Szamos, 1917. június (49. évfolyam, 129-154. szám)
1917-06-22 / 147. szám
■ POLITIKAI NAPILAP. ■ «■■■■■ ■■■Ban ■■■■iiiaDiioiBi ■■■■■■■■■■■!: ELŐFIZETÉSI DIJAK: £gy évre helyben 18 K — f Vidéken . . 22 K — f Fél évre . 9 . — f . . . 11 K - f Negyedévre , 4 „ 5© f _ . . 5 „ 50 f Egy hónapra „ 1 „ 60 f . . . 2 , — f Kiadó és iaptuiajdonos : a .Szabadsajtó“ könyvnyomda és lapkiadó részvény-társaság. SZATMÁRNÉMETI. laiPB KBQHBEIBBHBUBBIIIBIBBIIOIIBnOBMBIPi Hirdetési dijak Szatmáron előre fizetendők. Stiymér sora 30 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: RÄK0CZI-UTCH 24. *» Telefon jizámok: Szerkesztőség 373. — Kiadóhivatal 414. — Felelős szerkesztő lakása 358. > IIIIHIIBBIBIBBlIflBBBBliaiIBBBIBINIXltB« a legerősebb fcgr^erwiK. Tíz milliárdon már jóval felül van, amit a nemzet védelmi harcának többsége összeadott. Nincsen semmi lekicsinylés benne, ha ezt még hősi katonai teljesítményeinknél is többre tartjuk, legerősebb fegyverünknek, mely hábo- /rus fölényünkből a nagyobb részt vívta ki. Elvégre ellenségeink is tudták, hogy mint katonák kemény diók vagyunk s ezért kezdettől fogva minden reménységük nem katonai, hanem gazdasági kimerülésünkhöz fűződött. Az a pillanat, mely szétfpszlatta az utoisó ezüstgolyóról szőtt álmukat, kezdete volt egyúttal ellenségeink háborús összeomlásának. Ebből világosan láthatja mindenki, £ogy minden hadikölcsön az ellenségeink fölött aratott egy-egy összemorzsoló diadal volt s azt is, hogy a háború végső kimenetelére ennek a most aláirás alatt álló hatodik hadikölcsönnek micsoda elhatározó befolyása lesz. Az a harmadfél milliárd, ami már eddig is majdnem együtt van, nemcsak hadiké- szültsógünket biztosítja és teszi képessé derék csapatainkat minden további ellenséges erőfeszítés leküzdésére, hanem ugyanilyen mérvben tovább demoralizálja ellenségeinket, akik gazdasági teherbírásunk ez újabb bizonyítékában arról kénytelenek meggyőződni, hogy amilyen nagyra katonailag ők maguk is tartottak minket, kitartásunk anyagiakban is époly szívós és lebirhatatlan Itt van a magyarázata annak a szinte lázas izgatottságnak, amivel a hatodik hadikölcsön további jegyzései iránt érdeklődünk s amivel tovább kapacitálunk, csakhogy lehetőleg senki ki ne maradjon az aláírók sorából. Amit eddig elértünk, igaz, hogy az is teljes becsületére válik a magyar nemzetnek, de ragaszkodnunk kell hozzá és tennünk kell róla, hogy minden mozgósítható fillér iákerüljön az aláírási ivekre, amelyeknek számoszlopai minél hatalmasabbra nőnek, annál biztosabb a kilátásunk a végleges győzelemre, arra, hogy any- nyi drága vérből és életből semmit sem áldoztunk hiába, hogy maradhatunk továbbra is, akik voltunk: szabad országban szabad nemzet s betölthetjük a Gondviselés által ránkszabott nagyralátó nemzeti hivatást. Lévén mindennek biztosításában legerősebb fegyverünk a hadikölcsön minél nagyobb eredménye, egyikünk se hiányozzék aláírói sorából. \ stokholigi konferencia Buchanan lord Stokholmb& . — Stauning as egyetemes cm- fereneiáról. Hága. jun. 21. Thomas francia miniszter és Buchanan lord Stokholmba érkeztek, hogy a francia