Szamos, 1912. szeptember (44. évfolyam, 197-221. szám)

1912-09-17 / 210. szám

(1912. szeptember 17.) 210. szám. SZAMOS 5. oldal gényekt amelyre hivatalos volt Papp József lázárii lakos. Éppen javában folyt á tánc, mikor a korcsmahelyiségben megjelent An- dár János, Székely Endre, Székely László és Aczól János lázárii lakosok, kik régebb idő óta ellenséges viszonyban voltak Pappal. Egy ideig békésen elmulattak, egyszerre azonban Andár Ó3 társai felkerekedtek és bicskát rántva, Pappot sulyoan meg;5ebesi- tették. A súlyosan sérült embert a szat­mári kórházba szállító ták, ahol Kölcsey dr. főorvos látta el első segéllyel. A garázda legények ellen megindították az eljárást. Letartóztatott zsebtolvaj. A király­házai állomáson a csendőrság letartóztatta Moskovits Szende máramarosszigeii lakosi, aki egy, a vonatba felszállni akaró úri em­bernek az óráját ellopta. E'égett szilvatermés. Avasujfaluról jelenti tudósítónk, hogy olt tegnap eddig még ki nem derített módon kigyulladt és leégett Katz Mendelnő szilvaaszalóji a ter­méssel együtt. A kár 500 korona. A termés biztosítva nem volt. A. múlt emléke. Gr-anwolt az öreg indiánus, kis korcsmája eőtt, melyet felesé gével iát. el, délutáni álmát alussza és ál módik fényes nagy időkről, midőn ő még a Yuma törzs főnöke volt. Fejét mellére tá­masztva ül a házelŐUi pádon, mialatt mi vele a múltnak emlékeit képekben elvonulni látjuk. Tárgyalások folynak az amerikai ka­tonák ős két indiánps törzs — Yumák és Apachcok között. Á Yumák békét akarnak kötni, de szövetséges társaik -az Apacheok nem egyeznek beie a kormány feltételeibe é3 duzzogva távoznak ol, hogy ujabbi táma­dások kieszelését tanácskozásuk tárgyává tegyék, míg az amerikai hadvezérek a béke- hajlamu Yumáknak támogatásukat helyezik kilátásba. Yumák fiatal harcosa Graiwolf, megnyerte az Apach törzsből egy leányunk, Sternsfralnak szerelmi vonzódását 6s a leány fivére által értesíti őt, hogy az apacheok a Yumák ellen támadásra készülnek, mivel egy kém révén arról értesültek, hogy ők az ame ■ rikai katonákkal tárgyaltak. A Yumák a ka­tonák segítségével visszaverik az Apachook támadásait, de törzsfőnökük az ütközetben életét veszítette. Ez halálosan megsebesülve élete utolsó perceiben meghagyja, hogy Granwold legyen utódja, ki suiyos időkben mint bátor mentő és okos vezető tüntette ki magát. Örömének közepette veszi észre kedvesének hiányát és sietve viszi őt haza az erődből, ahova menekült és nőül veszi őt. E pillanatban ébred fel az öreg indiánus álmából, melyben egész fiatalkori boldog­ságát maga előtt látta, megpillantja maga előtt hü feleségét és frjdalmasan érzi, hogy letűnt a régi világ s boldog kor, amikor ősei vezérek voltak. Hölgy fodrászat. A bécsi Hölgyfed rász szakiskolának segédtanárja pár napig Szatmáron időzik s ez alkalommal órákat ad Schämpoving fejmosás, hajfestés, ondu- lálás s minden e szakba tartozó hajmunkák specialitásáról; ajánlható früzernőknek is. Bővebb felvilágosítást ad Székelyhídi úri-és női fodrász, Kazinczy u. 12. sz. Meglopott tanító. Radetzki László remetemézői állami tanító feljelentést tett a csendőrsógeD, hogy cselédje, Simon Teréz a záratlsn szekrényből 30 koronát ellopott ős megszökött. A tolvaj cselédleányt most országosan körözik. Szép kalapok szolid árban Bárcsaynál! Megérkeztet az őszi és téli idényre a női kalapok elképzelhető változatosságában! A legalacsonyabb igé­nyektől a legmagassabb igényekig nagy választék. Minden versenyt felül múl, úgy az árak mint minőség tekintetében. A nagy­érdemű hölgyközönség szives figyelmébe ajánlom. — Kiváló tisztelettel Barcsay Erzsébet Szatmár, Kazinczy-utca 7. sz. A hálószobák réme, a poloskák ki­irtása eddig a lehetetlen dolgok közé tar­tozott. Mióta azonban a „Löcherer Cimexin nel“ történtek próbák, beigazolódott, hogy a Cimexin hatása folytán a petek rögtön kiszáradnak és többé ki nem kelnek. A Cimexin mindenütt használható, szövetet, bútort, falat vagy festést nem piszkit, nyomot, vagy foltot nem hagy. Moly ellen egyedül biztosszer. Kapható: Rajzinger Sándor gyógyszertárában Szatmár és a ké­szítőnél .Löcherer Gyula gyógyszertárá­ban Bártfán.