Szamos, 1912. október (44. évfolyam, 222-248. szám)
1912-10-13 / 233. szám
<tÍK/k Negyvennegyedik évfolyam. Szstmér, 1912. október 13., vasárnap. 233. szá n. i»***»"*«»W"*,*8 POLITIKAI HAPILAP. i»*K »■ «»»«Ban ■*«*••«■*■■■ ■»»■■■■■■■•»■»■■a»»»©»«« *»«••<* ■«# JUS GENTIUM. Jus gentium : ez a nemzetközi jognak a deák neve. A magyar neve s#-. magyar, mondvacsinált, mint az égési magyar jogi műnyelv, de igazabb a/íatíú-- nál. Mert a jog valóban csuk köztire Van a nemzeteknek, — de bennük, náluk nincsen. Tulajdonkép csak azért méltó a tiszteletre ez a szép jogi Studium, mert meg is lehet belőle bukni. Haszna pedig csak annyiben van, hogy például miná- lunk Csarada János egyetemi tanár ur őbelőle él. Minden kulturországnak van egy Csaradája és ezek a Csaradák mindenütt roppant nagy könyveket Írnak a nemzetközi jogról, mint közbiiszkesógre való termékéről a civilizációnak. Olyan nagy könyveket, hogy verekedni lehet velük, ha az úgynevezett népjog nem akar szuperéini. Az pedig igen sűrűn megesik. A nemzetközi jogot tudniillik rendesen csak a fehér asztalnál szokás respektálni. Szigorúan meg van szabva, hogy melyik országnak a nagykövetét hányadik hely illeti meg az államfők asztalánál s nincs rá eset, hogy akár egy lakáj is brutálisan megsértené > zt. a jogrendet. A történelem legalább nem tud róla, hogy a spanyol nagykövetet valahol előbb kínáltak volna meg ez őzgerinccel, mint az angolt, amiből kétségtelenül nemzetközi bonyodalom támadt volna. Ellenben vannak a nemzetközi jognak olyan tételei is, amiket a világ hatalmasai nem vesznek ilyen ilyen szigorúan. Elvégre minden kicsiséggel nem lehet törődni. Ilyen „kicsiség a nemzetközi jognak a? az első parancsa, hogy egy nemzetet, amely nem bánt senkit, nem szabad bántani senkidnek. A második parancs is ilyen kicsiség. Ez az volna, hogy akit igazságtalanul bántanak, annak segítsen a többi. Ez nemcsak az emberség parancsa, hanem az okosságé is. Ha ölbe tett kézzel nézem, hogy a szomszédomat hogy üti le a rabló, holnap engem üthet le s bolond is volna, ha nem tenné. Ha azt nem védte a jog, nem véd engem se. A Csaradák igen szép mondatokat tudnak szerkeszteni ezekről a dolgokról, eile; ben a világ hatalmasai éppen ezekről nem tudi.a< semmit Volt-e már király, aki ha rabolni indult, megállította volna útjában a jus gentium? — Nem. Napóleont csak úgy nem állította meg, mint Batu kánt Volt-o már nemzet, a melyet a népjog szentsége megmentett volna a rabigátóí ? Tán a lengyel, vagy a fin, vagy a búr? Avagy tál »n a török ífcsz az, ez a minder -.űzetek, legszerencsétlenebbje, akibe most négy felől harap bele a rablás vágy és bosszú, veszett eb módjára ? Ez a hasonlat nem éppen megtisztelő a lelkes szabadsághősökre, de egyebet nem igen lehet róluk mondani. Zörgős csonttal, kiéhezett n, csattogó foggal futkáióznak már régen a beteg ember körül, »kinek halott-szagát érzik. Nem szabadság kell ő nekik, hisz az vt*n annyi, hogy nem tudnak vel<* mit csinálni, hanem jól akarnak valakiből lakni. A szerb például három esztendővel ezelőtt minket akart megmarni. Talán meg is próbálta volna, ha foggal győzi. De az államfér- fiai elsikkasztották a hadügyi költségeket s a inonarkiával nem lehet semmire háborút játszani. A törökkel meg lehet próbálni. Abba úgyis csak hálni jár már a lélek s a szláv is ösmeri azt a közmondást, hogy sok lúd disznót győz. S ha nem győz, ugyan mit vészit ez a négy