Állami Gimnázium, Szamosújvár, 1913
29 Ámde Szenttamásy hozzátartozói, mit sem törődve a boldogult áldott emlékével, rút hálátlansággal viszonozták főpap-rokonuk jótéteményeit. Temetése után ugyanis, talán mert keveselték a hagyatékból rájuk eső részt, a jótékony czélokra szánt pénzösszeget és az értékesebb tárgyak egy részét lefoglalták. Qencsy főapát, végrendeleti végrehajtó ugyan mindent elkövetett, hogy legalább a hagyaték többi részéből tehessen eleget a meghalt prépost rendelkezéseinek, de a pozsonyi kamara tisztviselői oly okadatolással, hogy ez már a kincstárt illeti meg, tiltakoztak a végrehajtás ellen.-’0 Egyébként Szenttamásy hagyatéka miatt nemcsak ez a kellemetlenség érte a derék főapátot, erről azonban majd alább. Az elhunyt prépost oldalági rokonainak ily nagyfokú kapzsisága mellett még szerencse, hogy az erdélyi ifjú papok neveltetésére szánt összeghez nem férhettek s így az minden megcsonkítás nélkül rendeltetési helyére juthatott. Mint mondják — de lehet, hogy az csak a képzelet szüleménye — a csornai préposti palota legutóbbi javítása alkalmával a munkások a falnak egyik hasadékából egy már fejlődésnek indult bokrot távolítottak el könyörtelenül. Hogy minő bokor volt az, nem állapítható meg ugyan, de nagyon is könnyen sejthető. Egy kis babérfa volt az, hogy Szenttamásy érdemeit ezen az általa megkezdett épületen is feledhetlenné tegye. De, ha a durva munkáskezek e kis növényt ki is tépték, Csornán az egykori kiváló prépost emlékének clfeledésétől még sem kell tartanunk ; a derék főpap áldásos működése úgyis mindenkor fényes betűkkel lesz megörökítve e dunántúli virágzó prépostság annaleseiben. De attól sem félhetünk,, hogy a Megtestesült Bölcseségről nevezett gyulafehérvári papnevelő intézet növendékei Szenttamásyról megfeledkezhetnek. Hisz ennek a főiskolának felállítása után ide került Nagyszombatból főpapunk tekintélyes alapítványa.21 Ennek kamatait jelenben évről-évre az erdélyi egyházmegyei papjelöltek élvezik. Erős a meggyőződésünk, hogy az intézet jótevőiért felajánlott szentmisék alatt ők is buzgó imáikba foglalják a nagy alapítót s végszavakként — kis változattal — megismétlik koszorús költőnknek e szavait: „Fény nevére, áldás emlékére/“ 20 A pannonhalmi Szent-Beneikkrend története id. h. 21 Beke Antal id. ni. 16. és 107. 1.
