Szamos, 1904. szeptember (36. évfolyam, 70-78. szám)
1904-09-18 / 75. szám
L POLITIKAI, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI LAP. MEGJELENIK VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. Előfizetési ár: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor — Negyedévre 2 kor Egyes szám ára 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. Telefon : 107. Mindennemű dijak Szatmaron, a lap kiadóhivatalában fizetendők HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Nyilttér sora 20 fillér. Az apró hirdetések között minden szó 4 fillér. Mészárlás. (Kz.) A világbéke megvalósítását kivihetetlennek, a háborúk kitörlését a népek életéből, utopis- tikus törekvésnek tartom. A háború a népek fejlődési törvényének egyik megnyilatkozása, az önálló népek életenek egyik szükségszerű, időnként visszatérő jelensége. Törvényszerűségen épül lel tehát, melyet kiküszöbölni s pótolni, a világbéke különben hasznos intézményeivel nem lehet, mert bármely fejlettségét a műveltségnek képzeljük el, a szenvedélyeket kioltani, a nyers erő érvényesülésének jogát megakadályozni, mely a népek életében ép oly élő s örökké meg levő jelenség, mint az egyes emberben, semmiféle emberi organizmus képes nem lesz. Az eszmékért, a népek természetes fejlődésének elismeréséért vívott s a kellő határok között tartott háborút szükségesnek s vonatkozásában az öntudat, a bátorság emelésévéi, melynek kiépítéséhez a háború hozzájárul, hasznosnak is tartom. Eötvös József mondja : hogy a világbéke mellett az emberiség élete egy nagy pocsolyává válnék, melynek kuruttyoló békái az egy es népek lennének. ■ De az emberi jogoknak teljes sárbatiprását, a nemes harcz szörnyű elfajulását látom abban a háborúban, mely a japánok s oroszok között dühöng, mely már nem is méltó a háború elnevezésre, mert közönséges gyilkolás, hátborzongató mészárlás. Az egész müveit világ lázas érdeklődése s meleg szimpátiája a japánok iránt, kisérte e háborút. A szimpátia kialakulásában mindenesetre része volt annak, hogy örök emberi tulajdonság a gyengébbet íélteni s védelmezni s hogy'' az orosz nép nem örül túlságos nagy kedvelésnek s az orosz nép háborús szereplése minden időben egyértelmű volt a szabadságnak, az egyéni jogok érvényesülésének letiprásával. Az orosz nép a durva, gőgös, nyers erőnek megtestesülése, féktelen hatalmi vágygyal uralkodni mindenek felett. — De ebben a háborúban az igazság js a japánok részén volt és van. A nemzeti önállóság védelme, létének, hatalmi állásának s területi integritásának megóvása adott fegyvert a kezébe. Ezektől a hatalmas ideáktól valósággal fanatizálva, diadalra vitte e nép a japán zászlót s kiknek hadi erényeiről a világ eddig semmit sem tudott, azok előtt az elért s a hadtörténelemben páratlanul álló eredmények után, méltó bámulattal áll meg az egész müveit világ. A hősiességnek, a halált megvető elszántságnak s a hadi tudománynak olyan páratlan jelét adták a japániak, melyhez foghatót az újabb hadtörténelem fel nem jegyzett. Ezrekre menő hulla borítja a csatatért. Iszonyú a mészárlás, melyet a japánok a támadásban, az oroszok a védelemben s folytonos hátrálásban elkövetnek. A józan ész, az igazság, az emberi jogok védelme most már azt kívánná, hogy vége legyen ennek a rettenetes öldöklésnek. A koczka eldőlt, az oroszok a kitűzött eredményt el nem érték s a terület, melyért a harcz folyt, a japánok kezében van. Ha a mindennapi életben két embernek lovagias ügye támad s azt eldöntötték fegyveresen, azaz üry be van véglegesen fejezve s az, aki megsérült a viadalban, bármennyire is dühöng, nem támaszthatja fel ismét az afíért s vem volna olyan pár ajbiróság, mely ugyanazon ügyért még egyszer összeeressze őket, csak azért, hogy a másikon is eret vágjanak. Az oroszoknak lovagias cárja azo ban nem nyugodhatik bele a balsikerekbe, ő, mint mondá, „folytatni fogja a háborút, mig egy katonája s pénztárában egy rubelje lesz.“ Rettenetes egy mondás. A gőgös, zsarnoki önkénynek vak elbizakodottsága nyilatkozik meg e czári szavakban. Az orosz nép lázong, az orosz nép forr, sir, jajgat, de az orosz cár hermetice elzárva palotájában, egy parancsszavával uj hadsereget teremt, kiveszi a nép szájából az utolsó falat kenyeret, elszakítja családjától a fórjt, öreg szüleitől támaszukat, a gyermeket s küldi szívtelen ridegséggel a halálba, mert harcznak, mészárlásnak kell lennie mindaddig, mig van egy orosz, mindaddig, mig a homály, mely a fehér cárok koronáját érte, tündöklő fényesre kitisztítva nincs. Igen, ezt a XX-ik században mondotta a hatalmas cár, abban a században, amelyben már közel állunk az emberiség jogainak érvényesítéséhez, amiden az öntudatra ébredt népeknél kialakult a felfogás, hogy nem a milliók élnek egyért, hanem