Szamos, 1915. június (47. évfolyam, 147-176. szám)
1915-06-13 / 159. szám
(1915 juniasf 13. 159. szám) SZAMOS 3 oldal. Stanislau. Irta: Dénes Sándor. Szatmár, jun. 12. Február végén Máramarosszigeten bevásárlási utón levő kolomeai zsidók örömujjongva újságolták, hogy „Stanislau ist frei.“ Délután a kávéházban harctérről érkező tisztek részleteket meséltek Stanislau visszafoglalásáról. Vermes százados, a bukovinai harcokban több helyen kitűnt Vermes-zászlóalj parancsnoka, aki már Stanislau alatt sebesült meg, ezúttal harmadszor és a vállán, elmondta, hogy Bukovina felől 21 nap alatt folytonos harcokban 265 kilométernyit előrehaladva, hogyan foglalták el Délkelet- (lalicia legnagyobb városát: a 70 ezer lakossal biró Stanislaut. Tizenegy nagyobb ütközetben, 18 kisebb csatában vett részt a Vermes-zászlóalj, inig a Begnini altábornagy vezetése alatt álló 54. magyar hadosztály népfelkelői és honvédéi Bohorodczanyon át haladva Krechowcze felől megtámadták Stanislaut, amelyet 24 órán át tartó utcai harcok árán visszafoglaltak. Az oroszok által felégetett, szemétdombbá pocsékolt Delatynban már hire jár, hogy harminc és feleseink túlhaladtak a Stanislau fölött fekvő Jamnicán és Jesupoltól lövik Halicz várát. Sok-sok, ezrekre menő orosz fogoly jön mindenütt. Ezek már a Stanislau körüli harcokban estek foglyul. Gyerekképü, nyolc nap alatt kiképzett újoncok, szakállas, fáradt népfelkelők, rablásban, fosztogatásban kimerült marcona kozákok. Kolomeában hallom elbeszélni a 16. varasdi ezred vitéz kapitányának, Petricevic- nek hősi kalandját. Magyar tisztek lelkesedve mesélik róla, hogy amikor hatalmas orosz erők bekerítették Jamnica községben a 16. ezred törzsét és őket lefegyverezve, foglyoknak nyilvánították, Petricevic százados Aleman főhadnagygyal együtt összeszedte az ezrednek még megmaradt kis töredékét, reggel félötkor rajtaütött az oroszokon és egyfolytában négy óráig tartó harccal kiszabadította az ezredtörzset. Mindössze egy gépfegyveres főhadnagy esett el, mikor az oroszok körülvették. Halálig védekezett, mig gépfegyverét el tudták venni tőle. Világos reggel volt, mikor a vonat beérkezett a rostává lövöldözött stanislau i állomásba. Az állomás épülete üres, ablakai, falai összelövöldözve, pénztárhelyisége szalmával, alommal felhintve, ajtó sehol, minden széttörve, szétrombolva. A februári reggel recsegő hidegében csoportokban állanak az emberek. Csak nagy- nehezen kapok egy zsidó fiút, akivel a német nyelv segítségével meg tudom értetni magamat és aki hajlandó nehéz háti zsákomat behozni az Union szállóba. A másik elegáns, nagy szálloda, a Hotel Austria, amelynek nevét még az oroszok sem változtatták meg, a katonaság részére van lefoglalva. A cukrászdában magyar tisztekkel ös- merkedtem meg, bizakodva beszélnek róla, hogy harminc és feleseink sikerrel lövöldözik Ha- liez várát, amelyet az oroszok földsáncokkal erősítettek meg. A polgármestert keresem, Carol Fied- lert. Két napig keresem, amig végre bútoros üzletében sikerült tőle kicsikarnom annyi időt, amig elmeséli az oroszok hét hónapos uralmának történetét. Seharftsein Rudolf rendőrségi tisztviselő egészíti ki a polgármester elsietett előadását. Scharfstein jegyzeteket készített mindenről és látott, hallott, tudott mindent, mert ő az orosz uralom alatt is dolgozott hivatalában. Három napot töltöttem Stanislauban. Három napig valósággal kábult a fejem a felszabadult város örömmámorától. A nagyváros kövezetén felvonuló ágyuk, trének dübörgését, huszárlovak patáinak csattogását valósággal tulharsogta a lakosság örömzaja. Március elsején délután óriási huszár- ság vonul le a harctér felől. Fehér sápadtság ül az arcokon, érezni lehet az izgalom remegését. Aggodalmas kérdezősködés: mit jelent ez? A huszártisztek