Szamos, 1907. március (39. évfolyam, 18-26. szám)

1907-03-24 / 24. szám

XXXIX. évfolyam­Szatmár, 1907. március hó 24, (vasárnap) 24. szám. ZAMÓS. POLITIKAI, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI A „Szatmármegyei Községi- és Körjegyzők Egyesületéinek hivatalos lapja MEGJELENIK: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN­LA Előfizetési ár: ■gész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. Telefon H07. Mindennemű dijait Szatmaron, a lap kiadóhivatalában fizetendők HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Nyilttér sora 20 fillér. Az apró hirdetések között minden szó 4 fillér. A munkáskérdés. Nemsokára vége a télnek és megkezdődik a tavaszi munka. A téli nyomasztó, nehéz helyzet után uj aggodalmak, uj nehézségek fe­nyegetik az amúgy is erején felül megterhelt középbirtokos gazda­közönséget. A régi bajok ma eggyel ismét szaporodtak s ez az egy talán sú­lyosabb, mint a többi együttvéve. A munkás és a munkaadó közti viszonyról van szó, mely az utóbbi időben annyira elmérgesedett, hogy már sokan törvényhozásilag, drákói szigorral s erős törvényekkel vél­ték rendezhetnek ezt az elmérge­sedett viszonyt. Ismeretesek a gazdasági egye­sületek intenciói, ismeretes a mi­niszteri beavatkozás; országszerte megindult a kerületi solidaris kö­telezettséggel járó szervezkedés, mindezeket a kétes jövő, a bizony­talanság, a munkások konok tar­tózkodása s e tartózkodáson ala­puló, a jövő szükségére számitó s azt valósággal kizsákmányolni akaró törekvése idézte elő. Ma ugyanis a legtöbb gazda és földbirtokos szerződtetett munká­sok nélkül áll, holott ezelőtt kora ősszel elszerződött minden mezei munkás a jövő évi munkára. A múlt ezen általános szokásá­hoz egyszerre, — mint egy adott jelszóra — hűtlenek lettek mun­kásaink s az ősszel még csak hal­lani sem akartak szerződés szerinti elkötelezésről. Nem pedig azért, mert hangzatos frázisokkal s ke­csegtető Ígéretekkel megzavarták becsületesen gondolkozó lelkét, — vérmessé csigázták reményeit s a tulságig fokozták követeléseit. — Minek kötelezzék el magukat ősz­szel, majd, ha bekövetkezik a sür­gős munka ideje, a szántás, vetés, az aratás, majd akkor nagyobb munkabért szoríthatnak ki, majd akkor az égető szükség az ő ré­szükre dönti el a kérdést s sza­badon érvényesíthetik a gazdával szemben minden követeléseiket s túlhajtott igényeiket. Ez a szervezkedés egyedül a munkás anyagi érdekeinek megvé­dését, egyedül a munkás jövedel­mének fokozását célozza és mun­kálja s olyan elszántságot, olyan erőszakos intenciókat és készséget öntött az egyszerű munkás embe­rekbe, hogy a hatósági beavatko­zás is gyengének látszik velük szembe. Már az ősszel kiadták a jelszót, hogy csak igényeiket teljesen kie­légítő, követeléseiknek mindenben eleget tevő szerződést kötnek s minthogy ilyen szerződéskötésre inkább lehet kilátásuk tavasszal, mint ősszel, ezért vártak mosta­náig, nagy aggodalmára a gazdá­nak és birtokosoknak, akik most méltán tarthatnak attól, hogy a legszorgosabb dologidőre munkás nélkül maradnak. Annyi bizonyos, hogy elég ne­héz a helyzet, de épenséggel nem olyan, hogy ne lehetne segíteni rajta. Nem lesz azért gazda, aki szerződött munkás nélkül marad s nem lesz dolog szerető munkás sem, aki le ne kötné magát. Az általá­nos