Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1855
7 ötödik évének eltelte előtt ünnepli az ifjú teljeskorusága ünnepét; mely család huszonöt évig- virult, megüli az ezüst mennyekzöt; ki annyi ideig hivatalkodott, össze hívja lelke ba- rátjait, hogy az örömnek és a hálának áldozzon egy órát, s ha tanár annyi éven át fáradozott, ritka tanodái ünnepre nyer alkalmat az ifjúság. Nem a távozó, nem a búcsúzó tanártokkal vagytok ti együtt, hanem azzal, ki huszonöt év olta ama nagy mesterünk örök tanait hirdette köztetek, ki annyi idő olta fáradoz az ifjúság nevelése körül! Ez Molitorisz Adolf tanári Huszonöt évig! — s mi még sem ütöttünk zajt, nem hívtunk meg senkit, nem szóltunk senkinek. Nem! mert nagy családként ünnepeljük a napot, mely a mikor legbensöbben örül, leginkább egyedül akar lenni; bántó volna idegennek jelenléte, mert nem tudná felfogni az örömet. Huszonöt éven át küzdeni balitéletek ellen, huszonöt évig munkálkodni ifjak erejének fejlesztésén, huszonöt éven át oktatni, tanítni, buzdítani, inteni, serkenteni, nógatni, kényszeríteni s ismét lelkesitni hol kell — —, és el nem fáradozni és oly ifjúnak maradni — tiszta ártatlan bölcsen töllött ifjúságnak tanúsága. Az ünnepelt tanár a sok viszály, küzdelem, bántalom, balértés daczára hü maradt élete elvéhez: az ifjúság vezetésében szigorú következetességgel s következetes szigorral eljárni, de úgy hogy a szeretet mindenütt kisugárzott; ö nem akart fényleni, de használni, nem mutogatni, de fejleszteni, nem csillogni, de az alvó erőket ébreszteni s tevékenységre bírni. Annyi virrasztás és fáradság nem törte meg sem buzgalmára, sem törekvésére s haladási vágyára nézve; ö a kifáraszthatlan tanító, a ki nem elégíthető tanuló; ö a humanismus buzgó terjesztése mellett hü maradt atyáink által szerzett állásponthoz s intézményekhez; az önállóságot az önkormányzati jogot soha se használta nyugpárnáúl, vagy kivételek s rendetlenségek elhitt legyezésére, a törvényt becsülte s szentnek tartotta, s ennek ö maga mint hódolt úgy másoktól is követelve követelte a törvény tiszteletét; megtámadtatva védte magát, de nem támadott. Szeretett tiszt- és munkatársunk, bocsásd meg a dicséretet, mit nyilványosan elmondtunk; a tanári pályán úgy sem terem mostanig más babér mint a méltányló elismerés, és azzal tartoztunk neked. Ti pedig ifjak utánozzátok az ünnepelt tanárt, ki nagy mesterünk tanait magáévá tette, s azokban élete vigaszát s támaszát találta, menjetek békében s tegyetek hasonlót, menjetek mi megbocsátunk — ne vétkezzetek ezentúl.
