Örmény Katolikus Gimnázium, Szamosújvár, 1885
— 11 — — még csak korhadt állapotban vannak s alig tekinthetők szénnek, viszont a legrégib szenek, mint az anthracit és graphit szerves eredetüknek csaknem minden nyomát elveszítették. „Ni-ni! Hát ez a fekete lapított golyóbis mi lehet tanár ur!“ — Nézzétek meg jól! Vajon nem ismeritek meg ti is! — „Olyan dióformának látszik.“ — No lám! közel jártok hozzá. Ez csakugyan nem egyéb, mint egy megszenesedett gyümölcs s talán épen közel rokona a mi diónknak. De nézzétek most, ezt a legyező vagy fésű forma rajzot! Ebben egy kipusztult halacska uszonyát láthatjátok. A legyező pálczikái vagy a fésű fogai egy-egy úszony sugárnak felelnek meg. Az uszonyt magát nem láthatjuk, lehet hogy a kifejtés alkalmával levált, lehullott a márga rétegről; ez a rajz azonban hű lenyomatát mutatja. Itt ismét a kövületeknek egy másik nemét mutathatom bé. Látjátok ezeket a sok-sok apró kis csiga héjakat, betemetve ide a márgába? Ezek a héjak el vannak meszesedve. Talán be is fejezhetjük itt a szemlélődést. A gyűjtött anyagot csomagoljuk el gondosan s térjünk vissza szállásunkra, hogy aztán nagy kirándulásunk legfőbb czélja, a pesterei barlang megtekintésére induljunk. A barlang meglátogatása nemcsak főczélja, de legérdekesebb s bizonyára lagtanulságosabb része is volt kirándulásunknak. Reggeli 9 órakor indultunk el szállásunkról gyalogszerrel, katonás lépésekben. Elcsomagolt élelmi szereinket egy pár napszámos ember hozta utánunk s igy magunk könnyedén haladhattunk végig a kis városon és azon az úton, a mely a vasút vonalán keresztül haladva, Esküllő és Pestere falucskák felé vezeti. Utunknak a legszebb idő kedvezett. Vidáman lépdelt kis társaságunk keresztül a Körös folyó völgyén. Útközben meg is állottunk és szét tekintgettiink a gyönyörű vidéken. Elnézegettük a sebesen rohanó Körös bodros hullámait, a partszéli vízben sütkérező halacskák fürge játékát. A folyó szélein heverő kavicsok között pedig az ásványok és köze-
