Szamos, 1911. december (43. évfolyam, 275-298. szám)

1911-12-24 / 294. szám

tam, hogy egy férfinek az asszonyok élőt' semmi sem árt úgy, mint ha nevetségessé lesz. Kitűnő! Nem szép, ha az ember a barátján mulat, azonban ilyen esetben ajánlatos az elővigyázat . . . Teringettét! Ez aztán szép lányka, ott kinn az utcán. Nézd csak, nézd, ide tekintett . . . Pincér* fizetek 1 Gyorsan!

*

Este van. Frédi az imént jött haza. Lizzie, a felesége csomagot hoz elő.

— Nézdd, Frédi, ez a ruhám szövete.

Kibontotta a csomagot. Csillogó, smaragdzöld szövet volt benne.

— Nos, Frédi, hogy tetszik neked ez a szövet ?

Frédi hozzáértő arcot vágott, a szövetet a lámpa fölé tartotta, megvizsgálta jobbról, balról, alulról, felülről.

— Nagyon csinos — mondta végre.

— Nagyon csinos? — kérdezte Lizzie csalatkozva. Ez minden, amit mondhatsz ? Nem látod, hogy ex a legfinomabb, legköny- nyebb selyempuplin, ami létezik? Tapintsd csak meg 1

Frédi megtapintotta.

— És ez a pompás zöld szín! Nézd. csak meg a színét.

Frédi megnézte a színét.

giniája egy kis, használhatatlan csutakká redukálódott. További huszonöt perc múlva az újságokat kiolvasta. Még csak az arra haladó nők voltak hátra, azok is, mintha kicserélődtek volna, Frédi tehát ráért gon- iolkozni.

A férfiak mind egyformák, elmélkedett. Itt van például Ede barátom. Kedves, jó fiú, aki, ha egy csinos asszonynak udvarolhat, boldog. Lúzie tetszik neki, jól tudom. De ezért mégsem vagyok féltékeny. Egy cseppet sem. Furcsa, ha az ember meggondolja, hogy mi másfél éve vagyunk házasok s azért Lizzie még mindig szeret. Az a meggyőződésem, hogy derék, hű feleségem van, aki nem engedi a féltékenységet kifejlődni bennem. Külömben mindent elkövetek, hogy a hűséget könnyűvé tegyem neki. Gyöngéd vagyok, szeretetteljes, figyelmes és ami fő, barátaimat a feleségemtől mindig kellő távolságban tartom. Edével kivételt tehetek, mert ö csakugyan megbízható, rideg és — legyünk őszinték — korlátolt is. Az asszonyoknak pedig a szellem és a képzettség imponálnak leginkább és különösen Lizzie fektet erre nagy súlyt. Mégis . . . mégis okosabb minden eshetőséget mindjárt az elején elhárítani. Mert az asszony mégis csak asszony marad.

Egyszer egy francia regényben olvasAz asszonyismerő.

Irta: Y. Schermann.

Eibis Frédi minisztériumi tisztviselő, mint rendesen, deluián három órakor a kávébáz terraszán ült. A hivatalon túl vqlt már és egy jól fizetett nyugdijképes tisztviselő gondtalanságával négyszeres tevékenységnek adta át magát: szívta a szivarját, feketét szörpölt, szemeit az arramenő nőkön legeltette és olvasta az újságokat.

Egy barátja megzavarta.

— Szervusz Frédi I

Tíz perq előtt találkoztam feleségeddel, amint Edével sétált.

— ügy? Hol?

— A Hohen Markton. Élj ősz holnap a klubba ?

— Még nem tudom. Lehetséges.

— Viszontlátásra Frédi.

— Szervusz Max!

Eibis ismét előbbi tevékenységét folytatta. Az ezzel egybekötött élvezetek azonban már nem estek olyan jól neki. Az aromás fekete elfogyott, lói óra múlva a vir-