Szamos, 1918. december (50. évfolyam, 286-310. szám)

1918-12-20 / 302. szám

(1918. december 20., 302. szám.) SZAMOS 3. oldal. meleghangú válaszában hangoztatja, hogy nem érzi magát Szatmáron uj embernek és hogy az iparossággal szorgalmasan fogja keresni a közvetlen érintkezést. »**«*»%* »«#»*» a EK : ! tf: m • a»««*ts»3 c««snaw<i*MKiiSs^ ■■«•■«■■■a A kolozsvári nagygyűlésre többen jelentkeztek, akik szombaton reggel a 7 óra 27 perckor induló személyvonattal fognak elutazni, amelyhez egy külön má­sodosztályú kocsi lesz csatolva számukra. Kiírják a színházra a pályázatot. Kovács színigazgatón ;k a szerződése a jövő szeptember hóban lejár, minél fogva a szin- ügyi bizottság tegnap délután foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy hosszabbítsák e meg a Kovács szerződését, vagy pedig en­gedjenek teret a szabad versenynek. A bi­zottság beható vita után, amelyben a kor­mánybiztoson kívül Thurnei Albert, Ta- nódy Endre. Róih Lijos, dr. Kölcsey Fe renc és Benedek József bizottsági tagok vettek részt, egyhangúlag azt a határozatot hozta, hogy a pályázat kiírását fogja a la nácsnak javasolni. Napirendre került az ülésen az, hogy a színigazgató távolról sem váltotta be azon Ígéreteket, amelyeket megválasztása előtt tett s különösen, ame­lyek mellett a btlyárak felemelését kérte. Eljegyés. Györy Zsigmond és Freund Jolánka jegyesek (Minden külön értesítés helyett.) Főgondnok választás A szatmári ref. egyház január hó 5 ikére tűzte ki a főgondnoki, algondnoki és 11 presbiteri állás betöltését. A presbytérium küldöttsé- gileg kereste fel tegnap dr. V jay Károlyt, hogy bár körű ményei változtak, vállalja -továbbrais a főgondnoki tisztséget. Dr. Va- jay Károly hálás köszönettel fogadta a presbyterium bizalmának személye iránt való egyhangú megnyilatkozását s kijelen­tette, hogy örömmel meghajlik az egyház­tagok kívánsága előtt, amennyiben az a választásnál kifejezésre jut. Az Iparos Otthon visszaváltására a Leszámiioió Bank igazgatósága 10,000 ko­ronát jegyzett, ame'-ynek kötvényeit mind járt vissza is ajándékozza. Az Ipartesíület elölj rósaga ma délután gyűlést tart s ki­mondja, hogy az Otthon ügyeinek a veze­tését teljesen átveszi, mert csak igy lehet annak jövendőjét biztosítani. Az iparosság körében nagy erővel folyik a gyűjtés. Ed­dig százezer korona van befizetve s a má­sik százezer korona lejegyezve Az. összes függő kölcsönök rendezésére 240,000 ko­rona szükséges, ami rövid időn betűi együtt lesz. A bérkocsisok ügye a tanács előtt. Megírtuk, hogy a bérkocsisok azt kérték a városi tanácsról, hogy a nehéz viszonyokra való tekintettel törölje *1 a tarifát. A városi tanács foglalkozott a kérelemmel és mél­tányolta, hogy a bérkocsisok a jelenlegi tarifarendszer mellett igen nagy nehézségek­kel küzdenek, különösen a takarmányhiány miatt. De a tarifa eltörlését keresztülvihe tétlennek tar ja, mert azt a városi sza­bályrendelet írja elő A tanács azonban segíteni óhajtván a bérkocsisokon, kiadta az iratokat a rendőrfőkapitánynak, hogy hallgassa meg a bérkocsisokat és állapod­jék m g velük egy uj méltányos taiifáb*n Egyben utasította a t. nács a közélelmezési hivatalt, hogy a bérkocsisok kocsilámpáioa világító eszközt adjon Lopás, amiből a hadiárváknak van hasznuk. Tegnap d£ lben egy jobb módú nak atszó poigári asszony bemer, Somiyay Gyula Deák-téri üzletébe, hogy ott gjer­meksapkát vásároljon. Válogatás közben, amig Somlyay a mellékhelyiségbe ment, az asszony egy vég szövetet, amelynek 1500 korona volt az értéke, kabátja alá rejtett. Majd tovább válogatott a sapkák közt, de nem talált megfelelőt és eltávozott Eltávo­zása után észrevette a kereskedő, hogy a szövet hiányzik. Azonnal az asszony kere sésére küldte a tanulóját, aki a szövetet egyik piaci árusnál meg is találta. Az asz- szony ekkor már a városi bérpalotánál járt, de a fiú utólérfe és visszahívta a boltba. Itt az asszony egyideig tagadott, majd mi­kor Somlyay azt ígérte, hogy nem tesz ellene feljelentést, azzal távozott, hogy ő megke­nd a tolvajt és a szövetet is El is távo­zott és egyenesen a piaci kofához ment, ott felvette az árut és visszavitte a boltba. Olyan színben akarta feltüntetni a dolgot, mintha nem ő lenne a tolvaj Somlyay ezek után rendőrt hivatott, de az asszony kö­nyörgésére elállóit a feljelentéstől, csupán azt kötötte ki, hogy adjo* a hadiárvák ré­szére 400 koronát. Az asszony ki is fizette a pénzt, amit Somlyay beszolgáltatott a rend őrségen a hadiárvak javára. Kifosztották a lakását, mig a vá­rosban volt. Özv. Somlai Árminné Hal vány-lankar lakos tegnap délelőtt bejött a városba. Mikor hazament, rémülve látta, hogy távolléte alatt lakását teljesen kifosz tolták, az összes ruhanemüeket és élelmi szert elvitték. A káia meghaladja a 10,000 koronát. A károsult feljelentésére a rendőr­ség meginditotfa a nyomozást. Rablás a vonaton. Papp József lá- zárii szövetkezeti pénztáros tegnap este felszállott a iehérgyarmati vonalra, hogy hazautazzék. A vonaton két ismeretlen ka­tona megtámadta es 1600 koronát tarral mazó pénztárcáját etrabolia. A pályaudvari katonarendőrség emberei azonnal felszálltak a vonatra, de a tetteseket már nem találták Mutatás közben tettenért tolvajok. A nagysomkuti csendőrség eljárást folyta­tott azokban a bűncselekményekben, ame­lyeket a forradalom kiiörését követő idő ben Nagysomkut és környékének csőcse léke követett el. Nyomozás közben Bucson- falván is járt a járőr, ahol egy háznál arra lett figyelmes, hogy odabent hangos mula tozás folyik. A csendőrök bementek a házba, ahol Tyikár Demeter házigazdáé kí­vül ott találta Páska Mari bucsonfal zai lakost és egy fiatalkorút, amint egy kis hordó szilvapálinka mellett vigadtak. Rövid vallatás után kitűnt, hogy a pálinka az Ilié Miklós bucsonfalvi lakos kamrájából került, nem épen törvényes utón, valamint hogy a sok szövet, ruha és egyéb tárgyak, amelyek a lakásban felhalmozva voltak, szintén az említett időben történt fosztoga­tásokból erednek. A csendőrök a tolvaj társaságot letartóztatták. Elsodorta az árvíz. Végzetes sze­rencsétlenség történt a napokban a király da'óczi vízimalomnál. A Kraszna árvizét a malom melletti csatorna zsilipének felhúzá­sával akarták lefocsátani, de a molnár- legények nem tudták felhúzni a zsilip fo gaskereket. Stir Gyula molnársegéd erre kötelet kötött a derekára és leszállód a zsiliphez. Közben azonban a nagy viznyo- más a zsilipet áttörte és oly erővel tört előre, hegy a pa;ton állók * sóletet nem tudták megtartani és az ár Stirt elragadta. Hosszas keresés után halva fogták «ci a Krasznából. Felhívás A csengeri választókerület Szerdahelyi László egtii kisbirtokos vere­tese alatt 80 taggal résztvesz & kolozsvári tilltakozó r<&gytyüléseo Akik részt óhajta nak venni, ^adakozásukat jelen sék be Szerdahelyi Lászlónak, Sz tmár, Vitéz-utca 8 sz A közalkalmazottak cipőellátása ügyében felhívom az egyes hivatalokat, hogy péntek d. e. a folyammám >kí hivatalban v\hyék ál az. igénybejeleniési ive Ke > és r- i rtsek tagjaikat hogy a bizalmi férfi -k ja vasláta a’anjan kik kap atnak cipőt A i­pőkiosztás valószinülng szombaton lesz, a helyről és időről a holnapi számban nyer­hetnek felvilágosítást. Felhívás. Felkérem az alantirotlakat, hogy a cipJö kiváltására feljogosító igazol­ványaik átvétele céljából a hadigondozó hivatalban december hó 20 án jelenjenek meg. Közlöm azt is, hogy a cipőt decem­ber hó 20 án át is vehetik. Dr Veréczy Ernő kormánybiztosi titkár. Ferkó Sándorné, Már ton István, Tóháti Józsefné, Vaskó Istvánné, Sárándi Ferenc, Füredi Irén, Pogány