Szamos, 1912. november (44. évfolyam, 249-273. szám)
1912-11-06 / 252. szám
(1912. november 6.) 262. szám. SZAMOS 3. eídal tervek ellen fölmerült észrevételek felett dönttöD. A gyűlésen Vrjay Károly dr. polgármester elnökölt s a terveken kívánt változtatásokra nézv8 Sárkány Ervin Ottó tervező műépítész részletesen megtette felvilágosító nyilatkozstnit. Bodnár György ki?. tanfelügyelő a leg apróbb részletekre is kiterjedő észrevételei nagyobbára olyasok voltak, a melyeknek íeljositése semmi nehézségbe sem ütközött sőt figftle'mre méltó köitság-különbözeíat sem okoz. Egy helyiségnek fürdőszobává alakítása és a folyosók fűtése a legköltségesebb átalakítás, de aa erre fordítandó pár s-iáz korona síig jöhet figyelembe e hiányok pótlásának Biükségességévvl szembeD. A bizottság nyomban mvg is adta s felhatalm* aást a tervek ily módon való megváltoztatására. Rendészeti szakbizottság. A rendészeti bizottság tegrup ülést tartott Tankóczi Gyula főkapitány elnöklete alatt. Egy pár telekrepdezési és felosztási ügy került elintézésre. Nagyobb jelentőségű tárgyak nem voltak napirenden. Arcképes igazolványok. A tényleges és nyugdíjas állományú tisztviselők vasúti arcképes igazolványainak meghosszabbítására a kérelmek e bó 15 ikéig nyújtandók be. Felhívjuk ez utón különösen a nyugdíjas tisztviselők figyelmét a kereskedelmi miniszter rendeletére, mely szerint a lejárt igazolványok 2 koronás levísibélyeg csatolásával a polgármester utján terjesztendök fel az államvasutak igazgatóságához. Csaló képügynök. — Saját tudósítónktól. — Szatmár, november 5. Mindszent községben a budapesti Er zsébet kép- és könyvtorjesztési vállalat képviseletében nemrégen egy ügynök jelent meg, aki bejárta az egész falut és nagy hangon, mézes másos szóval képeket kínált megvételre. A férfiak munkában voltak s az asz- szonrüép egy része beugrott az ügynök beszédének és vagy barmiecan aláírták a naegrendelő-ivst, amely 15 koronáért (ebből 3 előleg, a többi utánvét) „2 recdkivü! díszes szinnyomstu szentképst mshegór.i ke- ményfakersHel“ ígér a hiszékenyeknek. TVrült-fordult sz idő és sok várakozás után megjött a postán a harminc csomag. Nagy lett az őröm a megrendelők körében. Aki tehette, hamar előkotorta az uiénvét árát és rohaat a postára a képért. Az öröm azonban csakhamar szomorúságra vált, mert amint kibontották a csomagot, ki*üH, hogy két kép helyett csak egyet küldött a cég, ez se díszes, hanem silány, értéktelen, gyári műnk«. Sióval néhány keasrvessn össsekuporgatott körönét megint kioealiak a szegény nép »sebéből, amelynek a járatlansága mindaddig késa prédája lesz a providóhiénáknak, raig a hatóság rájuk nem tesai a kezét. Érdekes, hogy Ssalmármegyét az u óbbi időben «wag ilye® csaló ügy nők lepi el és csapj* he a hiseékany, jámbor, falusi népet. Termés*etes, hogy míg* a nép a hibás, amely *str módos ugrik be a* ifyea eealók taéettm. beasédeinek. Flaiikert-fllfryv«r 9 mm. oleaón eladó. Óim a kiadóhivatalban. Szatmári riportok. — Saját tudósítónktól. — Szatmár, nov. 5. Itt a tél ... Tegnap éjjel váratlan vendé;,, ok érkezett. Megérkezett okit bár szeretünk, de még nőm váriunk. Hirtelen, váratlan jött és amilyen gyorsan megjelent, oly gyorsan c>l i§ tűnt asemeink elő! — az felső hó- Ma már az időjárás is hidegre fordu't, hava zásra azoaban nem voltunk elkészülve. A tegnapi — ugyan az csak amolyan próba voU a jó Őrig Tel apótól, mert alig egy óra hosszáig hullották a szép fehér bó- polyhek ílolvsdtak, semmivé lettek. As elffó hóból igy nem maradt meg semmi. Emlékeztetőnek ügyen jó volt, hogy itt a tél . . . A sírok tolvajai. Az egé3z városba szerte hangzik a panasz, hogy halottak