Állami Gimnázium, Szamosújvár, 1898
4 hivatásán aggodalom nélkül előtörő ifjút és-reményei és jövője megsemmisülésével fenyegeti. Ugyanis az 1874. év május 4-én a csász és kir. közös hadsereghez gyalogosnak sorozták be és ezzel kénytelen három évi tanfolyam elvégzése után műegyetemi tanulmányait megszakítani. A három évig tartó terhes katonai szolgálat azonban nemcsak kedvencz életpályájától szakítja el, hanem egészségét is aláássa a különben sem erős szervezetű ifjúnak s mint újabb sorscsapás járul ehhez, hogy szülői vagyoni állapotának megingásával végleg bezárul előtte az út, hogy katonai szolgálata leteltével, műegyetemi tanulmányait folytathassa és befejezhesse. Új pályát, új élethivatást kell választania, melyen megválasztott körülményei között is czélhoz jutni remélhet. Vonzalma és szeretete a mennyiségtan iránt irányítja most is pályaválasztásában. Az 1877. év szeptember havában a kolozsvári m. kir. Ferencz József tud. egyetem mennyiségtan és term. tud. karának rendes hallgatója lett, a mennyiségtan és ábrázoló mértant választván szaktárgyaiul. A 3 éves cursust sikerrel bevégezvén 1880. évi junius hóban tanári oklevelet szerzett. Sok küzdelem, nehéz és kitartó munka árán szerzett qualificatióját egyelőre nem tudja kellően értékesíteni, mert középiskolai tanári állást az akkori mostoha körülmények között — mint annyi másnak — neki sem sikerült nyernie. így kénytelen — magasabb képesítése daczára — a szamosujvári örm. kath. elemi fiúiskolánál tanitóskodni 1880. év nov. hótól 1886. évi őszig. Tanítói szolgálata alatt a 3 utolsó évben a városi örm. kath. algymnasium- ban tisztán ügybuzgalomból, minden díj és jutalom nélkül, tanítja a IV. osztályban a magyar irálytant; az alsófoku iparos iskolában pedig a mértan és szab. kézi rajz tanítását látja el 2 éven át. Végre néhai Czecz Gergely gymn. tanár nyugdíjazása megnyitja számára a városi örm. kath. algymnasium egyik rendes tanári tanszékét. Ezen új állásában a lehető legszerényebb dotatio mellett, de annál több lelkesedéssel,