Valé­ria, Sosoj Nagy Lajos, özv. Weisz Józsefné, Nagy Jánosáé, özv. Fogarasi Józsefné, Szi­geti Lajos, Szegedi László, özv. Kósa Györgyné, özv. Stark Jakabné, özv. Vojto- vics Istvánné, Schwarczkopf Gyula, Sorbán Józsefné, Darabán Antal, Révész Zsigmond, Fekete József, Márton Zsigmond. Koszorumegváltások. Popán László szatmárhegyi állatni tanító halála alkalmá­val Hajdú Péterné 20 koronát adományo­zott a Nőegylet céljaira. — Id. Jákó Sán­dor halála alkalmával Deutsch Mórné 50 koronát adott a vak katonák javára és özv. Szerdahelyi Károlyné 50 koronát a Stefánia gyermekvédő egyesület javára. — Szölgyény Eidréné halala alkalmából He- lettya Teréz 10 koronát küldött a vak ka­tonák részére. — Egeressy Lajos halála alkalmával Egeress^ János váci postatiszt 25 koronát küldött a vak katonák részére. — Id. Jákó Sándor halála alkalmából özv. Böszörményi Zsigmondné 100 koronát kül­dött a Jótékony Nőegylet részére. — Szöl­gyény Endréné halála alkalmából Kepes Dávidné 50 koronát küldött a Katona és Munkás Otthon részére. Berko vits Már- kuszné, Galeczky Róza, férje elhunyta al­kalmából 100 koronát adott az izr. Nép­konyhának. Ácsrítunkások, akik munkanélküli segélyre igényt rartanak, jelentkezzenek na­ponta d. e. 10-12 óra között a Vigadóban levő Munkás Otthonban. Vezetőség. Rákóczi-utca 27. sz. alatti lakás előszobájából csütörtökön délután 4 6 óra között eddig ismeretlen tettes ellopott egy sötétkék női felöltőt és egy fekete, bélelet­len férfi téli kabátot. Felkéretik mindenki, hogy ha ezen ruhákat véielre kínálnák, az eladót jelentse fel a rendőrségen. Nyomra­vezető jelentkezzék fenti háznál, hol juta­lomban részesül. Kérelem az Izr. Nőegylet és Nép­konyha tagjaihoz. Felkérem az egyesület tagjait, szíveskedjenek a katonák karácsonyi megvendégeléséhez kegyes adománnyaikkal ez idén is hozzájárulni. Ezen adományo­kat (kalács, alma. dió és cigaretta vagy dohány) szíveskedjenek legkésőbb hétfőig a lakásomra küldeni. Rooz Samuné. Nyugtázás. Lőwinger Józsefné úrnő a Dr. Szőke Sándorné elhunyta alkalmából 50 koronát adományozott a Népkonyha céljaira. Ezen kegyes adományt ezúton köszöni meg az Elnökség. Az Ipartestületi Otthon kölcsönkötvényeire a következő befizetések eszközöltettek: Kiss And­rás, Liteczki Pál és fia, Ekker János, Szováti Bá­lint, Szilágyi Mihály, Kerékgyártó István, Puskás Károly, Nagy Elek, Kondor Gedeon, Székely Sán­dor, özv. Einhorn Mártonná, Princz és Goldstein, Emerich Tivadar 1000—1000 K, Mester Ignác, Bát- hori Zsigmond, Szatmári István, Bátori István, Gergely Ferenc 600—600 K, Pereczár György, Soicz Emil, Kacsó József, Túri Antal, Forgó István, Balog Gyula 400—400 K, Grosz Áron, Zélig Zsig­mond, Darvas Sámuel, Csehi József, Makranczi István, Héti Bálint Kovács Ferenc, Oláh László, Kis Sándor, Nagy Lajos, Dobi Ferenc, id. Balogh Károly, Mátyus Benjamin, Hadadi György, Nagy József, Engel Aladár, Weinberger Lipót, Braun Mór, Braun Albert, Grósz József, ‘Mandeibaum Ede, Delmann Izidor, Léner Mór, Rózenberg Hein­rich, Lövei József, Kaufman Ignác, Kepecs Testvé­rek, Guttman Sámuel, Mózes Jenő, Heinbraun Henrik, Fried József, Katz Adolf, Papp István, Mayer N., Levendel Mór, Weisz Zoltán, Grünfeld Elek, Weisz Fischer 200—200 K Felülfizetések. A vetési ifjúság 1918. évi december 15-én tartott mulatságán, melynek jöve­delmét az ottani szegény özvegyek, árvak és rok­kant katonák javára ajánlotta fel a rendező bi­zottság, a következő felülfizetések folytak be: Né­meth Elemér 200 K-t, Szentiványi Tibor 100 K-t, Szarka Károly ref. lelkész, özv. Nagy Gáspárné, Vadnay Endre, Árdelán László gör. kath. lelkész, Székelyhidy Géza 15—15 K-t, Nagy Kálmán, Korcs- máros Gyöírgy (Szatmár), Sajó Dezső 10—10 K-t, Bletán Sándor 8 K-t, Boros István 6 K-t, Szabó

Next

/
Oldalképek
Tartalom