napján & kegyefet- ajándókexta inécsesekft és lámpákat csirkefogók ellopdosták a árokról. A pannszko- dók azonban nem tartják érdemesnek a tolvajok kipuhatolísóru a c^endőrséget igénybe venni, meri hissen néhány fillérről van csak szó s a károsultak egyike sem tud a másikról, p?dig a belőttek napján ösazelopki doU gyertyák ár* ogyüt'vévo szép kis összeget taape ki. Bizony úgy kellene, hogy az újságok, évről évre elcsépelt fráziskoszoruik helyett a csendőröket kérnék a sírok mellé, mert bizony eleg saégysnteljos állapot, hogy még a halottakat is meglopják; de úgy van. A városi tisztviselők vasúti jegye. A városi tisztviselők féiáru jegyváltásra jogosító arcképei*, igazolványainak megújítása a polgármesteri hivatalban folyamatban van. Mindazon tisztviselők, ■ akiknek r-rcképes igazolványa folyó évi december hó 31 én lej*?, uj fényképet tartoznak beszolgáltatni a polgármesteri hivaUÍhe. A fényképek beadási hsíáridejo november bó 15 ike. Mint értesülünk a miniszter az uj városi tisztviselőknek — a esámgyakornokokaak is megadta a féiáru jegyváltásra jogosító kedvezményt. . Rálőtt a feleségére. — Saját tudósítónktól. — SzaJmár, november 5. Furcsa históriáról tettek jelentést tegnap a kir. ügy*s»ségaek. Dgr«cskéis történt az estt. Balogh Imre 28 éves, derecskéi féld- mives rá őséiben ven a feleségétől. Fakóp- nól hagyta as asszonyt s összeait Sir. Bssa Ká/olynéval. Ezt jó! tudta e faluban mindenki s régen napirendre is tértek fölötte. Azt hitték, hogyha a válás megtörténik, akkor majd törvényesen is elveszi Balogh Imre a kedvesét. Az uj pár jó vis£onyb*n ólt egymással. Nem volt közöttük semmi össsenördülés, veszekedés. Legalább k szom«z*«iok sohase® hallottak ilyesmit, pedig azok mindent éasnvisznefc. Sokszor taián olyasmit i*. ami *»m ig6n felel meg s valóságnak. Szóval roég a pletyka sem fedezhetett fel Balogh Imre és özv. Banáné között semmiféle egyenetlenkedés!. Án»*l inkább meglepetést kelthetett, r.mi szombaton *z asszony lakásán ieíoiyt. Mert özv. Basáné azért fentartotta külön lakását is. Keréssíil tzuUc, hogy az asszony odament, három !öv*s hv.ng-sBU ti s házból. Balogh Imre fogott revolver, özv. Bisá néra, akit a goiyók értek is, de »zeroncsére életveszély* s sérüléseket s«m okoztak. A merénylet után Balogh Imre rsrkon fardult s otthagyta a vérében fetrengő awsanyt. Egyenesen a lakára faló tartat!, és otthon öngjilkoaségi ki*ériet*t követett el. Tőb»»*ör magára lőtt, de a golyók komolyabb kárt nem tettek benne. Eanek végeztével pedig beült egy korcsmába, ah*l aiapoian hozzálátott az ivávhoz. Ott találták inrg a csendőrök, akik időközben értesültek a vérengaézről s a nyomozást megmditetták. Bsíogh Imrét a laktanyába vitték, ahoi vellsióíK fogták. Asonban a kihallgatással n*in értek célt. A tettes ugyanis folytonosan **t haagos- ts!j«, hogy Bem tudj«, miért akart gyilkolni. Emléksiik arra, hogy retoÍTart fogott az aas-aonyra, meg magára ia, de arról nem képe* számot edni, hogy mi öaztöuőite erre ? A köüségbeu aet beszélik, hogy Balogh Imrét as keserítette el, begy a tála* nem megy gyanúm s scégyeite, hogy vadházas- ságbsn kell élnie. Később otajd kidarül, hogy miféle alapja lehet #n*ek r tBób*- szédntk? »( hidcsövek, vályúk és viz- _ tartó rr.edan- f cók valódi jó minőségben Szatmáron csakis Kósa Bertalan es Fiánál szerezhetők be. — Telefon szám 200. 5. (m ci^rászÉ tm *W1.)n 10 kitünően kirakat. — Az áruk» árakkal feltüntetve. — Iskola káskák, ^ gurum! kerekű gyermek koctik, iveg, reel tán és jétékáruk, alkalmi aján- .. ^éktirgyak nagy váteszkéklaan. ..- Trazkalattel SCHÖN MÓR. .KRISTÁLY“ Űalet: tleatitö iatsés^t cs&scsa 11. Gyártelep : 8.