a milliók akarata adja meg a hatalmat s az egy csak primus inter pares, de nem istene, nem zsarnoka a millióknak. A megoldás. Irta: Krüzselyi Erzsiké. Nem tudom én azt elhinni, hogy az ember csak úgy, minden különösebb ok nélkül, úgynevezett pillanatnyi elmezavarban, öngyilkos le gyen. Minden öngyilkos, legyen az férfi, vagy nő, öreg, avagy fiatal: csak az elkeseredés, a világgyülölet legvégső stádiumában, vagy valami rettentő kényszer nyomása alatt teszi meg ezt a végzetes lépést. Akárhány öngyilkost ismertem, pedig sajnos, sokan voltak azok, mindegyiknek el tudtam képzelni a helyzetét, a lelki állapotát, az ő körülményeit s ha a világ előtt nem is, az ón lelkem előtt körülbelül tisztán állott az „eset.“ Egy ilyen esetet akarok ón most elmondani, melyről a világ, az ismerősök még ma is, mint megfejthetetlen talányról beszélnek. Egy fiúról van szó, egy kis jogászról. Alig volt 20 éves az istenadta, mikor egy kis játékszer-revolverrel egy borsónyi golyócskát eresztett a h„lántókába s az oly szépen és gyorsan elvitte a csillagok honába, hogy nem is volt ideje szenvedni. Május volt akkor éppen, az a leggyönyörűbb szaka az esztendőnek, mikor friss, üde minden; mikor az orgona nyíló virága azt a megnevezhetetlen édes illatot leheli szót, mely megbóditja az emberi szivet és életkedvet tölt tán még a börtönben sinylő örök-rabnak leikébe is, ha a szűk rácson talán betéved hozzá. S lám, az a fiú éppen ezt a föld újjászületésének hónapját, annak is egyik legnapsugarasabb reggelét választotta ki a maga részére a földön legutolsónak. Olyan szépen elkészült rá, mint más a menyegzőjére. Poéta volt, ábrándos lelkű, szelíd, kedves fiú s mint ilyen, egyike azoknak a tulmértékben ideálista és elképzelhetlenül érzékeny lelkeknek, akiknek szive hasonlatos a sima tó tükréhez, melyen minden szellőlen- dülés, minden kicsiny érintés nyomot hagy. Nem sokan vaunak az ilyenek, de ezek aztán, ha öngyilkosok nem lesznek, később tökéletesen világgyü- lölőkkó, emberkerülőkké válnak. Érzik ezt ők előre, azért siet a legtöbb ilyen módon megszabadulni a világtól, mely nekik soha sem lehet olyan szép és kívánatos a leggyönyörűbb tavaszi reggelen sem, hogy ha szivükben már benne fészkel a világgyülölet és elkeseredés örlőfórge, azt meggyógyítani képes legyen Sőt talán még fokozatosabb mértékben érzik ilyenkor nagy egyedülvalósá- gukat a természet virulásának közepette. A mi kis jogászunk tehát ezek közé tartozott. Kerülte az embereket, akik pedig szerették őt kedves, szerény modoráért, de nem értette meg senki. Rövid időre őt is lebilincselte egy és más a létben. (Hiszen érdeklődni muszáj még annak is, aki vi- lággyülölő, ha még az élet tavaszkorában van.) Irt verseket, novellákat sokat és szorgalmasan, el akarta nyomni lelkében a halálvágy fekete démonát. A költészetben kereste a gyógyulást, de úgy látszik, sikertelenül. Oh, ez valami kegyetlen démon ! Amelyik szivet ő egyszer hatalmába keríti, az aztán nehezen menekülhet belőle. Kiséri, mint az árnyék, az áldozatra szántat; sem éjjé1, sem nappal, sem örömben, sem bánatban el nem hagyja. Csábitó szép alakot ölt fel, hogy megkedveltesse magát. Nem vigyorgó koponyája, csonttermete van az ilyennek, hanem puha meleg karja, csábitó ölelése, bűvös mosolya, melyekkel úgy hívja, úgy vonzza magához a pihenni vágyó, fáradt lelkeket, hogy azok legtöbbször meggondolás nélkül dőlnek kebelére, követve őt abba az ismeretlen, csodás világba, melyben nincsen semmi szenvedés, fájdalom és csalódás, csak örökös, édes, csendes pihenés, csak álomtalan, óbredéstelen, vógnólküli álom. Ami kis jogászunk vallásos is volt, pap volt édes apja, tehát sokáig küzdött a démon csábításai ellen. Tudta, érezte, hogy vétek azt a hivó szózatot követni s kereste a megoldást szünet nélkül. Irt, dolgozott, az emberiségnek akarta magát szentelni, mert úgy érezte, hogy ő is kapott egy szikrát abból az égi tüzből, ami az emberiség nagyjainak a lelkét nagy tettekre hevíti. Dolgozott, dolgozott, de egyszer csak érezte, világosan, kótsógbevonhatatlanul, hogy csalódott, önmagában is megcsalódott. Amit égi tűznek vélt, az csak az ifjú szív felbuzdulása volt és hogy ő soha sem lett volna képes a maga elé tűzött czélt elérni. Bizony, az a legnagyobb baj, mikor az ember önma - gában is elveszti hitét s éreznie kény - télén, hogy mily gyönge és tehetetlen a benne fészkelő lélek, melyet ő pedig fennszárnyalónak képzelt Ilyenkor újra eléje tolakodik az a Róth Fülöp kárlsbádi ezipőraktárat ajánljuk a t. vevőközönségnek mint legolcsóbb bevásárlási forrást. Közvetlen a Pannónia szálloda mellett. & Szatmár és vidéke legnagyobb czipőraktára. Megérkeztek Illaz őszi és téli idényre megrendelt valódi box és chevraux bőrből készült férfi női, és gyermek lábbelik-