követtel tanácskozzanak. Koppenhága, jun. 21. Stauning kijelentette, hogy a konferencia létrejöttét biztosnak tartja, mert az angolok és franciak is eljönnek Stokholm- ba. A szocialisták mindenütt békejobbot nyújtanak egymásnak. A konferencia összehívását — úgymond — az ántántpártiak felszólítására határozta el. Stokholm, junius 21. A holland-bizottság az angolokkal való tárgyalásról kiadott kom- mühikében közli az angolok követeléseit, melyek a következők: Belgium visszaállítása, Északfranciaország kiürítése és gazdasági helyreállítása az ellenség költségére, független Lengyelország, az osztrák-magyar monarchia minden nemzetiségének teljes egyenjogúsítása. Nem ítélik el, ha Anglia a katonai háború után ellenségeivel gazdasági háborút folytat. Berlin, jun. 21. Scheidemann kijelentette, hogy Elszászban senkisem követeli meg a népszavazást. Elszász nem gondol a Németországtól való elszakadásra. Az is kétségtelen — úgymond — hogy Németországban a demokratizálás ügye előrehalad. FcjlenlnycK Oroszországban. Stokholm, junius 21. Kerenszky konfliktusba jutott a forradalmi szocialistákkal, úgyszintén az ukrajnaiakkal. Itt betiltotta az ukrajnai katonakongresszust, nehogy a katonákat elvonja a frontról. £gyes szám ára: Helyben $5 fillér Lápunk 3»«ti ssisns 6 óidul. Stokholm, junius 21. A bolsewiki-párt moszkvai közgyűlése heves lefolyású volt. A szónokok azt követelték, hogy a katonák bajonettjeiket ne a német katonák, hanem a kormány és a kapitalisták ellen fordítsák. Pétervár, junius 21. Hivat?losan jelentik : Oroszország kozákjainak képviselői kongresszusra ülnek össze. A gyűlés főpontja az, hogy milyen magatartást tanúsítsanak a kormácnyal és a háborúval szemben. Rotterdam, junius 21. A Ruszkoje Szlovo jelenti Tomszkból: A szibériai függetlenségi bízott- säg legközelebb proklamálja Szibéria függetlenségét. A bizottság megtiltotta a* élelmiszerek kivitelét az európai Oroszországba, ami ellen a kormány és a munkás-katonatanács tiltakozóit. Stokholm, juniu3 21. Az Utro Ruszij jelenti: Az orosz tisztek kongresszusa határozatban kimondta, hogy a hadsereg állapota a teljes bomlást mutatja, a fegyelem szünetel. A helyzet Olaszországban. Lugano, jun. 21. A lapok pesszimisztikusan ítélik meg a kormány helyzetét. A válság nem erősítette meg a kormányt, mert nem képes feladatát megoldani. Konstantin király utazása. Hírek Görögországból. Lugano, jun. 21. Az athéni nép meg akarta akadályozni Konstantin király elutazását és egész éjjel kitartottak a királyi palota előtt. Lugano, junius 21. Konstantin király holnap elhagyja Lu- ganot és a granbündeni kantonban levő Tuniszba megy. Athén, jun. 21. (Havas-jelentés.) A belügyminisztérium harminc Görögországból kiutasított egyén nevét közli, köztük Gunati3z volt miniszterelnök és Streit volt bécsi követ nevét. Bern, junius 21. A francia kamarában a hadügyminiszter kijelentette, hogy Sarrail hadseregének negyvenötezer emberét felváltják. A buvárharc. Berlin, junius 21. [Wolff.] Tengeralattjáróink az angol csatornában 31,500 brutto tonna hajóteret elsülyesztettek. Egyes szám árai vidéken S fillér.