drágaság, amely már a nép legalsóbb rétegeiben is érezhetővé vált, súlyossá tette a megélhetést, indokolttá teszi a szervezett föld- mives munkásságnak azon törek­vését, hogy bérjövedelmét emelje. Csakhogy ezen jövedelem emelés­nek a normális viszonyok által indokoltnak kell lenni s nem sza- szabad odaíajulnia, ahol már mél­tányosságról szó sem lehet, mert egyenes utazás a szintén nehéz viszonyok által sújtott gazdakö­zönség kizsákmányolására. Az általános drágaság invoválja a munkaerő megdrágulását is, ez­zel a ténnyel számolni kell, de ehez képest kell a mezőgazdaság terményeit is értékesíteni, hogy az egyensúly ismét helyreálljon. Jobb árakat kell elérnünk mindenféle mezőgazdasági terményért; igaz ugyan, hogy ezeknek az ára nem­zetközileg alakul, de ha a börze- spe.'ndáció az-jokszerüség és tisz­tesség határain belül marad, akkor sohasem lehet szó az árak mes­terséges lenyomásáról s a terme lök megkárosításáról. De még fon­tosabb ennél az intenzív, belterjes gazdálkodás, mely képessé teszi a magyar földet arra, hogy az ed­diginél jóval többet teremjen. Tanuljunk meg modernül gaz­dálkodni, ismerjük meg a technika nagyszerű vívmányait s tanuljuk meg azokat alkalmazni, felhasználni a földmivelésnél is s ezekkel olyan eredményeket érhetünk el, melyek messze íelülhaladják azt a többlet- kiadást, melyet a íölemelt munka­bérek okoznak. Törekedjünk arra, hogy ne mint ellenfelek egymással szemben, — hanem mint egymás támogatására hivatott tényezők kölcsönös biza­lommal egymás mellett munkáljuk közös érdekeinket. Itt a tavasz! Mintha látnám a t. olvasó arcán a fenti cim olvasása folytán keletke­zett meglepetést, hogy a még mindig hideg időben, ki lehet oly merész ily állitásra. Pedig tessék elhinni kérem, igy van ! Olyan bizonyos vagyok fe­lőle, mint amily bizonyos, hogy az én kedves anyósom vasárnap ,,friss“ zöldségből (csaláu) készült vastagótel- lel fog nekem kedveskedni, (ha mind­járt a hó alól is kaparja elő,) mert tudja, hogy én az efólét ki nem áll­hatom Tetszik tudni, az éjjel álmom­ban hangyaboiyok közt jártam s ászt hiszem, ez egyedül is elég ok arra, hogy bizonyosra vegyem állításomat, mert ha még továbbra is ez az unal­mas, kiállhatlan idő maradna, csaku­gyan azt kellene hinnem, hogy ezt a tavaszt is ama „másik“ tavasszal együtt a mi kedves, régi jóakarónk sikkasztotta el tőlünk, akivel a jó Isten tudja, — vagy talán még ő sem tudja, — mi okból kerültünk közös háztartásba s aki az elsőszü- löttség jogát magának követelve, — Jákobnál is kegyetlenebb módon, annak a bizonyos lencsés tálnak a tartalmából csak a szedésközben véletlenül a tál oldalára hullott csep­peket engedi az irgalomból odadobott kenyérmorzsákkal letörülnünk. Erős a hitem azonban, hogy bár az előtörő enyhe napsugarakat kevés időre még Bohém élet nálunk. Egy volt referens visszaemlékezései. Valamikor régen, mint színházi re­ferens, meglehetősen össze voltam forrva a szatmári bohémekkel, a szí­nész világgal. A régi színész igazi bohém volt, gyöngédsziyü, poétikus kedély és filozofikus szellem, amellett könnyelmű és megbízhatatlan. Lege­lőkelőbb tulajdonsága volt, soha nem lépett föl sértő büszkeséggel és min­dig meg tudta tűrni az embert, a teremtés e kiállhatatlan remekét. Előadás után, mikor az est meg­hozta a