király, aki még a kártyában se sokat számítana ? S éppen ez teszi olyan cu larrá az eu' ópai diplomácia szerepét, mint amilyen. Ha az európai diplomácia nem akarja, nincs háború. Ha az európai diplomácia egyet lehel, mind a négy király leesik a lóról. De az európai diplomácia az arcára tapasztja a kezét fájdalmában, hogy nem fogad neki szót ez a négy kamasz ország. És b lekzet visszaiojtva lesi az ujjai közül, hogy rajta vau-e már a hurok a török nyakán. Mert akkor oda fog szaladni és huzza a burkot halálos-szorosra. Anglia, amely elrabolta a töröktől Egyiptomot, Fr-.nciaország, amely elrabolta Algírt és Tuniszt. Németország, amely el fogja rabolni Marokkót és a monarkia, amely elkaparitot;a Boszniát. Oroszország utolIlyen is van!... A „SZAMOS" tárcája Irta : Vásárhelyi Júlia. Néhány hónap elteltével megint összehozta a jó véletlen őket. Találkoztak az utcán. A leány sietve haladt elő-e, amikor egészen közel értek egymáshoz, föltekintett, az arca boszuságot fejezett ki. Nem örült a viszontlátásnak. A férfi azt hitte, hogy most is azzal a nagyon szerelmes, nagyon ekzal- tált lánnyal áll szemben, amilyennek pár hónap előtt ismerte.’Hogv tévedett, azt néhány percnyi beszélgetés után látta. Kicsit meglepve, kicsit boszusan és — a lelke mélyén be nem vallott szomorúsággal. A lány kedves, nyugodt, csendes hangon felel- getettt a kérdéseire. A régi szerelmi lángokat a férfi hiába kereste a szemében, azok nem tüzelnek felé. Szelíd, lágy, lányos pillantásokba nivelálódtak. — Ez a lány nem a régi, — gondolta a férfi, — mintha kicserélték volna. Kis ideig gondolkozott, aztán gyorsan izgatottan kérdezte: — Mi történt magával ? De megváltozott ! A lány halvány arca még halványabb lett. — Észrevette, hogy megváltoztam ?... Igaza van. Nem az vagyok, aki vo tam, különösen — magával szemben nem. Erre — beláthatja, — elegendő okom volt... De, eh, no is beszéljünk erről. — De én éppen erről akarok beszélni. Kérdezem és magának felelnie kell. A férfi eüenmondá«t várt. És lángot vetett az arca, mikor a lány izgalomnélküli csengő, üde hangját meghallotta : — Kérdezzen — szívesen felelek a kérdéseire. A férfi most már csakugyan nem értette a lányt. Hogy tud ez vele ilyen engedelmesnek látszó, de lényegében fensőbb hangon beszólni. Hisz azelőtt egy mondatot sem tudott nyugodtan kimondani. Csak azt a', egyetlen büszke szót: —• Szeretem ... És egy '-égi, szép emlékű délután jutott eszébe, aminek hatása alatt mondta a lánynak: — Irma, maga azt mondta, — nem is oly régen nekem, hogy szeret. Csudálkozó, meglepett arccal nézett föl a lány. A szája körül halvány moso'yféle vibrált — Milyen jól emlékszik ana, hogy én mit mondtam. De azt elfelejtette, hogy akkor november volt... De ma, — ma meg szeptember vau... Még benne élünk a tüzvirágu nyárban ... Azóta sok idő múlt el. Mag i nem jött hozzám. A lelkem sokszor, álmatlan-álmu éjszakákon fölsirt. Félig halott voltam. Tudja, olyan s/omo u, fehér halott, aki jár-kel, nincs meghalva és még sem ó. Mint egy súlyos, nehéz illatú, lankadt, harmatot kívánó virág. És magát, — nagy választékú cipőraktárát ajánljuk a t. vevőCIo) közönséguek, mint legolcsóbb bevásárlási forrást Közvetlen a „Pannónia“ mellet. Szatmér és vidéke legnagyobb eipőraktára. FIGYELMEZTETÉS! Az előrehaladott nyári idény miatt a még raktáron lévő nyári áruk az eddigi árnál jóval olsóbban szerezhetők be Jelen számunk 12 oldal tepjedalmü.
