Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1866
— 7 mitott tanítókat alkalmazni egyházaiban, s azok humánus, 8 öt bölcsészeti készültségére építtetni óhajtja a tanítói szakképzettséget; eddig a csekély számú növendékek között, fájdalom, leginkább olyanok szerepeltek, kik a gymnasiumot roszul vagy szerfelett hiányosan végezve, sem humánus, sem bölcsészeti képzettséget nem hoztak magukkal. — Előle- ges készültség és legtöbbször tehetség hiányában pedig a tanitóképezde növendékei fokozott szorgalom mellett sem mutathatnak kielégítő eredményt, kivált ha még némelyek azt kívánják tőlük, hogy az egy évi tanfolyamu intézetből kilépve, rögtön a tanítói hivatalkodás minden körében egész biztossággal és otthonossággal működjenek. Hogy pedig a képzettebbek és tehetségesebbek nem örömest lépnek a tanítói pályára, ennek magyarázó oka nem az intézet hiányosságában, de — véleményem szerint — abban keresendő, mikép a tanítói foglalkozás magán véve nehéz, sok önmegtagadást kíván, s e mellett a jelenkor magosabb igényei sehogy sem állanak arányban a tanítói hivatal mostoha dijjazásával, mely tekintetben, kivéve tán a békési esperesség tehetösb egyházait, — még a szerény igényekkel biró fiatal ember anyagi jövőjére vonatkozó követelései sem lehetnek kielégítve. Magam tapasztaltam, hogy a bánáti német szülő gyermekének megtiltá a tanító - képezdébe való járást, csak azon nem egészen alaptalan oknál fogva, hogy nem szeretné gyermekét oly hivatalban látni, melyben alig kereshet annyit, mint egy jóra való béres szerezni képes.— Így tehát, hogy kitűnő tehetségű, sőt tudományosan képzett s keresztény jellemű tanítókat nyerhessen a társadalom s kivált a protestáns egyház, arra sehogy sem elegendő egyes-egyedül jól berendezett tanitóképezdéket fölállítani; — de e mellett, úgy a társadalomban, mint az egyházban, magasabb jelentőségűvé kell tenni a tanítói hivatalt, biztosítani kell annak jogkörét minden egyéni szeszély és önkény ellen jelentékenyebb társadalmi s egyházi befolyás, fokozatos előléptetés, ez által felköltött nemes verseny, s kivált egyenlőbb s általában jobb dijjazás által kell eme hivatalkodást vonzóvá és kedvessé változtatni. Mig e tekintetben az országos s kivált az egyházi viszonyok valamely józan terv alapján egyöntetűen nem rendeztetnek, — addig ki kell békülnünk a sokban helytelen jelenkori állapotokkal, s meg kell elégednünk, ha nehány kitűnő és ügyszeretet által lelkesített jeles tanító közé, hiányos vagy közönséges képzettségű, nyomorult egyéni viszonyok által a tanítói pályára sodort, öntudatlan s kiskorú gondolkodású tanítók fognak sorakozni,— legalább az tény, hogy ezen kellemetlen körülményen nem a tanitóképezdék hatalmában áll a változtatást megkezdeni s végrehajtani. Második vád az, hogy: kivált a szarvasi tanitóképezde, nem képezi növendékeit eléggé gyakorlati irányban, annyira, hogy midőn azok a cselekvés terére kilépnek, nekik kell az énekeket, orgonálást, katechismust tanulniuk, hogy ennek alapján később másokat taníthassanak, — s igy nem bírják a legcsekélyebb elemi tanításnak anyagát, sőt ritkán mutatnak eme később szerzett tananyag földolgozásánál is elég önállóságot s alakitó ügyességet. Teljes joggal kérdezhetni azonban, hogy a fenálló különböző tanintézetek közül melyik az, mely a közélet számára mindenben képzett hivatalnokokat szolgáltatna? Tán a hazai theologiai intézetek, vagy a külföldiek ? Hiszen a kezdő theologus liuzamosb ideig segédkedvén, csak ezen utólagos életiskolában pótolhatja azt, mit a tanintézet, épen a halmazos elméleti ismeretek nélkülözhetlen közlése miatt nem nyújthat. S épen igy áll a dolog egyéb országos tanintézettel is: pedig azok bármelyikén sokkal több időt tölt az ifjúság, mint bármely tanitóképezdében, — s még ezután is az orvos közkórházakra, az ügyvéd gyakornokságra szorul, mielőtt fölkerestetnék s végleg alkalmaztatnék. — De hiába, ez másként nem is lehet, mert az oskola a tanulmány, a theorizálás helye; ha már itt tulnyomólag a gyakorlatra akarjuk fektetni a fő súlyt, félő, hogy a tanulási idő rövidsége miatt, csakis félszegen képzett s leginkább gépleg idomított embereket, s igy olyan tanítókat nyeren- dünk, kik önbirálat és önálló józan belátás hiányában az egyházi és társadalmi életben vak eszközök lehetnek ugyan, — de nem a nép felvilágosult, keresztény jellemű és öntudatos vezérei. S a kiválólag gyakorlati irányban való képzés ellen szól még a magyarhoni protestáns egyház jelen rendezetlen állapota is, melynél fogva a templomi énekek minden gyülekezetben másként énekeltetnek s orgonáltatnak, s nincs semmi oly általánosan elfogadott vezérkönyv (partitúra), melyből, legalább a főbb énekek, liiven átvehetők lennének, a vallás-tudomány s egyéb ismeretek más és más kézi könyvek alapján s eltérő módon taníttatnak, úgy, hogy a növendéket inkább az összhangzattanra s általános éneklési ügyességre — tehát elméletre lehet csak vezetni, ha azt