jókedvűen kiabálják le a nyeregből: — Nem kell megijedni. Nincs visszavonulás. Átmegyünk a balszárnyra, ott erősítést kapott az orosz. Fiedler polgármester hirdetményben nyugtatja meg a lakosságot: nincs semmi baj, a riasztó hírek terjesztőit szigorúan megbüntetik, utazási igazolványt csak nagyon indokolt esetben ad ki a városi hatóság. Általános megnyugvás, amit nagyban növel az állandóan hosszú sorokban szállított orosz foglyok nagy tömege. Március másodikán reggel nagy csoportosulás van az utcán. A járdáról csendőrök oszlatják a csoportokba verődő népet. Magyar csendőrök. Magyarul káromkodnak belé az oszlani nem akaró kiváncsi tömegbe. Csakhamar kiderül, hogy posztjaink egy orosz újságírót fogtak, aki az oroszok kivonulása után itt rekedt és a posztokon át akart az orosz csapatok után szökni. Magyar tisztek érkeznek. Az elfogott újságíróról beszélnek. Kissé borzong a hálám, amikor hallgatom a megjegyzéseket: — Felakasztják. — Az újságírót? mondja egy másik. Hogyne akasztanók fel az újságírót. — Szerkesztő ur, fordul felém a harmadik, nem jön elvelünk délután megnézni? Újságírót akasztunk. Örülük, hogy tisztjeink között ilyen népszerű az újságíró. Persze csak az orosz újságíró. Az újságíróról azonban — mint itthon nálunk békében is — ezúttal ismét kiderül, hogy csak nyomdászlegény. Orosz alattvaló, az oroszokkal akart visszamenni, de lemaradt a visszavonulásnál. Az előőrsöknek azt mondta, hogy újságíró. Gondolta, hogy igy hamarabb átcsúszik köztük. Az akasztásból nem lett semmi. Katonák között négy nagyon rongyos, maszatos, olkényszeredett gyerek bandukol. A legnagyobb egy tizenkét év körüli leány. Karján cipeli a legfiatalabbikat: egy pár hónapos csecsemőt Nincs több egy évesnél. Zsidó gyererekek. Jamnicából hozzák őket. Ott találták a négy árvát egy gödörben meghúzódva, szepegve. — Az apánk a háborúban van, az anyánkat agyonlőtték orosz katonák. Az anyánk megmutatta a katonáknak, hogy merre vannak az oroszok. Az oroszok ezt megtudták és mikor visszajöttek, megfogták az anyánkat és húzták maguk után a hajánál fogva. Az anyánk parókát viselt, lehúzták a fejéről. Akkor azt mondták, hogy nem kínlódnak vele tovább, agyonlőtték ott a szemünk előtt. Azóta a gödörben húzódtunk meg, rongyainkkal takarództunk. Most megtaláltak bennünket, ennünk adtak. Szeretnénk az apánkat megtalálni. Nem tudja, nincs itt az édes apánk? Mig a legnagyobb beszél, a három kicsi kórusban köhög hozzá. A csecsemőnek inkább csak hörgés már a köhögése. A kis szeme lángban ég, a homloka forró, mint a tűz. . t Délben ismerős tisztek keresnek fel a Haubenstock étteremben. Figyelmeztetnek, hogy a legelső vonatra kapaszkodjam fel, hagyjam el a várost. Az oroszok 150 ezer újoncot kaptak megerősítésül, az egyik harminc és felesünknek kilőttük a csövét. A túlnyomó erő elől vissza kell vonulnunk. Megfogadtam a jó tanácsot. Délután beültem egy sebesülteket szállító vonatba. Harmadikén a mieink kiürítették Stanislaut, de az oroszok csak napok múlva mertek ismét bevonulni a városba. Március harmadikén kelt orosz jelentés már beszámolt arról, hogy Stanislaut a magyar honvédség birtokába vette. De a mi hadvezelőségünk óvatos volt a győzelmi hir- rel. A mai napig egyszer sem adta hírül Stanislau elfoglalását, mert mindeddig nem volt bizonyos, hogy meg is tudjuk tartani. Mire hazaérkeztem, Stanislauról szóló tudósításaimat már csak a város nevének említése nélkül közölhettem a Szamosban. Most, hogy a hadvezetőség megengedi, hogy írjunk Stanislau elfoglalásáról, meg vagyunk győződve arról, hogy a visszafoglalás végleges, mert amig jól tájékozott vezető körök nem látták annak, nem engedtek írni sem róla. Urániából Részlet a Kis Mamiasz cimü óriási sikerű bohózatból. Ma utoljára kerül színre.
