Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1885

4

»Hoc instituto pellilur e Scholis patriae ingnavia, quod industriae monumentum, ut consuleret posteritati, posuit populus szarvasiensis. Anno 1791.*

A hányszor e fölirat alatt a naponta többször elmenő tanár és latinul értő tanuló elmegyen, annyiszor fölhivatik figyelme egy fontos kötelességre, mely a kezdő sorokban lel kifejezést: »Hoc instituto pellitur e scholis patriae igna- via.* De nemcsak megérteni, hanem buzgón gyakorolni tartozunk kötelességeink mindenikét — mi szarvasi iskolabeliek tehát eme föliratban körvonalozottat is, — mert hisz tevékenység által válik valamely kötelesség erkölcsi fensége és isteni áldása megismertetővé.

Erre utasít bennünket szarvasiakat az iskolaépület múltjához fűződő tanuságos tapasztalat. Hol állana ma Szarvas népe és vidéke jólétben, hacsak azon igazságnak lelkes követésében kitart vala, melyre Tessedik már akkor irányitá a közfigyelmet, midőn a maga közelebbi érdekeit alig ismerő lakosság nagy része az életképes iskolai reform iránt leküzdhetlen ellenszenvvel viseltetvén, sürgette, hogy vissza kell vinni a népiskolát eredeti szerke- zotéhez, mert únos-untig elég, ha a protestáns nép az ő kedves kátéját, költői tartalmú szenténekeit s ráadásul az olvasást, írást, számolást s a csekélyke latint megtanulja az ő népiskoláiban? Napjainkban erős meggyőződéssé érlelődött az, hogy egynemű foglalkozáshoz szokott alföldi földmives népünkre legnagyobb jótétemény volna, ha a kisebb befektetést igénylő s igy könnyebben is űzhető házi ipar ágazatait e vidék természeti előnyeihez és szükségeihez illő arányban és mértékben már a népiskola felső osztályaiban okszerű utasítás, előmutogatás és gyakorlás utján mindenki eltanulhatná. A miért ma művelt társadalmunk s közoktatási kormányunk buzgólkodni s áldozatokat hozni kész, azt Tessedik csaknem egy századdal