Állami Gimnázium, Szamosújvár, 1898
8 A milyen odaadással teljesítette kötelességeit az iskolában, épen olyan jó kartás, igaz honpolgár és kedves társadalmi ember volt. Határozott jellemét a munka, a küzdelem csiszolta ki, ezért követeléseiben maga iránt szigorú, mások iránt elnéző volt; noha akaratereje — mely a kitűzött czél elérésében akadályt nem ismert — szinte a makacsságig kifejlődött, mások véleményét mégis mindig tisztelte, s mert mindig a közjót nézte, soha sem kereste az ellentétet, hanem a békés megoldást. E tulajdonságai és betegeskedése daczára vidám életkedve, humoros, tréfás természete, mely a maga virágában egész társaságot el tudott mulattatni s mely az erősbödő kórral üdeségéből sokat vesztett ugyan, de egészen soha el nem hagyta, városi társadalmunk egyik legkedveltebb, legtiszteltebb alakjává tették. Minket kartársait pedig, kik igazán ismertük szive, lelke minden nemes tulajdonságát, annál igazabb becsülés, őszintébb tisztelet és baráti szeretet fűzött hozzá, minél többször láttuk tántorithatlan kitartását a közös kötelesség teljesítésében, minél jobban ismertük meg a tetteit és gondolatait irányitó ideáljait, minél többször éreztük szivének, szeretetének melegét, nemesen naiv kedélyének üdeségét, kifogyhatatlan humorát. Megtört testét, halhatatlan lelke porhüvelyét, 1898. évi decz. 2-án d. u. 3 órakor adta át az anyaföldnek kartársai mély bánata, tanítványainak gyásza és a társadalom részvéte; de emlékét híven fogja őrizni a ha- zaflság és tudomány azon fényes templomában, melynek életében ő volt egyik legigazabb papja, a kartársak kegyelete, a tanítványok szeretete. Legyen béke hamvain, áldás emlékén! Dömötör János.
