Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1872
5 — Midőn hat évvel későbben a törökök Beriszlót egy véres ütközetben megverték és megölték, a serdülő Antal ismét nagybátyja kezeibe került, aki ugyan bőven ellátta őt anyagi jókkal, de a mellett igen szigorú, mondhatni kegyetlen volt iránta. Magasabb tanulmányait ennek felügyelete alatt végezé, s ez küldötte ki a hires páduai egyetemre is. De amig Veráncsics könyveivel foglalkozott, addig Magyarország, melyet édes hazájaként szeretett, a pártviszály áldozatává lett. Csakhamar visszasietett ő is, úgy hogy 152G- ban már Budán találjuk. A szerencsétlen mohácsi vész után bekövetkezett zavarokban párthoz kellett csatlakoznia; s ő ahoz a párthoz állott, mely nemzeti magyar pártnak tartatott, hol kitűnő ismereteinél fogva Zápolya János kir. titoknoka lett. Alig volt huszonhat éves, már követül küldetett Zsigmond lengyel királyhoz, majd a boszniai beglerbéghez és a velencei signoriához. Nyelvismeretei kiválóan alkalmassá tették ily szerepekre, 1531 és 1532-ben Kelemen pápánál találjuk Rómában, hol a szent collegium több tagjának figyelmét magára vonta. Onnét hazajővén ismét Lengyelországba küldetett; majd ismét Rómába III. Pál pápához, majd Párisba, Westminsterbe és Bécsbe, mely utazása nemcsak azért volt igen nevezetes, hogy kitűnő államférfiakkal és különféle politikai viszonyokkal ismerkedett meg, hanem azért is, hogy a külömböző országok szokásait is közvetlen tapasztalása folytán megismerte. Ö maga mondja egyik levelében, hogy két év alatt harmincz követségben járt. Európának alig volt olyan országa, melyben ő meg nem fordult volna. Zápolya János halála után azonban megváltozott az ő állása, s nem sokára politikai gondolkodása is. János király fia és Izabella királynő ugyan ezután is megajándékozták őt bizalmukkal; de azért éreznie kellett, hogy nem ezek, hanem Martinuz^i kezében van a főhatalom. Ennek az embernek magaviseleté a királyné iránt, és azon erőszakoskodás, melyet Erdélynek Magyarországgal való egyesítésének ürügye alatt elkövetett, sehogy sem tetszett Veráncsicsnak, ü az ily őszinteség nélküli eljárásban Erdély veszedelmét látta, pedig ő is szerette volna, ha e szép tartomány véglegesen egyesittetik az anyaországgal; de nem ilyen módon. Ezért és talán mert Martinuzzi nem méltányolta irodalmi munkálkodását, érintkezésbe tette magát Nádasdi Tamással, aki megérlelte benne azt a gondolatot, hogy elhagyja Izabella és János Zsigmond udvarát, hol Martinuzzi akaratján kívül más akarat nem töretik meg. 1549-ki november 20-káról már ezt Írja egyik barátjának Slavicus Lukácsnak: „Hivatalt, helyet és fejedelmet cseréltem. A remetét (Martinuzzit) elhagytam, el a királynét s fiát is. Átmegyek Ferdinand királyhoz. Bele untam a hiú reménybe s tisztelésébe azon istenségnek, mely throcziai áldozatokkal sem volna megengesztelhető. A többit most ne kérd. Semmit megfontolatlanul, semmit ok nélkül, semmit hiúságból nem tettem. Kivontam magamat egynek gazsága alól, és csatlakoztam oly emberhez, aki király és becsüli az erényt. Kegyeivel kinálta- tom, szándékom sikerültéről nem kételkedem. Őszinte barátaim is vannak, magánosnak igája nem nyomand, méltatlanságtól sem félendek.“1) Slavicus e levéllel nem volt megelégedve. Azt ugyan helyeselte, hogy a rósz indulatéi Martinuzzit el akarja hagyni; de egy aggódó barát őszinteségével hibáztatja azt a lépését, hogy egyúttal a királynét és fiát is elhagyta, akik pedig őszintén szerették. Attól fél hogy szerencséjének eljátszása mellett szökevénynek is fog neveztetni, becsülete csorbát fog tartományokban, szegén népet, apró gyermekeket, leánzókat, asszonynépeket, férfiakat vágának le, hogy az Erodes király ideiben, lett is meg ezer olyan nagy virontás. Mert én. szememmel láttam az dvlott morhát, hogy az gyermeket kivákták belőle. Mert mint Erodes király ideiben az rácok az gyermeket lábánál fogva felvetették, tiz darabot is csináltak benne.“ Lásd Monum. Hung. Hist, írók. III. k. 10. 1. 4) Mutavi conditionem et locum et principem... Lásd Mon. H. H. X. Ver. Munk. VH. 3. I.
