Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1866
I. A tanuló mint Jézus tanítványa. Urvacsorai előkészítésül tartva az ev. tanuló-ifjusághoz, nov. 17. 1866. A mi segedelmünk legyen az Úrtól, ki teremtette a mennyet és földet, s annak minden teljességét. Ámen Szeretve tisztelt tisztitárs urak, kedves tanulóifjúság! Egyházunk tana és gyakorlata szerint két szentség van, olyan, mely a szent Írásból annak bebizonyítható: a Keresztség és Űr- vacsora. A szentség (sacramentum) római nyelv és gyakorlat szerint először mindazt jelenté, a mi az isteneknek áldozva, következőleg a közönséges használattól elkülönítve vala. Jelenté továbbá azon törvényszabta bánatpénzt, melyet a perlekedő felek a Pontifex Maximusnál letenni és mindaddig nála hagyni tartoztak, mig a pernek vége nem lett. Jelenté végre a katonai esküt, miszerint a katona, esküszegés esetére magát az istenektől rámérendő büntetéseknek alávetendi. Utóbb, a keresztény világban, nevezetesen az egyliazatyáknál, szentségnek mondaték minden rejtélyes titokszerü szent cselekmény. E cim tehát kiváltkép a keresztségre és úrvacsorára illesztetett, mint mély titkos jelentményü és hatású cselekményekre. Később határozottabb fogalmat kapcsoltak a dologhoz a scholasticusok, a szentséget oly fontos külső cselekménynek mondván, mely nem minden szent dolognak jele, hanem olyannak, mely által az ember megszenteltetik, Isten kegyelmében részesül és jövendőbeli üdvezülése felől biztosittatik. Úgy jött végre, hogy egyházunk symb. könyvei szerint szentség alatt Istentől vagy Jézustól rendelt oly vallási szertartást értsünk, mely által a hívők isteni jótéteményt nyernek, t. i. bűneik bocsánatját a Jézus Krisztusért. Ily értelemben vesszük mi a sakramentumot, s a bün- bocsánat elnyerése végett érezzük mi is annak szükségét. Bűnösök vagyunk ugyanis mindnyájan és nem nagy ok nélkül kérjük az Istent mindennapi imáikban: „bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezteknek“! Éhez pedig mi kívántatik miiulenikünktöl, azt részint kiki maga legjobban érzi, részint ilyen alkalommal hallja. Halljátok hát ti is, és tudjátok, hogy az erény, a bünbocsánat feltétele, nem egy perc mive; teljes életünkben tanuljuk Krisztust, és hogy ti is tanuljátok, elöadaudom: mit mivel a tanuló mint Jézus tanítványa. Ján. 15, 8. A tanuló mint Jézus tanítványa 1-ször is kedveli a tudományt. A mely tanulónak percről percre bebizonyíthatják, hogy a tanulmány terén nem terem gyümölcsöt: az nem csak rósz tanuló, hanem Jézus tanítványa sem; abban Isten nem dicsöittetik. Mert midőn Istennek nem tetszett az éktelen puszta föld sem a sötétség a mélységnek színén: nemde akkor monda Isten: légyen világosság! és lön világosság ? Es látá Isten, hogy jó volna a világosság. 1 Mózes 1, 2. 3. 4. Ekképen kezdődött hát a teremtés mii ve, és a mindenségnek gyönyörű alkotmányát azért nevezte el a görög oly találóan xoa;ioq-nak, a latin mundus-nak, s nemkevesbé találóan világnak magyar és szláv. A mi pedig az anyagiakban a nap és világosság, ugyanaz a szellemiekben Jézus e testesült ige, megszemélyesült igazság. Azért Jézus nemcsak magát mondja a világ világosságának s mint olyant meghívott tanítványainak is nemcsak kijelenti magát: hanem ezeknek is szivükre köti, hogy legyenek a világnak világosságai és e földnek savai. Hasonlóképen apostolai is igy Írtak és szóltak a keresztényekhez: Isten titeket a sötétségből az ö csudálatos világosságára hivott (1 Péter 2,9.); mint világosság fiai, akkint járjatok (Efez. 5,8.). ■
