Szamos, 1912. november (44. évfolyam, 249-273. szám)
1912-11-06 / 252. szám
2. oid»j. (1912. november 6.) 252. szám. De csak egy darabig, — mert van egy mentő gondolat. A termelés törvényein alapuló kétségbevonhatatlan tény ai, hogy a ga*- dasági éi*t magasabb fokára csakis úgy juthatunk, ha kifejlett iparunk van, — amiből világosan következik, hogy a helyes előre haladás céljából az ipat- pártolásról egyenesen au államnak kell gondoskodnia. Elő tehát az állammal, itt az ipar bajban van, jöjjenek szakértők, vizsgálják át a félben maradt épületet, nézzenek meg egy karcsú kéményt s javasoljanak a szokottnál is nagyobb államsegélyt, mert azzal az ipar kimázzik a bajból. Hát az «sztalosgyár természetesen kimászik a momentán bajból, az általános ipari conjuDkturák pedig beleesnek a nagy bajba. Szatmárnémetinek hatalmas asztalos közmű-ipara van, számo* kis asztalos és vagy kilenc mühelyvállalkozáara berendezett, gépekkel felszerelt telep ontja itt a mindenkor mutatkozó szükségletet s ha igazi belterjes, céltudatos iparfejlesztést óhajt itt az állam keresztülvinni, itt as alkalom ezeket segélyezni felszerelni, nein pedig egy nem is asztalosok egyesüléséből alakult társaságot kirántani a bajból. Helyes, — fejleszteni kell a gyáripart, munkás kezeknek munkaalkalmat kell szolgáltatni s annak rendje-módja szerint át kell alakítani a kistermeiéit a* olcsó nagytermelésre. Ám céltudatosan, mert törvény, hogy az iparfejlesztésnek nem szabad a többi termelési ágak rovására történni, minthogy as megbosszulja nugát a kereskedelmen, vagy az őstermelésen, végeredményben magán az ipari foglalkozáson. Da ha nem szabid a tulpártrö- gást a többi termelési ág rovására kevoaom hu«»* fal ram »* as orvosom huzza le rólam. Ha a nyomerékságomat is elfogadod, esik akkor vehettd hasznuk»t. — Akkor hát végr* engedd át nekem hálószobádat, ami selyenasi*l van bevonva és az ar&ny ágy*d*t, ami gyémánttal r*n kirakva, hadd aludjam én abban ezután. — Bizonnyal van drága ágjam sraay- ból és gyémántból kirakva, fényes szobám is van, hogy ta talán el i« szédülnél bele, ha meglátnád, de én szt soka nem használom. Házamnak *gy puszta szobásában alszom, csupa»« szalmazsákon, met ha én e fényes szobában ez arsny ágyban fekszem le, álmomban megjelennek előttem azok a szegény nyomorult áldozatok, akiket sä őseim kifosztottak, hogy gazdagokká lehWeiuk 1 Nos? — még mit kívánsz? A szegény ember tőkbet egy kukkot sem szólott, csak kitámolygoU a ssobából, de r.3 usp *sta rongyos családja, * nyomo rult viskó lakói úgy vették észre, hogy nagyon megelégedett — még fvityöl is ! BL&TKiGZKY eo S Z AM O ff----- re sztül vinni, mennyivel kevósbbé szabad azt az ugyanazon foglalkozásiág keretén belül levő fokozatok kárára megejteni. Hisz, ha van tisitességes, olcsó, szóval a viszonyainknak megfelelő asztalos iparunk, minek annak tetejébe állatni segítséggel egy nagytermelő asztalos gyárat ültetni. Azért taláu, hogy ezzel tönkre menjen az egész meglévő asztalos kézmü-ipar s végeredményében a gyár monopolizálja a termelést a fogyasztók egyenes kárára ? Ez nőm lesz helyes iparlejleiztés az ipar szempontjából s helytelen lesz az általános gazdasági viszonyok szempontjából. A város adófiietőiről, a városi élet erősségeiről, az iparűzés ősi alakját, a kisipart folytató polgárok valóságos létérdekéről v&u szó e helytelen és káros iparfejlesztési műveletnél, éppen azért a város, mint a helyes és céltudatos iparfejlesztés egyik tényezője van hivatva felemelni tiltakozó szavát a bajba jutott magánvállalkozás állami segélyezése ellen. A háború és a magyar ipar. Az annek-sziö idejön szer rázott törökországi boykott, majd utóbb a Dirdenellák elzárása miatt a Balkánra exportáló megyar ipsr jelentékeny károkat szenvedett az által is, hogy az útban lövő árukat vissza költött hozatni, ami egyéb veszteségek mailéit két szeres fuvardijkudást okozott. A balkáni háború küszöbén » Magyar Gyáriparosok Országos Szövetség* által a magyar érdeket vcdilméra taendő intézkedések megvitatására egybehívott artskezleten w részben az az óh.