Szamos, 1911. augusztus (43. évfolyam, 173-198. szám)
1911-08-05 / 177. szám
177. s^ám. XLIII. évfolyam. Szatmár, 19«. augusztus hó 5., szombat. POXJnHKAI I1FIMP. Előfizetési dij : melyben: 1 évre 12 K.évre 6 K. */» évre 3 K, 1 hóra 1 K Vidékre:, 16 8 .. .. 4,. .. .. 1*50 Egy szám ára 4 fillér. Az obstrukeió gyümölcse. Mindenkit, aki nem az ajakán, de a szive mélyében hordja a mag-» ar parlamentarizmus becsületér. és a hozz1 való 1 agaszkodAst, valósággal megdöbbentett a képviselőház csütörtöki ülésén lezaj lőtt botrányos jelenet. Megdöbbentett, de ugyanakkor nem mérnök azt az állítást is kockáztatni, hogy a botrány meg is lepte volna az embereket. A nemzet iránt tartozó kötelességeknek ilyen brutális megsértését aligha képzelte valaki lehetségesnek, de hogy a felforgatott parlamenti rend feszültséggel telitette a politikai atmoszférát s hogy ezt a feszültséget az első szikra fölrobbantja, fájdalom, ez előre volt látható. íme, ez az obstrukeió első gyümölcse. A kisebbség föllázadása a többségi akarat jogos érvényesülése ellen, felszabadítása az erőszaknak, melynek csak az első lépést kell megtennie, hogy aztán a brutalizálás állandósítsa magát a napirenden és hogy az ekként fölszitott és szabadjára engedett szenvedélyek borzalmas pusztítást végezzenek a legféltettebb nemzeti értékekben. Éppen három hete múlt, hogy parlamenti küzdelmünkből kiszorult a józan s átvette uralmát a nagyhanguak, de fenékig üres lelkűek egy csoportja és imo e három hét tel- | A „Nona." A fiatal Trimonti gróf egész váratlanul sanremói villájába érkezett, mely a múlt tavasz óta üresen állt. Akkor még fiatal, kékszemü és vöröshaju felesége oldalán élvezte mámoros boldogságát e szép helyen. De most a gróf egyedül jött, szomorú, levert kedélyhangulatban. Mindenki tudta, hogy a gróf és a velencei szépség között olyan kellemetlenségek és viszályok támadtak, melyek elkerülhetetlenné tették a válást. Trimonti grófnő nővérével Nizzába, a gróf pedig Párisba utazott, hol fájdalmára enyhülést találni remélt. Tehát senkit sem lepett meg, midőn őt egyedül látta. Egy nappal San-Remóba való érkezése után magához hivatta Bonfantini orvost. Rosszul érezte magát s bár ezt csak az utazás fáradalmainak tudta be, a hírneves tudós tanácsát ki akarta kérni, mert már régóta ismerte és határtalan bizalommal volt hozzá. Az orvos, miután megvizsgálta a grófot, olyan komoly tekintettel nézett maga elé mintha igen súlyos eset el állt volna szemben. — Nob, »rvos ur? — kérdezte a gróf nyugtalanul.! A nélkül, hogy egy pillanatig gondolkozott volna, az orvos igy felelt: Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákőczi-utcza 9. szám. m Telefonszám: 107. Mindennemű dijak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. jesen elóg volt ahhoz, hogy a kisebbségi erőszak elfajulása a tetőpontra hágjon és parlamenti tisztességünk és politikai érettségünk valamikor egész Európa előtt ünnepelt hírén a legsúlyosabb s egyben a legérzékenyebb sebet ejtse. Azok iránt, akik a magukról és kötelességükről való szánalmas megfe- ledkezésben közvetlen előidézői valának a sajnálatos botránynak, bizonynyal kevesen lesznek könyörületesek a megítélésben. A legszigorúbb szentencia is enyhe lesz a nemzet ellen elkövetett bűnük megtorlására, de botrányukkal szemben mégis megvan a korrektivum lehetősége éppen a megtorlásban, valamint abban, hogy késői megbánásuk okvetetlenül keresni fogja a megsértett rend utólagos kiengesztelését, a megb tránkoztatásért méltán kijáró vezeklést. De ha a közvetlen megbotránkoz- tatókkal szemben helyén való ez a legszigorúbb megítélés és nem elég irányukban a rendelkezésre álló megtorlás legerélyesebb formája sem, mit érdemelnek azok, akik politikai elvakuliságuk- ban az erőszak fegyvereit plántálták a parlamenti küzdelembe s a legszélsőbb obstrukeió indokolatlan és lelkiismeretlen sorompóba idézésével a parlament törvé- ryes rendjét feje tetejére állították, keserűséggel töltötték meg a lelkeket és akik — Betegségében a „Nona“ kezdetét látom! — A „Nona“ kezdetét?