“ Főszorkesztő : Dr. Shik Elemér. Szerkesztő : Vidor Gyula. „Korona“ bazir DcáK'tír 5. (Gintíl cukrászda kapu al tt)^ 16 feltűnően szé,j kirakat. — Az áruk jj árakkal feltüntetve. — Iskola táskák, w gummi kerekű gyermek kocsik, üveg, porcellán és játékáruk, alkalmi aján- .. déktárgyak nagy választékban. .. — Tisztelettel SCHÖN MÓR. — mozgófengkép színház Kazinczv-utca 15. sz. IPAROSOTXHd szept. 17-én kedden: Nagy drámasstély Halászólet Angliában (term.) A csalódás (dráma). Lili karperecé (vígjáték) A zsidó leány (dráma.) Az öreg is megnyalja a sót. A malomárok (dráma). A rrult emléke (életkép 2 feiv.) Kezdete este 6 órától folytatólagosan Vasárnap és ünnepnap délután 3 órától DIÁKOK hétköznap este és vasárnap d. u. az 1. helyen 60 helyett 40 fillért fizetnek. Minden másodnap sensatiós — uj műsor. — Buffet. — Ruhatár. eredményes hirdetéséért számos szatmári és vidéki jonevü cég köszönetét fe­dezte ki lápítnlcnák. Tőzsde. Gabonaüslef. Készáru: 5 f.-rel olcsóbb. BUDAPEST, 1912. szept 1 Búza 1913. áprilisi — — — — i 1.72 „ októberi — — — — 11-17—­Rozs 1913. áprilisi — — — — 10-09—■ . októberi — — —■ — 9-64-­Tengeri 1913. máj. -- — — — 7-66—­„ szept. — — — — 935—■ Zab októberi — — — — 10-13—. . 1903. ápr. — — — — 10-44-. Tengeri 1913. máj. „ októberi SZATMAR, 1912. szept. 16. Búza — — — — Í0-20—•— Rozs — — — — 8 30 - •— Zab — — — — — 9­-•­Ten geri ó — — — — 10 ——•— Értéktőzsde. BUDAPEST, szept. 16. Magyarhitel 845-— —•— Osztrákhitel 61525 —•— Koronajáradók 87-15 - • — A m. kir. államvasutak menetrendje. Érvényes 1912. május 1-tőí. Szaimárról indul: M.-Szigst-felé Bpest-ielá Püspökladányig Budapest-felé személy v. „ személy v. .1 gyors v. , személy v. ,, gyors v. ,. személy v. Tvszsz. gyorsy. „ személy v. „ személy v. ,, személy v. „ szeméíyy. Felaőbányára vegyes v. ,, személy v. „ személy v. Fehérgyarmatra vegyes v. „ személy v. „ vegyes v. Mátészalkára vegyes v. „ személy v. „ vegyes v. Bikszádra vegyes vénát . Személy vonat szerdán Vegyes vonat . . . Julius l-től aug. 31-ig Károlyi Erdődre Stotoros Erdődig „ Szatmárhegyig ” Erdődig’ ,, Szatmárhegyig Erdődig Qllvácsról Nagysomkutra Püspökladányból Tvszsz. Gyorsvonat Budapestről . Személyvonat „ Gyorsvonat „ Személyvonat „ . ,", Püspökladánybői M.-Sziget-felé gyors v. „ személy v. személy v. „ személy v. „ személy v. személy v. személy v. személy v. vegyes v. Felsőbányáról Fehérgyarmatról vegyes v. „ személy v. „ vegyes v. Mátáczalkáról vegye» vt személy v. vegyes v. vegyes v. Blkszádról Vegyes v. Vegyesvonat Tvszsz. jnl. l-től aug. Sl-ig Károly. Erdődről Motoros Szatmárhegyről i. Erdődről I, Szatmárhegyről ,i Erdődről Szatmárhegyről Nagyaomkutról •28 i. 7rll i. 10-01 t- i. i. regg. 3 24 este 7 12 este 10 16 reng. 8 23 regg. 8 44 d. u. 2 21 d. u. 8 d. u. 1 44 d. u. 2 28 este 7 21 éjjel 2 31 regg. 6 07 regg. 8 S8 regg, 6 18 d. u. 2 40 este 7 36 regg. 6 12 d. u. 2 50 este 7 31 regg. 7 80 d. u. 2 31 este 7 20 d. e. 9 00 d. u. S 06 eäta 7 26 regg. 6 06 regg­48 d. e. 8 43 d. e. 11 49 d. u. 2 80 este 6 07 este 7 13 regg. 8 4a d. ii. 8 68 nézik: d. U. 1 81 d. u. 2 20 este 7 11 este 9 40 éjjel 9 21í éjjel 6 52 regg. 8 28 d. u, 9 18 d. e. 8 34 éjjel ío 06 este 6 67 regg. 8 10 d. u. 1 48 regg. 8 29 d. u. 1 38 este 8 44 regg. 7 48 d. u. 1 80 este 6 62 regg. d. u. 7 12 60 68 d. u. 6 10 rogg. d. u. 8 1 08 84 este 6 60 este 10 06 regg. tß 00 d. e. 8 d. e. 11 20 d. « *' 14 este. 7. 01 éjjé 10 oo este 7 Üt

Next

/
Oldalképek
Tartalom