Szamos, 1912. október (44. évfolyam, 222-248. szám)
1912-10-17 / 236. szám
2. oldal. SZAMOS (1912. október 17.) 236. szám. ország az ellenzéktől nem kap egyéb vigasztalást, minthogy Justh Gyula leteszi a titkos tanácsosságot és Kossuth Ferencnek a háborúsdi nem fontos. Igazán irigylendő a játszani való kedvük, meg a flegmájuk. A szatmármegyei uj vicinálisokról. — Saját tudósitónktól. — Szatmár, október 16. Szatmármegye törvényhatósági bizottsága legutóbbi közgyűlésén a Fehérgyarmat—nagykárolyi, a Nagykároly—nyír bátori és Nsgykároly—érendrédi helyiérdekű vasutak hozzájárulási költségére pótadót szavazott meg. Mint értesülünk, a vármegyei törvé ny - hatósági bizottság egy tekintélyes része ezt a határozatot megfelebbezi, mert ezen vasutak egyike sem szolgálná teljes egészében a közérdeket. Köztudomású ugyanis, hogy a tervbe vett vasutak által érintendő vidék, már mind össze van kötve a vármegye természetes központjával, Szatmárrti, ami által e vidékek érdekei teljesen ki is vannak elégítve. Aki egy kicsit mélyebben vizsgálja a vicinálisok tervbe vett vonalait, az csakhamar rájön, hogy itt nem annyira közérdekről, mint inkább egy-két nagybirtokos Jól felfogott magánérdekéről“ van szó. Egyébként különös játéka a tervezetnek, hogy mig a vicinális vasutak céljaira megadóztatást javasolnak, addig a közel- fekvö ínséges állapotok segítésére a kormánytól adófizetési halasztást, adóleirást, kamatmentes inségkölcsönöket, tavaszi vetőmagvak kiosztását kéri a vármegye közönsége. A felebbezós külörösen hangsúlyozza, hogy a tervezett vasutak egyike három, a másik csupán két községet érintene. Hát ez ugyan nem oly nagy közérdek, — amiről a világ összes lapjai igy írnak: „a Tőzsdén a háborús hírek folytán óriási esések történtek.“ „Riadalom és nyomban nagy hullámzás támad.“ — Hazugság kérem! Az igaz ugyan — amit ezen intézményről jeles bankárok és professorok Írnak és mondanak : — de tényleg kérem, nem esik, nem hullámzik itt senki, semmi: csak ordítanak az urak, mint a sakálok . .. “Ni egy szatmári terménykereskedő! Köszönök ájultan ... 0 fogadja . . . Szép ember: ő nem ordít. Remegve fogyasztottam, fuldokolva az ebédem, — hogy mi lesz még ma velem ? Telepatikus tanok, rég látott chinai bűvész-csoport, Kraíft Ebingek, Freundok, Lombroso, Dr. Hajós, Dr. Ferenczy ideg- professor, „tudatlanul tudatos“ „láthatatlan levegőben úszó törvények“ s egyéb jelzők keringtek a fejemben s elkészültem a halálra ... A pincértől kapott számoló cédulára felirtam címem és a — végrendeletem . . . Délután lett . . . Egy ügyvédi várószobában vagyunk. Bejön egy ur. — Dr. Lakatos Géza vagyok 1 — Pardon 1 Nem az a Lakatos, aki Szatmáron a klr. kath. főgimn . . . ? — De igen! A régi szatmári jeles diák, — ma a keresztény szociálisták neves bpesti ügyéhogy olyan községeket érintsen a tervezendő vicinális, amelyek alig pár kilométernyire vannak a fővonaltól. Egyébként pedig ezeknek a vicinálisoknak az építőse teljesen fölösleges, legalább egyelőre már azért is, mert a köz ségeket, amelyek amúgy is százpercentes pótadó alatt görnyednek, újabb pótadóval megterhelni nem lehet és nem is szabad. Az őrtoronyból. — Saját tudósítónktól — Szatmár, okt. 16. Elnéz»fik szegény újoncokat, amint színes, vászonra kívánkozó képben állanak soijában és nagy tömegben a vigadó előtt. Gyönyörű, festeni való kép az ősz borongós alkonyatában. És festeni való az az állati bámész- kodás, amelylyel várják az ismeretlent és a reménytelen jövőt. Arczuk elnyúlik, nézik a járó-kelőket és erőt vesz rajtuk a teljes r’ncstelenség érzete. Egyet egyet kurjantanak, egyet-egyet danolnak közbe, — da bizony kínos nóták, kínos kurjantások azok; a lefojtott keserűség kitörései. Fojtogatja őkot a sirás. Otthon hagyták mindenüket, szüleiket, anyjukat, apjukat ; otthon maradtak a testvéreik, otthon a babájuk, s most viszik őket kitudja merre, messzeségbe, s hajtják őket, mint a barmot otthon az eke előtt. Mint otthon, mint az eke előtt az