Szamos, 1911. június (43. évfolyam, 124-146. szám)

1911-06-01 / 124. szám

XLIII. évtoiyam. Szatmár, 19K. június hó 1., csütörtök, 124. 5?ám. Előfizetési díj : Helyben: 1 évre 12 K,'/, évre 6 K. */, evre * !\, Hoia tK üdékre:.. .. te............ . 8............ „ f50 Eg y teám Ára 4 fillér. é , s^doviivaííh. [ Hwdotések: S^jácri-tttóii a. *a TeietOifS-Jm: W». - '*?*•“» -etés racHutt. * «sntteyemU» Mmdönoemö oij&U Sajtóiv a ha,p kiadteuvatuMban **** «*p»éhirdeté*K>k kfoúit mmdm &£& ffe^teracök. MyWttér iora 20 flUér* A király. Az egész ország visszafojtott léleg­zettel figyeli a Gödöllőről érkező hire- ket. Gödöllőn pihen az ősz uralkodó, a nyolcvanegy éves aggastyán, maga egy darab élő történelem. Milliónyi szála a gyöngédségnek fonja át. Járása már nem az a ruganyos többé, amely kelléke szó kott lenni a fejedelmeknek, szórakozásai­ból egyre többet hagy el, mert fárasztja minden különösebb mozdulat, vadászszen­vedélye elült, hiszen szigorúbb mérték­ben kell orvosi rendeletre élnie, mint bármikor. Jóságos öreg emberré vált a király, akinek bibliai kort ajándékoztak az égiek s közeledik a mindenekhez való egyenlőséghez, amikor elcsitulnak a szen­vedelmek. A szenvedélyek egyébként is megkímélték az ő különleges egyénisé­gét, annál több jutott számára a szenve­désből. Képes volna annyi szomorúság, amennyi érte, megtörni a legerősebb fizikumot is, az önmagát legjebban őko- nomizáló gondtalan embert, a király mégis egész férfi tudott maradni változó viszonyokban. Kicsiny epigonok tele vannak panasszal, amikor fél órával többet dolgoznak naponkint a rendesnél. JÉs már kimerülést emlegetnek, idegpi- henterőre vágyakoznak. A királyok kö­telessége gyanánt ismeri mindenki népeik boldogitását. Szegény királyok, nekik óvatosan kell vigvázniok mások boldog­ságára, de hogy ők maguk boldogok lesznek-e, azzal keveset törődik az önző nép, hogy mi a munka, abban is meg­oszlanak a vélemények. — Szerte-szét huzó népek békéjét állandósítani, ellen­téteket megszüntetni, amikor a magán­érdek, a személyes ambíció, a féltékeny­ség fölveszi az álorcáját és bele akar kapcsolódni a nemzet sorsába, — job­ban ismeri egy-egy ország szükségletét, kívánságát, mint amennyire maga az ér­dekelt, de millió körülménytől tisztán nem látó nép ismeri a maga ügyeit — ez királyoknak minden lizikai munkánál terhesebb, kimerítőbb munkája. Nehezebb körülmények között talán egy uralkodó sem élte le életét, mint Perencz József. Minek részletezni min­dent, hiszen kötetek kerülnének elő ar­ról, hogy töb‘> álmatlan éjszakája van a királynak, mint a maga kis vagyonát érző nyárspolgárnak. Ami természetes emberi fájdalom éri, annak elsiratására az éjszakának csak egy-két késő perce marad. Az első az államérdek, minden más az után következik. Emellett gavallér maradt, ma itt olt, holnap amotr, érdeklődött minden iránt, ami • haladást jelent s vévigélte hosszú életét szomorúságok ellenére is harmonikusan, egy ritka talentumu bölcs­hez mérten. Az ország népe úgy tekint föl reá, mint atyjára a gyermek. Az ő viszonya országaihoz minden vonatkozásában ne­mes és előkelő, ebben rejlik az iránta megnyilvánuló páratlan szeretet titka. Ezért tekint mindenki aggodalommal Gö­döllő felé, ahol hajlott, botra támasz­kodó alakját jótékonyan védik a sürü lombu fák, ezért száll érte minden kéz imája az égbe Az a reszkető kéz együtt tudott tartani száz és száz szélsőséget, képes volt közmegelégedésre elsimítani ellentéteket. A szava, a tanácsa a bölcsé volt. A jóságos ég adjon neki