Szamos, 1909. április (41. évfolyam, 74-98. szám)
1909-04-14 / 84. szám
XX Ul sít olyan;84, száni. FÜGGETL£I POLITIKAI 1AP1LAP. ??.atniár, 1909 április m H, szerda. Előfizetési d i j Haiyben: egy évre 12 K. félévre 6 K. 'A évre 3 K. I hóra I K. Vidéken: , „ 16 . „ 8 „ 4 „ „ „ 2 „ Egy szám ára 4 fillér. SZERKESZTŐSÉG «* X I ADÓ HIVATAL Sskóezi-utcza *. vl. Telefon: 507. Btindestnenzä 4U*lX 3#atíaároa, « ia;> E*sdábt?&t*iabA8 flaettsnciíjfc HIRDETÉSEK: KészpéftsSsetés mellett a legjutányoaabb árban közöltét«« Nyilttér sora 20 fillér. Áz apró hirdetések között minden 8*6 4 fillér. Dr. Kelemen Samu országgyül. képviselő beszámolója Szép és jó beszédet mondott párthiveihez városunk országgyűlési képviselője húsvéti beszámolójában. Talán senki sem helyesli jobban, mint mi, akik álláspontunk egész zömének mását találjuk benne. De — és ez a „de“ nem any- nyira a beszámoló képviselőnek, mint a beszámolhatatlan párthivek- nek szól, — de ha ők ennyire látják és tudják mindazt, ami végzetes és veszedelmes a politikájukban, miért mennek pórázon azután a központi pártvezetőség után, amely a pesti üzlet központi telephelyéről szállítja nekik a kész politikát? Kitől várják ők, hogy az okosan és szépen megállapított diagnózis súlyos kórságából kigyógyitsa őket, ha tudatosan mennek a saját pártérdekeik és az ország veszte leié vezető utón? Szabadna-e független, aránylag civilizált városi polgárságnak a mai uralom meilett állani, amelyet, ha valami, hát az jellemez, hogy a magyar városi elem ellen irtó háborút folytat? Szatmár város választó polgárságának más volna a szerepe a mai kor történelmében, mint hogy kormánypárti képviselővel szolgálja a haza üdvét. Amikor egyenkint koppintják le Apponyi és más hasonló urak a felvilágosodás, a polgárosodás szö- vétnekeit, egyenként alusznak ki a civilizáció és liberálizmus fáklyái, akkor egy gerinces polgárságnak ott kellene állania a gyakorlati ellenzés kemény és hálátlan, de szép és léríias feladatánál. Elmélkedni szépen és okosan a történetírók és publicisták feladata. Pártoknak és képviselőknek cselekedniük kell. S nincs kételyünk benne, hogy a szatmári követtel egyformán gondolkozó városi kerületeket képviselő politikusok vállalkoznának is erre a feladatra, ha éreznének konszolidált partokat maguk alatt. De ehelyett csak egy kellemetlen bizonytalanságot érezhetnek, amit éppen az általuk megbolondi- tott emberek beszámithataílansága okoz. Ezt már csakugyan ők szerezték maguknak és boldoguljanak vele, ahogy tudnak. A beszámoló, mit alább egész terjedelmében közlünk, hétfőn délelőtt hangzott el a választó polgárok élénk érdeklődése mellett. Tisztelt polgártársaim ! (Halljuk ! Halljuk!) Mielőtt beszámoló beszéd tartására határoztam volna el magam, természetszerűen föl kellett vetnem a kérdést : van-e arra szükség, tehát van-e rá ok, hogy a törvényhozásnak és abban az én csekélységemnek működéséről önök előtt beszámoljak? Ha a beszámolót pusztán úgy fogom föl, mint visszapillantást a múltba, ha hivatását jórészt kimeri tettnek találom a törvényhozás alkotásainak adatszerű fölsorolásában, akkor ilyen beszámolóra ma valóban nincsen szükség. Bárki is legyen az, aki kézbe veszi az elmúlt három évnek törvénytárát, el kell ismernie, hogy a lefolyt korszak a törvény-alkotások terén nem volt meddő. A törvények egyes részleteiről az egyes törvények irányzatáról eltérők lehetnek a vélekedé- dések. Magam sem értek egyet minden részlettel és minden irányzattal, — de az alkotások jelentősége elvi- tázhatatlan. Még kevósbbé van szükség erre a beszámolóra személyes szempontokból. Egyaránt Ízléstelennek tartanám, ha akár azokkal a fölötte szerény érdemekkel kérkedném, amelyeket netalán megszereznem sikerült, akár hivalkodva tárnám föl önök előtt a sebeket, amelyeket a közélet becsületes harcaiban kaptam. Olyan embernek, aki a nyilvános élet légkörében mozog, minél kevesebbet illik beszélni saját cselekedeteiről, hanem arra kell törekednie, hogy cselekedetei tudjanak beszólni ő róla. (Úgy van.) Az elmúlt idők alkotásainál tehát, azt hiszem, ebben a pillanatban jobban érdekel mindnyájunkat a mai helyzet, amelyről nem lehet tagadni, hogy felette komoly és súlyos válságokat rejt magában. Rá akarok világítani az okokra, amelyek ezt az alakulatot előidézték. Mert csak az okoknak tiszta fölismerése mellett láthatjuk meg az irányt, amely egy állandóbb jellegű kibontakozás felé vezet. Négy kérdés