Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1902
3ß — — De hiába nem volt mégsem ez a század! Szemünkbe fény ragyog, nem hiú káprázat, Büszkén mutathatunk sok jeles fiára: Jantyikra, s a költő Szabolcska Mihályra! . • , De ki tudná őket elsorolni néven, Majd annyi a számuk, mint csillag az égen! Ragyogásuk, hírük messze elverődik, Nem is a hazában, odakiinn végződik ! , . . S mi boldogok vagyunk, hogy reánk is hárul Egy-egy parányi rész abból a sugárbúi, Ráesik szivünkre, dobogásba hozza, S megszólal a lelkünk értük imádkozva! „Áldd meg Isten őket, tündöklő lelkűket, Hadd tegyék dicsővé, nagygyá nemzetünket! S ezt az öreg fészket, mely őket nevelte, Töltse be szelíden a szeretet lelke! . . . Hogy az a nemzedék, mely nyomunkban támad, Legyen hozzád méltó tovatűnő század, Tisztelje őseit, úgy törjön előre, Késő krónikások zengjenek felőle 1“ ... Mi pedig egykoron, immár őszült fővel, Eljövünk még egyszer e helyre idővel, Ifjúságunk kincsét egy halomba szórjuk, Múlt idők emlékét sorra elgondoljuk! . . . S mielőtt az árnyék elfödnc örökre, Leborulunk újra e szentelt küszöbre, Úgy mondjuk fölötte utolsó imánkat: Áldd meg Isten, áldd meg mi magyar hazánkat! Erre aztán a hullámzó taps ős tetszés-zaj csillapultával intézetek, küldöttségek üdvözlései folytak le, melyek hatása alatt a kimerülésig fokozódván a közönség figyelme sietett a rendezőség véget vetni az ünnepségnek, s 'rázendítette a vegyes kar záróénekét, melyet ifj. Chovan r / » 's i
