Szamos, 1912. február (44. évfolyam, 25-48. szám)
1912-02-27 / 46. szám
Negyvennegyedik év^oiyar Szatmár, 1912. február hó 27.. kedd. 46- szám. Hol a hiba? (—y—v ) A legközelebbi napokban Szatmármegye közigazgatási járásainak foszolgabirái levelet kapnak a főispántól, melyben értesíti őket, hogy a belügyminiszterhez érkezett jelentések szerint Szatmárvármegye területéről nagymérvű a kivándorlás, aminek azután az a következménye, hogy a mezőgazdasági ágazatok munkáshiányban szenvednek. Ugyanebben a levélben fölkéri a főispán a főszolgabírókat, tájékoztassák, hogy a vármegye területén mily helyi okokra vezethető vissza a nagymérvű kivándorlás és javaslatot kér, mily intézkedések volnának célravezetők a kivándorlás csökkentése szempontjából. Mi, akik nyitott szemmel nézzük és látjuk a kivándorlást, annak okára hamarosan meg tudunk felelni. Mégis, mielőtt ezt tennők, hivatkozunk a statisztikára. A hivatalos statisztikai adatokból kitűnik, hogy a kivándorlóknak majd 90 százaléka földmi vés ember. Ezen az adaton elindulva, rögtön reá is akadunk a kivándorlás tulajdonképpeni okára, ami nem más, mint a földinség. Panyola. Szomorú helyről, testben lélekben megtört, de Isten akaratán megnyugvó emberek közül, kedves kis falumból, az árviz által elpusztult Panyoláról jövök ne héz szívvel, tört lélekkel. Még nem is olyan régen, alig két héttel ezelőtt egy boldog, virágzó kis falu látszott a Szamos mentén; istenfélő, szorgalmas, becsületes, jó nép lakta azokat a barátságos külsejű, jó módra mutató házikókat. S már nagyresze romban, szomorú látványt nyújt az egész helység. A templom körül fekvő magasabb helyen megmaradt házakban, iskolákban húzódva élnek összezsúfolva a hajléktalan, nagy részben mindenét vesztett szerencsétlen emberek. Szívfacsaró, szomorú glátvány ez, kivált annak, aki — mint én is — közöttük él s ismeri ezt a páratlan szorgalmú, józan életű, tisztességes, egymást megbecsülő, elöljáróit tisztelő jó népet. Nem lehet leirni, azt csak látni kell, micsoda pusztulás van ott. Különösen egyik, körülbelül 50—60 házból álló utcáján csupán 3 A földmivelésből élő néposztály mindinkább szaporodik, de az a kevés földbirtok, ami a tulajdonát képezi, nem gyarapodik. Nem pedig azért, mert a nagybirtokok határai útját állják. Már most: az a földterület, amely ezelőtt 50—60 évvel eltartott egy családot, ma, amikor ez az egy családból 3—4 család lett, többé nem tudja őket eltartani és a földmivelő kénytelen az országból kivándorolni, mert nincs föld, amit műveljen. A kivándorlás csökkentésének tehát radikális módja a jelenlegi birtokpolitikának ugyancsak radikális megváltoztatása lenne. Erről sokat Írtak és szónokoltak már eddig és Írnak és szónokolnak még ezután is. Mi is hozzá tudnánk szólni, de szorosan a főispáni kérdése mellett akarunk maradni 8 éppen ezért nem általános és hosszú, törvényhozási módosításokat akarunk fölsorolni, hanem foglalkozzunk Szatmárvármegye speciális viszonyaival. Szatmármegyében igenis van mód reá, hogy a kivándorlást csökkentsük. Olvassák el e cikkünket a vármeház áll épen. Itt egy elég erősnek látszó ház fedelestől, mindenestől hátradőlve, amott egy másik, harmadik, . . . tizedikméternyi magasságban alámosott falakkal összeomló félben. Nagy része pedig teljesen elpusztulva, falnak nyoma sincs, csak az ajtó és ablakiéi mutatja, hogy ott is ház volt. Ilyen romhalmazakon látható egy-egy hü kutya, mely nem távozik gazdája elpusztult portájáról, — őrzi ami nincs. .Némely udvaron — amelyik a viz és feneketlen sártól már hozzáférhető — a romokon tesz-vesz, keresgél a gazda; szinte leiehet olvasni arcáról, hogy talán összes vagyonát az a kis összeomlott ház képezte Valóban sir az emberben a lélek, mikor igy lát tönkremenni egy virágzó, jólétnek örvendő, tiszta szinmagyar községet, az ő szorgalmas népével. Sir az emberben a lélek, mikor hallja a dobszót, mely tudtára adja az élelem nélkül maradt embereknek, bogy a lelkész udvarán kenyér és szalonna osztás van. S milyen sziveltépö, szomorú látvány az élelemre várakozó szánalmas csoport; — közöttük számtalan — eddig szükséget nem látott gazdasszony — aki maga is alamizsnát gye bármely részében, mindenütt helyi jellegű lesz. A vármegye közutai — sajnos — minden kritikán aluliak. Hogyha sikerülne a törvényhatóságnak egy nagyobb szabású közúti programmot létesíteni, amelynek körösztülvitele hosszú éveket venne igénybe, akkor sok ezer dolgos kéz itthon maradna, mert a közmunkákból sok-sok család találna megélhetést. Ez lenne az egyik arkanuma a kivándorlás csökkentésének. A másik pedig az ipartelepek és gyárak létesítése. Mily óriási energia vész el Szatmármegyében a vizierők ki nem használásával. Még az sem lehet panaszunk, hogy nincsenek vasutaink. Ipartelepet kell létesíteni minél többet. A vállalkozó tokét kell kedvezményekkel ide édesgetni. Akkor bizony nem vesz ván- dorbotot az a sok hasznos munkaerő, nem özönlenek a kikötők felé az emberek, hanem itthon maradnak és itthon keresik meg kenyerüket Kenyeret kell adni a népnek, hiszen azért vándorol el, mert nincs kenyere, mert az éhhalál sorvasztó karjai közül akar elmenekülni. osztogatott az ő szegényeinek és ma a jószívű emberek által adományozott eleségen ól családjával együtt. Hát még hallani a biztos halálból szabadult szerencsétleneket. Csak egy esetet beszélek el, mely világos kópét adja a többi élet-halál közt lebegő emberek helyzetének is. Egy 72 éves nyugalmazott tanitópár saját elbeszélése nyomán adom le e hátborzongató esetet: A szerencsétlenség pillanatában mindketten a padlásra menekültek; de hallván a körülöttük recsegő-ropogó házakat, csakhamar lejöttek, hogy legalább életüket megmenthessék- Alattuk a szennyes, jeges ár rohamosan nőtt s egy fába kapaszkodva körülbelül 2 órát töltöttek nyakig érő vízben. Végre nagynehezen feljutott a kőt öreg a fatetejére s erőtlen, gyenge karjaikkal a fát átölelve, átázozott ruhában, dideregve, ilyen rettenetes helyzethen voltak este 6 órától éjjel 11 óráig. Borzasztó helyzetüket nehezítette, hogy hűséges kutyájuk utánuk kúszva, szegény öreg tanítónő nyakára ülve, minden percben lezuhanással fenyegette. Ilyen iszonyatos helyzetben találták meg és vették cáolnakjukba a fáradhatatlan, életükkel semmit sem törődő életmentők. Ilyen iszonyú és hajelen számunk 8 oldal terjedelmű.