az, mely a mai politikai helyzetnek homlokterében áll: a pártoknak egymáshoz való viszonya, a bank-kérdés, a választói jog — és méltóztassanak megengedni, hogy ezekhez negyedikül soroljam azt, aminek különösen a közel jövőben való nagyjelentőségét ma még nem látják elegen: ez a nemzetiségi kérdés. Ezekről akarom önök előtt elmondani tisztán egyéni vélekedésemet. (Halljuk! Halljuk!) A pártok helyzete. T. polgártársaim ! Mindannyian tudjuk, hogy a mostani kormányzó pártoknak szövetsége áleiutén támadó célzatú volt. Az alkotmány-ellenes uralomnak idejében ez a szövetkezés védelmi jellegű lett. Veszedelemben forogtak az alkotmánynak leglényegesebb biztosítékai. A kormányzat uj jogokat Ígért a népnek, de részben nem tisztelte, részben elkobozta a már kivívott népjogokat is. Nem volt tehát alaptalan a gyanú, hogy ezeknek az ígéreteknek célja nem annyira a népjogok kiszélesítése, mint egy abszolút irányú hatalom sáncainak megerősítése. Ebben az időben hangzott fel a mindnyájunk előtt ismert jelszó : „félre kell tennünk mindent, ami bennünket szét választ, meg kell keresnünk mindent, ami egyesit.“ A történelemnek megújuló uj mutatása volt az, hogy az osztrák sorvasztó és beolvasztó törekvésekkel szemben Magyar- ország csak úgy állhat meg, ha ennek a hazának minden fiát egy táborban egyesitjük. Ez az egyesítés nem történhetik meg csak a magyar állameszme körül, mert más egyesitő pontunk nincs és a szeretetnek eszközeivel történhetik a leghathatósabban, mert csak a szeretet az igazi, állandó egyesitő erő, az erőszak az elnyomatásnak és gyűlölködésnek bomlasztó érzését kelti föl. Ennek a köztudattá vált meggyőződésnek a hatása alatt kerestük az érzelmi ellentéteknek enyhítését a nemzetiségekkel, abban a reményben, hogy ennek a fonalán engedni fog majd a politikai feszültség is. Ebben a tudatban igyekeztünk a magyar állameszme számára megnyerni a szociálistákal, részben (szociális alkotásokkal, amelyek a fennálló gazdasági és társadalmi ellentétek élességét tompítják, részben a népjogok kiterjesztésével, amelyhez régi Ígéreteink is kötöttek. Ez a köztudattá vált meggyőződés csődjét jelentette minden olyan politikai iránynak és párt-alakulásnak, amely akár nemzetiségi, akár faji, felekezeti, vagy bárminő más jelszavak alatt a magyar állam és társadalom egysége helyett annak szétbontását szolgálja. Ez a köztudat volt az, amelynek szinte kényszerítő hatása alatt a néppárt is egyelőre felfüggesztette a maga politikájának egyoldalú, aggressiv felekezeti jellegét. A függetlenségi párt is háttérbe helyezte azokat a törekvéseket, amelyek mint a personal- unióval kapcsolatosak, amúgy is csak egy messze jövőben várhatnak megvalósulásra és fokozatos előkészítést igényelnek. Megtette tehát a maga részéről a szükséges lépéseket arra, hogy egyelőre szorosan ennek a nagy pártnak keretei mellett, de kósőbbtn előreláthatólag a párt keretein belül egyesíthesse mindazokat, akiket igaz szeretet fűz a magyar alkotmányhoz és ennek a szabadság szellemében való továbbfejlesztéséhez. Mi más ez, t. uraim, mint a szabadelvű és demokratikus függetlenségi eszmének a diadala, amelyről újból bebizonyosodott, hogy az Magyar- országon nem puszta esetlegesség, hanem történelmi — ennél is több, fizikai szükségesség. (Úgy van !) A függetlenségi, sőt az egyetemes magyar politikának ettől az egyenes vonalától azonban mind erősebb elhajlás mutatkozott, amint a szövetkezett pártok a kormányhatalmat átvették. A közéletnek minden tényezője hibás ebben. Jól tudom, hogy a felelősség azért, ami történik, mindig a többségi pártot terheli. De jogom, sőt kötelességem, hogy rámutassak a kisebbségnek hibáira és bűneire is. A volt szabadelvű párt az 1905-iki választások után kardcsapás nélkül engedte át a teret a többségnek. Félrevonult. Milyen hiba volt ez a párt részéről önmagával szemben, ebhez semmi közöm; kétségtelen, hogy vereségét még a valódinál is nagyobbnak, teljes megsemmisülésnek tüntette föl. Hogy minő hiba volt ez a nemzettel szemben, azt nekem a politikai ellenfélnek is jogom van számon kérni tőle. Rótta. Simon nagy választékú cipőraktárát ♦ ♦ ajánljak a t. vevő-közönsé^nak, mint legolcsóbb bevásárlási forrást. Közvetlen a „Pannoni a" szálloda meilett. — Snaímár és vidéke legnagyobb eópörakiára. a tavaszi és nyári idényre megrendelt valódi sehevraux és box bőrből jyiögGFKÖZLÖK készült legújabb divatu fekete és barna szinü úri-, női- és gyermek-cipők!