még na­gyon sok esztendőt, hiszen Magyarország nyugalmát, boldogságát őrzi meg ezzel. Komót-eipők Vujánál. Ä képviseloíjáz ülése. Bpest, 1911. május 31. A képviselőház mai napra várt érde­kessége, gróf Andrássy Gyula felszólalása elmaradt. Helyette Béla Henrik fejtette ki a pártonkivüli hatvanhetesek álláspontját. Nagy A csavargó. Irta: Leon Lapage. A vizsgáióbiró íróasztala előtt ült, nyúj­tózkodott és nagyot ásítva megkérdezte az írnokot: — Hány óra van tulajdonkép ? — Öt perc hiányzik két órára. — Még itt kell maradni és oly forró­ság van I — Ezzel cigarettára gyújtott és mint­hogy jókedve volt, írnokát is megkínálta egy cigarettával. Ezután megkérdezta: — , Van még valami mára? Talán valami csiládirtás ? — Nem, biró ur, csak egy csavargót fogtak el és az vár kihallgatásra. — Vezettesse tehát he Clochepin Jant, a csavargót. Istenem, milyen foglalkozás lehet ez ilyen időjárás mellett. Hozzák be azt az embert, majd örül, ha végre födél alá kerülhet. E hosszú bevezetés után Bonfoy biró ur kényelmesen hátradőlt karosszékében és álmodozva nézett a szép csendesen felfelé szálló cigarettafüst után. Azután a nyitott ablakon át kinézett a verőfényes utcára, épen a liceum karcsú tornyára. Egy méh szállott az ablakpárkányra és zümmögése a csendes, forró délután behallatszott a szobába. Barátja, az alprefektus, most a Tivoli- kávéházban ül egy pohár hideg üditő sör előtt. Másik barátja, a matematika tanára, megint az iskolában lesz, miután háziasszo­nyának bizonyára századszor elmondta, hogy a legszebb arca van mindazok között, akiket látott. A vizsgálóbíró nevetett, noha az asszonyt alig ismerte, verseket irt neki. Karcsú, szép asszony volt és ki tudja, mit adott volna érte, ha verseivel valamit elér­hetett volna. Különben ártatlan tréfálkozás volt az egész és ha a három jó barát a törzsasztal­nál találkozott, nagyokat mulattak rajta. Bonfoy ur nagyon szeretett verseket irni. Mostani állomáshelyén ez volt egyedüli vi­gasztalása és ez okozta folytonos jókedvét. Mert rettenetesen unalmas volt ebben a kis városban. A délutánok és az esték egyforma unalommal teltek el és a harangszó már korán aludni küldte az embereket. Napjában vagy húszszor kívánkozott a nagyvárosba, de a kívánság egyelőre nem sokat használt. — Talán sietne egy kicsit? Erre a hangra a vizsgá óbiró felriadt álmodozásából. A csavargó egy csendőr és az írnok kíséretében bejött a szobába. Hosszú, sovány ember volt a csavargó, aki a nagy hőségtől sokat látszott szenvedni. Ócska, szürke ruha volt rajta és zavarodottan for­gatta kalapját a kezében. Szép, kék, okos szeme volt. Homloka magas és fehér, erős vörös korszakába volt. A vizsgálóbíró egy tekintettel végig­mérte a csavargót, azután felszólította, hogy lépjen közelebb és ügyet sem vetve többé reá, lapozni kezdett az akták között, amint az rendes szokása volt. Pár pere múlva feltekintett és meg­kérdezte : — A neve? — Clochepin Jean, parancsára viszgáló- biró ur! — Köszönöm szépen, — mondta a vizsgálóbíró gúnyosan. — Clochepin Jean, magának, amint látom, már volt egyszer otthon dolga a bírósággal. — ügy van, — felelt a csavargó mé­lyen meghajolva. — Nem kell dicsekednie vele, — felelt a vizsgáióbiró. — Az ön szülőfaluja közelében egy szomszédos községben a lakosság még most is retteg magától. A lakók vasvillát is fogtak magára és feljelen­tették a csendőrségnól. Angol bőr és moquett garnitúrák VÓFtöSSy Árpád készen igen olcsón kaphatok: Vör”smTrmy^eaTÖ. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom