Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1926
11 kellett kinálgatnia; a Világ Magvetőjének kellett felajánlania a legdrágább itallal, a vérrel zengő poharat, életét; éreznie kellett, hogy érte, a piros vérben járóért, talpig hófehérben gyönyörű virágszál imádkozik, hogy eljuthasson a halha'atlanság felé indító költői hír tündéréhez. Éreznie kellett mindennap, hogy jaj, talán most irt versében muzsikál a halál-bánatos végső, drága rím; sáros köpenyegének a földdel kellett szinte összenőni s minden reggel azon kellett csodálkoznia, hogy még él; meg kellett tanulnia, hogy amit a magyar földön zseni teremt, azt paraszt-erőnek kell megvédeni; hogy korhadt fatörzse, mint harkály kopácsol, földre zuhan már vihartámadáskor; az ítéleti napokon a kedves, az őrangyalasszony hazasegítő, visszavivő szomorúságához kellett menekülnie és látnia kellett a deres dombokon a halott vitézekre terített véres ponyvát, a gyászpompás halotti leplet; őrtűznél kellett virrasztania a nappal sárkányként rohanó, éjjel pedig gyönge bárányként aluvó katonapajtások fölött; meg kellett aiázkodnia a harcok poklában egész a barmok vályújáig, hogy fölkapja szép nevét a hír országot be- száguldó tüzes paripája. A hírét igy felverő véres harcokban a megdöbbentő keserűség erejével, vagy talán a szent tébolyultság ihletével milyen dübörgő verssorokban kellett maga mellé hívogatnia, maga mellé követelnie csak egy éjszakára a pártoskodókat, a vitézkedőket, a^ gerendatöréskor szálkakeresőket, az uzsoragarast fogukhoz-veröket, a hitetleneket, az üzérkedőket, a hosszú csahos nyelvvel hazaszeretőket, hogy költői dicsőségéről álmélkodón beszéljen az egész magyarság és ő is babéros büszke lovagnak lássa magát, ha kedvesére gondol s ha meg édesapjáról álmodik a tábori sátorban: a szent öreg ur, a néhai pásztor és prédikátor sírjára tehesse harcos dicsősége koszorúját. Így verte fel a véres harc Gyóni Gézának, a szarvasi diáknak, ez ősi iskola jeles fiának költői hírét. De harcos dicsőségének üdezöld koszorúját teljesértékű versei, művészi veretű kö teményei fonták homlokára s éppen ezért ezek a hírét fölverő versek vele együtt halhatatlanok. Ma, a háború dúlása után a kilencediknek számlált esztendőben, Gyóni Géza halálának tizedik évfordulóján is olyan frissek és olyan élők, mint születésük órájában. Nem elkopók, nem halványulok ezek a költemények! Nem siettünk hát, testvéreim, ez 6si iskolának Gyóni-emlék- táblával való felékesítésével, mert bizonyos, hogy maradandó költői értékek teremtőjének nevét hirdeti majd e legújabb Gyóni-emlékmű is. Milyen csodálatos ez a mi magyar földünk! A véres harcok idején nemcsak a legnagyobb országkormányzó polgárt termette meg Tisza Istvánban; nemcsak a magyar katona-ideált, a magyar
