Szamos, 1907. december (39. évfolyam, 96-103. szám)

1907-12-24 / 102. szám

XXXiX. Évfolyam. Szatmár, 1907. tieeiuiiber hó 24. (kedd) 102. szám. SZAMOS POLITIKAI, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI LAP A „Szatmármegyei Községi- és Körjegyzők Egyesületéinek hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. ry L Ä ­■ ■' X Előfizetési ár: SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: HIRDETÉS E/Ki V Készpénzfizetés mellett a legjutányosa|b .árban közöltéinek Egész évr« 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor. Rékóczy-utcza 9. sz. Telefon: 107. Nyilttér sora 20 fillér,, Egyes szám ára 10 fillér. mindennemű dijak Szatmáron, a lap kiadóbivai&iait,n fizetendő^ Az apró hirdetések között minden szó' 4 ÜÜ6&' Karácsony. Megérkeztél hát ismét, nagyok­tól és kicsinyektől egyaránt óhajtva várt nap, mely újra emlékezetünkbe idézed a betlehemi jászolt s a benne íekvő Kisdedet, aki harminchárom évi földi küzdelemre csak azért született, hogy az emberiség bű­neiért kereszthalált szenvedjen a Golgothán. Hálatelt szívvel, őszinte örömmel üdvözlünk, szent nap, hogy ismét megérhettük keltedet! De, jaj, amilyen meleg a hála a szivünkben, épen oly kevéssé za­vartalan lelkűnkben az öröm a te jöttödön ! Mert hasztalan áhítozunk reá, ez a legszentebb ünnep sem tölti el szivünket a boldogságnak gondüző, ünnepi derűjével; hiszen a végét járó esztendő ismét arra int, hogy az ünnepi csönd nyugal­mában, amikor a zordulni kezdő évszak amúgy is szobáink magá­nyába szőrit, számvetést végez­zünk, hogy, mint a jó gazda teszi, beszámoljunk a magunk ieikiisme- retének azzal, hogy mit tettünk, mit mulasztottunk, mit nyertünk, mit vesztettünk egy letelt év fo­lyamán. S ha ez az arasznyi lét nem puszta létezés, hanem maga­sabb célok záloga, amelyeknek el­éréséért küzdünk, megvalósulásában bízva bízunk, ne mondja senki, hogy nem érzi kötelezettnek ma­gát ilyen számvetésre, még pedig ép ennek az ünnepnek az idejében, amely egy leáldozó év estéjén de­rül fel s egy uj esztendőnek haj­nalhasadását köszönti. íme ez az, ami elhomályosítja ünnepünk derűjét, amelynek örö­mét csupán a karácsonyfa alatt örvendező gyermeksereg élvezi, mig reánk még ottan is egy letelt és egy megujhodó esztendő gondjának súlya nehezül. De bár ne szégyenlenénk, bár tudnánk tanulni gyermekeinktől, akik ártatlan lelkűk naiv hitével csüggnek a kis Jézus ajándékain, a pazar fényben úszó szent iának ragyogó ékességein s akik a kará­csonyfa megjelenésének rejtelmein az őszinte hitnek ama tiszteletre­méltó bizodalmával siklanak át, amelyet a legfásultabb emberi lélek is átal megrendíteni. A gyermekek ünnepe igazi ünnep, ők tudnak bol­dogok lenni, mert hisznek. Hát a mi ünnepünk ? A munkás leteszi szerszámát, a kereskedő be­csukja boltját, a hivatalokban szü­netel a hétköznapi munka lázas lüktetése ; szemlátomást pihenni tér a munka igájának vonszolására kár­hoztatott ember. Megtelnek a tem­plomok is, de valószínűleg inkább kíváncsiság és megszokás, mintsem az igaz hit vezérli oda a népet. A legtöbb ember pihen, de nem ünnepel. S miért ? Mert, ha ugyan már el nem veszítettük, kezdjük veszíteni hitünket Istenünkben, fe­lebarátainkban, önmagunkban. Az a mi ünnepi számvetésünknek leg­siralmasabb pontja, hogy a hit, ez a mi legdrágább és egyetlen igaz értékünk évről-évre apad. S bizonyára szemét behunyva éli le életét az, aki a hit megfo­gyatkozásának romboló munkáját nem akarja észrevenni maga körül. Nem ismétlem, hogy ünnepelni már nem tudunk, nem mondom, hogy lelkesülni már nem bírunk, de látom, hogy a mindennapi élet sanyarú küzdelmei közt rideg önzéssel vér- tezetten vágtatunk előre, kíméletle­nül tiporva a gyöngét, gázolva a földön heverőn, mert a jóságos és irgalmas Istenben nem hiszünk; látom, hogy már nem csupán egye­sek harcolunk egymás ellen, hanem azt a rettenetes hadjáratot, amely­nek terjedelme be nem látható, eredményei kiszámíthatatlanok, már társadalmi osztályonkint is megin­dítottuk egymás ellen, mert feleba­rátainkba vetett hitünk, bizodal- munk megrendült; látom és hallom, hogy egyesek, akiket a létért ví­vott kimondhatatlan küzdelem a kétségbeesésbe sodort, mint dob­ják el becsületüket, életüket, mely­nek magasabb rendeltetésébe ve­tett hitünket elveszhettük. Ez a számvetés teszi örömte- lenné karácsonyunkat, mely a mi számunkra nem ünnep többé, leg­feljebb munkaszünet. Es jaj nekünk, hogy az évről-évre közénk leszálló Megváltó nem bírja keblünkben uj életre támasztani a hitet, melynek pusztulása miatt az a sors fenye­get bennünket, mint amely a köl­tőt érte, ki hasztalan biztatta ma­gát: „Lesz még egyszer ünnep a világon,“ — mert nem érte azt meg soha. Vármegyei közgyűlés. Nevezetes napja volt folyó hó I9-én Szatmárvármegyének. Ekkor történt ugyanis az általá­nos tisztujitás. A megyei bizott­sági tagok majdnem teljes szám­mal jelentek meg a tisztújító köz­gyűlésre. Dr. Falussy Árpád főispán megújító beszéde után Ilosvay Aladár alispán a maga és tiszt­viselő társai nevében beadván le­mondását a vármegye pecsétjét és a levéltár kulcsát átadta a főis­pánnak. Ezután a jelölő bizottság alakíttatott meg, valamint a sza­vazatszedő küldöttségek. A válasz­tások egyrésze egyhangúlag ejte- tett meg. így alispánná válasz­tották nagy lelkesedés közepette Ilosvay Aladárt ; főjegyzővé dr. Péchy Istvánt, árvaszéki elnökké Ilosvay Ferencet, főügyészszé dr. Schönpílug Richárdot, alügyészszé Almássy Ignácot, a nagykárolyi járás főszolgabírójává Madarassy Istvánt, a mátészalkaiba dr. Péchy Lászlót, a fehérgyarmatiba Jékey Sándort, a csengeribe dr. Képessy Lászlót, a nagybányaiba Damokos Ferenczet. Nagyobb küzdelem volt az erdődi, nagysomkuti és szinér- váraljai főszolgabírói állások be­töltésénél. Az erdődi járásba sza­Karáesonyi ima. Uram! Szálljon ma nagy kegyelmed Vigasztalón az emberekre. Ha e napon együnk se szenved, Mert gondjaink terhét levetted : A szent karácsonyt ünnepelve Dicsőbb lesz hálánk zengedelme. Bocsáss szivünkbe egy sugárt ma, Melynek derűt hirdessen fénye. Gazdag, szegény, busongó árva A világból csupán azt lássa, Mitől megenyhül szenvedése, Mi hitre serkent s szebb reményre. Adj emlékéül e szép napnak Vigaszt a kínban tespedőnek. Kinek kegye bimbót fakaszthat, Egy csepp gyönyört ó, juttass annak, Ki gyógyulását várja Tőled Lankadtán emberi erőnek. Légy gondozója a szegénynek, Kinek búsan múl’ napja napra. Ha bánatából ma felébred, Számára is szép lesz az élet S szivében örömrügy fakadva, Feledi tán, mi úgy aggasztja. Ha mást nem adsz, add, hogy tanyáját A tél fagya ma ne dermessze, Kétségbeejtő nyomorán át Ne érezze a hideg átkát, S ha máskép nem: álomba esve Tegyen szert egy kicsi melegre. S aki már olyan nagyon árva, Hogy párját sem találni itt lenn, Kinek egy talpalat tanyája, Hol szemét nyugovóra zárja, E széles, nagy világon nincsen: Adj néki örök álmot, Isten! Szabados Ede. Küzdők. Küzdők a temérdek sok világi gonddal. Könnyű a küzdelem, Mert te jársz én velem Világot meggyőző titkos hatalmaddal Üdvözítő Jézus. Járomba gyarlóság tövissel szőtt útját És nem zúgolódom. Szemem Megváltómon; Mikor tudatlanok pökdösik, csúfolják A szent Istenembert. Megyek a rejtelmes temetői sírnak És nem borzadok meg ; Mert Üdvözítőmnek Hatalmas szavára egy napon megnyílnak Koporsóm zárai. Mig a múlandóság szedegeti rólam, Amit adogatott: Egy szép gondolatot Nevel, érlel bennem a hit: hogy valóban A Jézusé vagyok. Pótor Elemér. (Karácsonyi történetkék.) A nagy körúton a boltok lezárt redői között a kivilágított kávóházak és vendéglők ablakai mint fénylő bagolyszemek merednek az éjszakába. A szokottnál is csöndesebb a mai este, a mulatóhelyek zárva és a vendéglők meg kávéházak, amelyek máskor za­josak, honnét zene szokott kihallat­szani, ma csendesek. Álmosan őgyelgő pincérek szolgálják ki azt a nehány megrögzött agglegényt, kik ma sem találnak meleg családi tűzhelyre . . . Az utcán itt-ott döcögd békocsik elé fogott lovak küzdenek a frissen hullott hóval, melyben a már üresen járó utolsó villanyosok is csak lassan haladnak előre. Karácsony este van, nagyok és ki­csinyek öröme. Az emeletek ablakai­ból fény árad ki, változatosan: nehéz damaszt és csipkefüggönyök, vászon­függönyök, de függönytelen ablakok mögül is, ma mindenüvé jut öröm . . . A gazdagabbaknál dúsan megrakott, csillogó karácsonyfa, ajándékoktól roskadozó, fehér abroszos asztalok körül örvendeznek, de a napi munká­ban elfáradt kispolgár is gazdagnak érzi ma magát családja körében . . . Négyemeletes bérház pincelakásá­ban apró gyermekek pislogó gyertya­fénynél ugrándozzák körül az asztalt, melyen abrosz sincsen . . . várják a Jézuskát ők is . . . Az ajtó nyílik, az apa lép be rajfa, fáradtan a napi munkától és mégis örömteljes arccal. Van szerencsém a mélyen tisztelt közönség nagy­becsű tudomására hozni, hogy a Schneller és Kozma «égből, — mely fennállása óta személyes szakbeli vezetésem alatt állott, — kiváltam és elsőrangú férfiszabóságomat SS Budapest, VI., Andrássy-ut 9. sz. házban X KOZMA M. saját cégem alatt ezentúl egyedül folytatom. — Az eddigi szives pártfogást hálásán köszönve és azt továbbra is kérve, maradok kiváló tisztelettel Kozma M. férfiszabó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom