Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1855

6

elevenitési ügyekezet, — — nincsen többé! — pedig reménye ö volt családjának, szerették játszó társai, büszkén néztek rá tanítói. — — Harangszót hallunk tavasszal, kérdjük mit jelent? s mondják, hogy egy hajadon — az egész város dísze, a szegények buzgó jótevö- nöje — télnek idejében a léghuzamnak tette ki magát, hogy örömtelt keblét hütse; — életével lakolt — neki szól a halotti ének. — Kimúlni természetes.

Oly ellenvetésekre feleletül nyerjük: ha a természet temet, alkot is mindég és teremt szüntelenül. De látjuk hogy csak a faj fönlartásáról gondoskodik, az egyedit ellenben enyészni engedi. Pedig az egyed is óhajtja fenmaradását s lényének örök léteiét, és igy szeréntök miveltnek lenni nem jelenthet annyit, mint a semmiség felé gondtalanul iramlani.

A természetben azonban mást is tapasztalunk: háztartást az erőkkel, rendet, ok és okozatnak bámulatos összefogódzását — czélszerüséget, — — mind oly tételek, melyeket, a növeltektől is követelünk; valamint követeljük hogy távol legyen tölök eröpazar- lás, kuszáltság, álmodozás, elkülönződés avagy különczség, önfejű kalandorság, eredetiséget hajhászó ugrandozás, ötletek imádása.

De ezen érintett bámulatos czélszerüségnek, mely mindég magasabbra és magasabbra visz, feltudására, buvárlás s avatottság kell; —• attól is el van ütve sok, igen sok ember, és igy ez sem elégít ki. Azért is utoljára

Miveltnek ne gondolja magát senki, kinek lelke nincsen úgy indítva, hogy a legfőbb tökéletességre irányzott tekintet és tisztelet által maga is jobb és tökéletesebb lenni ne ügyekezzék; ki nem jutott oda, hogy gondolatait, törekvését, egész léteiét a legfőbbhez szabná szellemülésének kieszközlete végett. S azt teheti mindenki, abból nincsen kizárva senki, arra van alkalma a munkásnak, a föld szegényének, a kézmivesnek,ugy mint a tudomány emberének, kicsinek és nagynak, szellemdusnak és csekély tehetségekkel ellátottnak, palotában és kunyhóban lakónak egyaránt.

Foglaljuk össze már mostan a mondottakat. A miveltség külsőség is, mely járás-kelés, szólás s minden még a legcsekélyebb mozdulat által fejeződik ki, de nem csupán az; tudomány is, de ez sem egyedül, mert létöröm is; továbbá utánzása az a természetnek, mennyiben erők illő felhasználása által szent czélokat ügyekszik elérni, s végtére tiszta vallásos ihlettség, mennyiben valóját a legtökéletesebb örök lét eszméjéhez szabja.

Értsétek jól leladástokat ti, kik a miveltség ápolói, terjesztői lesztek, s fontoljátok meg kellően azt kivált most, midőn az úrvacsorához készültök. Urunk tanainak megértése s alkalmazása az életre minden miveltség tetőpontja. Kiki közületek vizsgálja magát, s kiengesztelve a világgal, önmagával s Istennel járuljon az Úr asztalához.

Ifjak! Urunk végperczeiben, midőn távozásra készült,ünnepelte a végvacsorát, s a legszellemibb ünnep a legnagyobb gyászünnep is volt; a mester búcsúzott szeretteitől. Mi is búcsúzunk nem sokára, — felbomland a kapocs, mely minket összetarta családként, és igy gyásznak kellene keresztül vonulnia e teremen; — de ti vissza fogtok térni, minket is visszatartóztat a tanoda üdve, s igy a gyásznak nincsen helye, — nincsen helye azért se a mái ünnepen, mert ünnepélyes egyíittlélünknek van a szokott imént hallott bocsánatkéréste- ken, az illő előkészülésen kívül még egy más oldala is, melynek hálás felemlitésére, kiemelésére egy század negyedének szerencsés lefolyta által intetünk, indíttatunk. Húszon-