állatokat ... ki tudja hol, ki tudja miféle piszkos helyeken és hegyek, völgyeken keresztül — ahonnan talán vissza sem találnak. Nem látják — ki sem lehet mondani, milyen hosszú ideig — nem látják a szülői házat, a jószágokat, az ekét, a boronát és azokat a szeretett földeket, amelyek oly szépen ragyognak a fölkelő nap sugaraitól. Földre borulva szeretne sirni sok újonc, s a legtöbbjük mint m-gtorpaut bika, szegi neki a nyakát az ismeretlen veszedelmeknek. És ők még csak meglesznek valahogy, sze eltűnt a másik szobában s . . . valami csendes, megnyugtató, forrón bizsergő érzések közt pergett előttem a diákkorom . . . Mintha egy kis dacos sajka vágtatna végig egyre növekvő folyóban. Belép most egy derék, vállas ur. — Dr. Abonyi orvos vagyok, szakíró. Rendkívüli tisztelettel és már félve néztem felé. Csevegni kezdtünk . . . Ezer ördög! Sárközön született. Ismerte az én, a te, az ő nagyapját 1 És öreganyját 1 — Mi van a régi megyeházzal? A Kölcsey szoborral a piacon? Tabajdy, Jan- dritics, Hehelein, Hermán Mihály nevek kerültek egy pillanat alatt elő . . . E jeles ur, vagy harminc éve látta Szatmárt, nem akarta hinni, hogy ez emberek csak voltak s hogy — Szatmár uj, modern várossá fejlődött . . . Milyen szép, különös és nagyszerű érzés volt, — amint itt a zsitongó város közepén a lélek mélyén szubtilisen előér- zedött az otthoni múlt, egész 3—4 éves korunkig. Igen, ott a törvényszék helyén egy hosszú berena, egy kis korcsma húzódott volt . . ., igen, most ássák a villamosnak az utat . . . most szökünk be a Cukor-téle kertbe eperért és ribizkóórt, ahol az állami iskola áll most . . . stb., s igy tovább. Rég, rég volt 1 De — pardon — szól a telefon. de mi lesz az otthon maradottakkal, ki fog nekik segédkezni, mikor ime, elviszik a család legjobb munkaerejét. Mi lesz velők, hogyan tudnak majd segíteni magukon. — És mi lesz majd az otthon hagyott bed vencz állataikkal és mi lesz a földekkel. Hogy elfognak azok árvulni, nem lesz meg az a pontos, szerelő gondozása, amelyben ők részesítették. Úristen, kínos, keserves árvaságban fog senyvedni odahaza minden. S ők most elmennek, elviszik őket hosszú, hosszú időkre. És mindezekhez most háborús szellők is járnak. Perczről perezre kiüthet a háború, mennek a csatákba ős akkor, akkor több mint bizonyos, hogy sohasem jönnek többé vissza. És az ujonezok nagy, festői csoportban állanak a vigadó előtt, arczuk elnyúlik, szemük bámul és erőt vesz rajtuk a teljes nincstelenség. Moskovits anatómiai cipőgyár cipőüzletében (Deák tér 7.', a vagy drágaság dacára az eddigi szolid árakon kaphatók az összes cipők, vadász vízhatlan csizmák. Talpba vésett szabott ár. Ä ¥ mérnöki irodája UHlt Bercsényi-u 33. j „Korona“ bazár DeáK’tír 5. (Ginéi cukrászda kapu alatt,)* 16 feltűnően szép kirakat. — Az áruk« árakkal feltüntetve. — Iskola táskák, ^ gummi kerekű gyermek kocsik, üveg, porcellán és játékáruk, alkalmi aján- ^ .. dóktárgyak nagy választékban. .. j - Tisztelettel SCHÖN MÓR. — j — Halló, ki beszél? — Zoli! Beteg ve gyök, jöjj rögtön hozzám. Ügynök-utca stb. Este lett. Szinte ömlik az emberáradat a lilás utcákon. Futok, az utcán vagyok. Mintegy elengedem magam. Az Erzsábet-tóren két hordár verekszik. — Még te pofázol 1 Hát ugacc még ? 1 Vesztél volna Szatmáron. — Tessék! Nem mertem megállani, siettem tovább, sápadt utcákon, kerülve a fényt, a zajt. Az Ügynök-utca sarkán három sötét alak állott. Valami ügynökök lehettek, virsgálgattak egy vasúti menetrendet. Halak: — „így lesz, meglátjátok. Éjfélben Debrecenben leszek, reggel Szatmáron.“ Hogy a menydörgős menykő üssön belétek, zenéltem magamban s azon morfondírozva : őrült vagyok, nem vagyok, telefonozzanak a mentőkért, vagy ne telefonozzanak, felrohantam Zoltán barátomhoz, ak nól egy egész szatmári társaság verődött össze. Összeestem. Többre nem emlékszem. Reggel egy autótaxi vitt haza, ők tettek bele, de nekem kellett kifizetni s mindjárt magamhoz is tértem tőle 1 így történt . . .