— mormogta Trimonti meglepetten. — Igen, gróf ur! . . . Hivatásom sok keserű kötelességet ró reám, melyek alól, bármily nehezemre essék is, lehetetlen kivonnom magam. Például, ha az orvos megállapítja e rettenetes betegseg e ső jelét, köteles a beteget azonnal figyelmeztetni, hogy idejekorán megtehesse rendelkezéseit. A baj minden esetben rideg gyorsasággal és fenyegető komolysággal közeledik és nem szabad elhallgatnom, hogy kimenetele legtöbb esetben halálos. A betegség elnevezése onnan ered, hogy majdnem mindig a kilencedik órában szokott kitörni. — Mit mond? — kiáltott fel a gróf ijedt hangon. A doktor órájára tekintett: — Sajnos, sajnos, már nem sok idő választ el bennünket a végzetes perctől 1 — jegyezte meg vontatottan. — Mondja csak, édes barátom, miként kaphattam meg ezt a borzalmas betegséget ? — Csak bátorság, gróf ur, még ne essék kétségbe! ... n okos, erélyes férfi s ha nem csalódom, ismerte a boldogságot is! Ezt pedig nem mindenki mondhatja magáról, kinek utolsó órája közeledik I — Igen, voltam, de boldogságom nagyon rövid volt! — sóhajtotta a fiatal ember. — Talán van olyan kívánsága, a mit Hirdetések: Készpénzfizetés mellett, a legjnt&nyosabb árban közti tetnek. — Az apróhirdetések között minden szó 4 fillér NyHttér sora 20 fillér. hasonló botrányos kitörésre a medret meg vájták ? Vak, vagy h-kete lelkű, aki nem látja be, hogy a csütörtöki nap sajnálatos parlamenti botránya csak okozat. A mozgató ok, amely lehetőséget és erőt adót erre az eléggé el nem ítélhető botrányra, az az obstrukeió, ez a három hét óta kalózkodó politikai portyázás, melyet Justh Gyula látható vezetése, de ugyanakkor Apponyi és Andrássy hallgatólagos jóváhagyása alatt ez ellenzék folytat. Pozsgay Miklós és Pál Alfréd véletlen eszközei voltak a felszított szenvedélyek játékának. Kisodorta őket az obstrukciós forgatag s általuk megesu- folta a magyar parlamentet. Vezekeljenek gyöngeségükért, helyes! De a neki méltán kijáró politikai vesszőfutást az obstrukciónak elengedni nem lehet és nem szabad, ha mindjárt vér patakzik is belé a Justh-Apponyi-Andrássy -féle közéleti szörnyszülött. A parlamenti botrány dolga ezen a ponton fordul meg: a felelősség kérdésén. Ezt pedig sem ember, sem Pten el nem hárítja az obstruktorok fejéről, melyből a nemzetrontásuak ez a legújabb hadjárata kipattant, hogy aztán a parlament tekintélyét s ebben a nemzet egyik legdrágább kincsét lábbal taposó skandalumban kulmináljon. Ha tehetnék, szivünk vérével mosnék le parlamentarizteljesithetnék ? . . . Vagy valami bizalmas közölni valója? . . . Sok időt már nem vesztegethetünk I — Tehát nincs ellenszerre a borzasztó „Noná'-nak, orvos ur? — Semmi! ... Ha jelentkezik, csakis csoda segíthet! Trimonti gróf fejét szomorúan lehajtotta. — Kívánja talán, hogy hozzátartozói közül értesítsek valakit az esetről I Valakitől nem akar elbúcsúzni? — kérdezte az orvos látható izgatottsága — A gróf h.luzva válaszolt; — De igen! . . . Szeretnék búcsút venni. — Kitől? — A grófnétól! . . . Van-e még elég idő, hogy Nizzából ide jöhessen? — Ha sürgönyileg értesítjük, még elindulhat a gyorsvonattal! — válaszolt az orvos. A grófnénak azonnal sürgönyöztek. És mialatt a legborzasztóbb aggodalmak közt töltötte az órákat és perceket, Trimonti gróf elbeszélte, hogy milyen boldog volt neje oldalán, azzal az asszonnyal, kit egyedül szeretett életében. Azután bevallotta, hogy válásukat féltékenység, sértett hiúság és kicsinyes okok készítették elő s hogy keserű megbánást érez, amiért már oly rég távol él feleségétől, kivel annyira megelégedettnek érezte magát. — Ah, — sóhajtott — sohasem sza-
