Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1885

társadalmunkat az által, hogy az ifjú nemzedék czéltuda- tos munkássághoz szokva, a majdan hivalásszerüleg elfoglalandó szakban is munkaszerető lenni tudna s akarna.

Áldott emlékű Eötvös Józsefünk monda: a gymnasi- umok, úgy a mint ma szervezve vannak, urílakat nevelnek. Szomorú vád ez oly magas röptű szellem s oly világtájékozottságot mutató kitűnőség részéről, ki jelentékeny társadalmi állásánál fogva hazai középiskoláink felett Ítéletet mondani leginkább volt illetékes és jogosult. Ha »úr* alatt társas helyzetében önálló egyént értünk, kit előnyös állása másoknak parancsolni jogosít, s ki munkáltat; de maga nem munkáldodik: akkor — őszintén szólva — gymnasi- umainkban még mindig kelleténél felül sok az úrfi, az az olyanná fejlő, ki a gyenge jó szülőknek a modern iskolázással adott fokozódó igények alapján parancsolgat, holott engedelmeskednie kellene, s ki tanárait a kimerülésig munkáltatja maga körül, de maga nem munkálkodik önmagáért. Meglehet, régibb arislokratikus életnézet szemüvegén át tekintve nem is látszhalik megvetendő dolognak az oly iskolázás, melyben a gyermek urfivá fejük, hogy később valódi úrrá lehessen. Gondolom azonban, hogy demokratikus irányú korunk mindinkább kijózanít bennünket ezen — a tanítás és nevelés ügyét szolgáló férfiakat soha el nem kábító — szerencsétlen felfogásból s annak minden végzetes következményeiből. Ha pedig ezt korunk nem tenné, vagy tenni csak késlekednék is: akkor itt az ideje, hogy az iskolák feladatuknak tekintsék a nevelésnél a józan demokratikus elveket szolgálni s életszabályzóvá fejleszteni, mert nincs is tán foglalkozás, melyben oly szembetűnő módon s csaknem mindennap ismétlődő ingerrel nyilvánulhatna azon köztapasztalat, mikép mi emberekül közös fejlődési alapon állunk. Nincs egyse közöltünk, ki bevég- zett tudással, ügyességgel erénykoszoruval szülessék. Nincs