*jtás mem t fel, hogy a bábom miatt visszasaedolt, vagy visszaérkező küi- damények költsógmsníesen száiiittassanak vissz». Az érdekeltek snnál nagyobb súlyt helyeztek óhajtá* megv*lózitaíára, mert éppen a háború előtt jelentékeny áruküldemények indíttattak s> * s gyáro«ok mára balkáni óilausokbas sirsndelt moratóriumok miatt is mindea, meg át nem vstt küide ményt visszarendeltek. A kereskedelmi miniszter most arról érUshet'.s a Szövetséget, hogy a Mtgyar K-leti Teng&rbsjÓ!!á8Í Részvénytársaság a rainiizter a részben kifejezett kívánságára akként intézkedett, hogy Galaez—konstantinápolyi vonalán elszalli tásra került, d* a kitört háború folytán a rendeltetési kikötőbtu el nem helyezhető magyar áraknak Galacíbs való visssssBáiii- táa* a társaság hajóján díjmentesen történjék. ÉT í¥mérnöki irodáia vJLHU 33. Jégszekrény teljesen uj állapotban eladó. Cim a kiadóhivatalban. Festek- és kefeáínkkn j a legjobb beszerzési forrás j Linoleum padlólakk "©GDHOS, 1 kg. 130 K. Hákócad-utca, a kjr. törvényszékkel szembe. • Telsfon 308. (.) Városi ügyek. — Saját tudósítónktól — Szatmár, nov. 5. A jövő évi költségvetés. Tegnap tárgyalta a városi tanács Pigus Albert föszámvevő jelentését, amelyet a város 1918. óvi költségvetéséhez készített. Ez a jelentés foglalja magban azt a javaslatot is, hogy az uj adótörvény szerint állami adó alá nem eső jövedelemre községi adót Vössensk ki próbaképpen. Az eredmény meg fogja mutatni, hogy érdemes e eszel a törvénytől biztosított jsggal élni vagy se ? A tanács a költségvetést 15 napra közszemlére kitette és gazdasági szakbizottsághoz áttette. Feles számú újoncok. Az uj véderő törvény értelmében a boiosozott újoncok közül a számfelettieket *8? tegye* isizotiság választja ki. E bizottság polgári elnöke és tagjai a honvédelmi minisztertől nyerik megbízatásukat. A szatmári sorozó járás vegyes bizottsági elnökéül a miniszter Vajav Károly dr. kir. tanácsos, polgármestert, tagokul Galgóczy Árpád dr. járási főszolgabhót és Hsjdu Károly rendőralkapitányt nevezte ki. Az erre vonatkozó rendelet egyúttal december 15-ére tűzi ki a bizottság működésének befejezését. A szatmári vegykisérleti állomás Közintézményein'* legfiataabbja, a vígyvizsgáió állomás most már szabályszerű szervezetet nyer. Griell Kálmán dr. kir. fővegyész elkészítette az állomás szervezetére vonatkozó szabályrendeletet és azt u tanácstól kiküldött szükebb körű bizottságban letár- gyaitatla. A tervezet az általános intézkedéseken kívül felöleli az állomás ügykörét, a személyzet szolgálati viszonyait és az ügykezelést. A bizottság a tervesetei általánosságban és részleteiben elfogadhatónak találta óz azt további előkészítés végett jogügyi szakbizottsághoz utalta. Meg kell itt jegyezni, hogy a város a vegykisárieti állomás fölszerelését annak idején Szóbél József dr. vegyó*ziől azon módon vette át, ahogyan azc ő maginak berendezte. Föl kellett tételezni, hogy saját pénzét, mint szakember, nem fektetie be haszaaveheíeilen doigskua. A város tehát abban a kóayszerholyzotbea, amelybe a földművelési miniszter juttatta akto’, midőn a vígyvizsgáió állomásnak cs^k ál lami vegyész vezetése mellett adta meg a nyilvánossági jogot, át kellett hogy vegye a Szóbei József dr. laboratóriumát. Az elszámolás «lapjául * bereadízést szállító cégek számlái szolgáltak, amelyeknek egy részét a váró* fizette ki. Túlfizetésről tehát nem lehet szó. Hogy *z állomás uj vezetője est a berendezést hiányosnak talalla és «gye* tárgyakat célszerűtleneknek minősített, a*t egészen természetesnek lehet tartani. Sőt csnk helyeselhetjük, hogy * fölszerelések kiegészítését sürgeti, mert ezrei az ál lomáít remélhetőleg olyan sziuvon&lra fogja emelni, mint «.minőt ettől >i közérdekű intézménytől msgkövetelhetünk. őt más szempontok vszötik, amelyek eltérnek némely- részben egy m »génvegyész céljaitól. De az átvett vegykisárieti tárgyak nagyobbik részét az uj állomásvezető sem kifogásolj«, csak kevosli. A meg nem felelő tárgyak becserélése, iránt pedig már meg is történtek az intézkedések. A polgári iskola építése. Te nap délután összeült a polgári fiúiskola építési bizottsága, hogy a kiviteli a'ienoIe»&b& bcvfc4B6rl&&i f»*'- s»á.® minden &ll£.ófroeli&«£0 águkban. A volt királyi ^clioliktsis fOgimnáxiiutt mauett Haainesy- utca 10. szám.