelyet amennyiben utólagosan sikerül megszerezni, pótlólag értesítőnk jövő számában fogjuk közzétenni. Az a nagy szeretet és ragaszkodás, amellyel a régi diákjaink visszazarándokolnak régi iskolájukhoz, bennünk is mindenkor az őszinte tiszteletnek és ragaszkodásnak érzéseit váltják ki és őket mindenkor meleg szeretettel is várjuk vissza iskolánk falai közé. Az igazgató az ünnepély alkalmával a következő beszéddel köszöntötte az Öregdiákok Szövetségét és a találkozókat. Nagyméltóságú Társelnök Úr, mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Öregdiák társaim ! Amikor a múlt tanév végén iskolánk szokásos tavaszi ünnepélyét tartotta, úgy éreztük, hogy minden igyekezetünk, minden törekvésünk, minden hangulatos kedvünk és a közönség részéről tanúsított minden meleg érdeklődés és megértő támogatás dacára is — hiányzik valami a keretekből, valami, — ami eddig éveken át megvolt, valami — ami belenyúlt a mi lelkűnkbe, valami — ami melegen érintette a mi szívünket, valami — ami fokozni tudta a mi kedvünket. Ennek a rejtélynek megfejtése azonban momentán megtörtént. A Szarvasi öregdiákok Szövetségének az a már fogalommá vált nemes és hálás érdeklődése, amellyel az Alma Mater iránt viseltetik, amellyel viszont ezt kötelezte önmaga iránti hálára, bár nem maradt el a múlt évben sem, de látható formát nem öltött magára s így nem is tudta megmozgatni a lelkeket olyan mértékben, amint az az előző években történt. Éreztük, hogy a távolból ideszáll ez alkalommal is az ő lelkűk, tudtuk, hogy gondolatainkban egyesülünk, de nem érezhettük mégsem azt az igazi melegséget, amelyet az ő személyes ittlétük alkalmával mindannyiszor éreztünk volt. S most, amikor két esztendei távoliét után a viszontlátás édes örömeinek érzése alatt forr össze a lelkünk, úgy érezzük, hogy ez a közöttünk lévő több mint évtizedes kapcsolat nem3