szezon egyetlen reális poézi- sát, a vacsorát, a trup szine-java e re­ális poózisba, vagyis a vacsorába merült a Sörcsarnok kerekasztala körül. Máig is titok előttem, hogy fértünk el oly sokan annál a kis ke­rékasztalnál, mely tele volt humorral és szódavízzel, mert magunk közt többnyire szódavizet ittunk bor nél­kül, a habituék társaságában ellenben többnyire bort ittunk, szódavíz nélkül. Ennek a kerékasztalnak vacsorái alatt a színpadi élet sok humoros epizódja s a szatmári bohém világ sok érdekes intimitása került terítékre. Bemutatok közüjpk egyet-kettőt. A színi szezon végén bizonyára érde­kelni fogja a Szamos olvasó közön­ségéi;. * D. kiváló színésze volt a Miklósi társulatának. Sok vidám ötlet fűződik szatmári szerepléséhez, ő volt az, ki a farsangi szinlapot úgy állította össze, hogy abban a művészek pikáns inti­mitásai virág nyelven ki voltak szer­kesztve. Lett is ebből nagy megbot­ránkozás és számos lovagias ügy. — Legjobban megneheztelt a felesége, egy bájos kis szubrett, kiről a többek közt azt irta, hogy oly sovány, hogy ha leveti a turnört (akkor általános divat volt a nőknél), és ráül egy két garasosra, még mindig kilátszik alóla egy garas. Egy habitüé meghívta egyszer a truppot próbautánra sörözni. I). nem fogadta el a meghívást. — Köszönöm — mondá — én és kedves nőm csak vizet iszunk .., No meg, — tette hozzá — egy kis bort, de csak kellő beosztással. — Nem is tudtam, feleié a habitüé, hogy önök oly szolid szinészpár. De mit értsek a kellő beosztás alatt ? — Azt kérem, hogy a feleségem issza a vizet, én pediglen ... a bort. Egy kerekasztali nagy vacsora után (amikor kivételesen bort ittunk, szó­davíz nélkül), D. úgy a hajnali órák­ban kissé mámoros fővel rótta néme­tinek „fapallós1 utcáit. Egyszer csak találkozik egy cívissel. — Ugyan drága honfitársam nem mondaná meg nekem, hogy hol lakik D. színész ? — Enyje, felel a kérdett, ne mé­lázzon velem az ur! Hiszen kigyelmed maga D. színész. — Azt én is bölcsen tudom, hogy én vagyok D., csak azt nem tudom, hogy hol lakik D. ■# A. amilyen szelíd és kedves volt a kerékasztalnál, épp oly kérlelhetetle­nül durva és szarkasztikus volt a pró­bákon és előadásokoQ, mint rendező. Egyszer ő játszfca XI. Lajosban a busongó királyt. Az udvaroncz sze­repét egy segéd színész kreálta, aki erősen fülelt a súgóra. — Felség, parancsolsz éneket ? — Súgja a súgó. — Felség, parancsolok én neked ? — Szavalja utánna a konfuzus ud­varonc. — jParancsolsz a nagyapádnak, te ökör ! — Mordult reá a dűhbejött bu­songó király. Egy más alkalommal, ha jól emlék­szem. a „Gerolsteini hercegnőben“ A. játszta a generálist. Amint a csapat- ját mustrálja, mely csupa kóristákból állott, azt kérdi az egyik legénytől : „Hogy hívnak?“ — A szegény kó­rista a súgó után sem tudta kiropog­tatni színpadi német nevét s zavartan izgett-mozgott. — Mi vagy hát voltaképen ? — för- medt rá vilíámló szemekkel a gene­rális. RÓtfa Simon nagyválasztéku cipőraktárát ajánljuk a t. vevő-közönségnek, mint legolcsóbb bevásárlási forrást. Közvetlen a Pannónia' szálloda mellett. — Ssatraár és vidéke legnagyobb czipMtira. a tavaszi és nyári idényre megrendelt úri, női és gyermek-lábbelik, — valódi box és sehevraux bőrből készült ezipők a legdivatosabb kivitelben. :

Next

/
Oldalképek
Tartalom