Állami Gimnázium, Szamosújvár, 1898
14 — hette, legalább felügyelt s igazított egyet-mást az öltözeten s ékítésen. A menyasszony haját egy visszagör- bitett s valamikor egy megölt gladiátornak testéből kihúzott lándsának hegyével, s nem fésűvel, hat fonatba választották el s hajszalaggal fonták be. Mint leány tehát egy fonatba fonta haját. Innen van, hogy „hajfonatokat venni föl“ vagy „hajviseletet változtatni“ annyit jelentett a római ember előtt, mint „férjhez menni“. A keresztény korban a homlokon kettéválasztott haj az asz- szonyságnak volt jele. Hogy miért választották el épen lándsával a menyasszony haját, azt még maguk a rómaiak sem tudták maguknak megmagyarázni. A hajszalag viselete általános volt a római nőknél s ennélfogva a menyasszony hajszalaga, minthogy a régi irók külön is említik, különbözött a matrónák és leányok hajszalagjától. Lehet, hogy a menyasszony két szalagot font be; de az is lehetséges, hogy hajszalagja csak színre nézve különbözött a töb- biétől. Miután elrendezték a hajat, egy koszorút tettek a mennyasszony fejére. A koszorút a menyasszonyszedte szent virágokból, füvekből és ágakból fonták. A görög szokások terjedésével a vőlegény is koszorúval ékesítette fel fejét. A tunica fölé öltötte régebben a tógát, későbbi időkben a helyett a földig érő, igen bő s szintén ingformájú stólát, s fejére tették a menyasszonyi fátyolt (flammeum), mely igen széles és hosszú s aranysárga vagy neve után Ítélve inkább lángszinű, mások szerint épen veres volt s a kimenő alkalmával használt nagy kendőtől tpalla) valamint a leányok és asszonyok fátyolától inkább csak anyagra és színre különbözött. Ezzel a fátyollal fejét és homlokát jó mélyen takarta be, a többi része hátra volt vetve vagy a karokon felfogva. A fejnek s homloknak eltakarása (nubit, obnubit) után nevezi a latin „nuptiae“- nak a menyegzőt s a menyecskét „nupta“-nak. Az ősi erkölcsök romlásával s a haj művészibb elrendezésével
