Szamos, 1904. február (36. évfolyam, 9-16. szám)

1904-02-04 / 9. szám

XXXVI. évfolyam. 9-ik szám. Szatmár, 1904. csötflrtflk február hó 4­SZAMOS. POLITIKAI, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI LAP. MEGJELENIK VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. Előfizetési ár: Egész évre 8 kor. — Félívre 4 kor. •— Negyedévre 2 kor Egyes szám ára 20 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHÍV aTAL : Rákóczy-utcza 9. sz. Telefon : 107. Mindennemű dijak Sietmaron, a laj* kiadóhivatalában fizetendők HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Nyilttér sora 20 fillér. Az apró hirdetések között minden szó 4 fillér. Á vasárnapi munkaszünet. őszintén szólván nagy gyá­moltalanságról tesz tanúságot az a mozgalom, amely a budapesti vagyonosabb kereskedők körében a vasárnapi munkaszünet ellen megindult. Ezek a körök bizta­tásnak veszik azt, hogy az uj ke­reskedelmi miniszter, Hieronymi Károly telivér merkantilista poli­tikus hirében áll s ebből, úgy látszik, azt a következtetést von­ják le, hogy a miniszter párt­jukra fog szegődni az alkalma­zottak ellen. Pedig ezek az urak csalódnak, Hieronymi Károly mi­niszter humánus ember, aki sokat dolgozott életében és tudja mit jelent a munkásra, kereskedelmi alkalmazottra nézve az egy nap pihenés hat napi munka után. Tőle ne várja senki a humánus rendelet megváltoztatását, annál is inkább, mert senki el nem hi­szi amaz uraknak, hogy a vasár­napi teljes munkaszünet megszün­tetése vagy csorbítása üzlet, ke­reskedelmi érdek. El is vinné az ördög azt a merkantil-politikát, amely érvényesülésében a vasár­napi munkaszünet ellen tör. Láng Lajosnak, a volt mi­niszternek hervadhatatlan érdeme, hogy megcsinálta a teljes vasár­napi munkaszünetet és nincs az a népszerű vagy hatalmas utód, aki most már szembe merne szállani a vasárnapi munkaszünet közvé­leményével. Mert aki ezt meg­tenné, az olyan vihart támasztana országszerte maga ellen, hogy az elsöpörné őt. Fölkelnének a ke reskedelmi alkalmazottak és a ma­gánhivatalnokok tízezrei és meg­mutatnák a hatalomnak, kapzsi főnököknek, hogy mi a háborgó közvélemény, mi a nép, ha az adott jogot elveszik tőle. Hasztalan ágálnak tehát a boltos és gyáros urak, valamint a budapesti kereskedelmi és iparka­mara is, amely úgy látszik, egy követ tuj a teljes vasárnapi mun­kaszünet ellenzőivel. Olyan funda­mentumon épült a Láng Lajos rendelete, amelyet megingatni már nem lehet, — a jogon és embe­riességen. Mindenesetre méltó felhábo­rodást kelthet a kereskedelmi al­kalmazottak és magánhivatalnokok körében a fővárosból kiinduló moz­galom. Fájdalmasan látják, hogy varnak körök, melyeknek nem elég, ha az alkalmazott hat na­pon át álctozzá'-fel-nekik munka­erejét, képességét és egészségét a csekély fizettségért, nekik még a hetedik is kell, nekik minden kell, talán még az álomra szánt éj­szaka is. Ez az embertelen felfo­gás még az ókori rabszolgatartás maradványa. Azt hiszik azok az urak, hogy amiért ők kenyeret adó alkalmazást adnak, azért ne­kik joguk van az alkalmazott tes­téhez és leikéhez. Ezek az urak úgy látszik, csak akkor fognak észre térni, ha majd összecsapnak lejük felett a szocziálista mozga­lom hullámai. Elég szégyen, hogy a olyan tekintélyes testület, mint a budapesti kereskedelmi és ipar­kamara segédkezet nyújt e csúf játékhoz. Vakmerő hazugság az, hogy a teljes vasárnapi munkaszünet ká­rára van a kereskedelemnek. A nagyközönség rövid néhány hét aia*t egészen hozzászokott, hogy mi 4en szükségletét a hat közna­pon szerezze be s örömmel látja, hogy a kereskedelmi alkalmazot­taknak és magánhivatalnokoknak hetenként egy szabad napjuk van. Kérdezzék meg a közönséget, ki- vánja-e, előnyösnek tartja-e a va­sárnapi munkaszünet eltörlését! Mi alávetjük magunkat a közvé­lemény döntésének ! Hazugság az is, hogy a mun­kásnak, aki szombaton este kapja bérét, nincs érkezése vásárolni. Hát szombaton este 10 — 12 órá:g nem vásárolhat eleget! Hétközna­pon nem vásárolhat? Muszáj neki éppen vasárnap vásárolni! Csupa hamis érv, amely önmagától meg­dől. A gyári munkásnak, a nap­számosnak, mindenki másnak meg­van a vasárnapi munkaszünetje, csak a kereskedelmi alkalmazottól és magánhivatalnoktól irigylik azt az egy napi pihenőt! Hát csak irigyeljék! De még ha fejük tete­jére állnak is, czélt akkor sem fognak érni. Mert a jussunkból, amit nagynehezen kicsikartunk, bi­zony egy tapottat sem engedünk. Elég szomorú, hogy még az ilyen támadások ellen védekeznünk kell. A müveit nyugati államok­ban szentség a teljes vasárnapi munkaszünet. Angliában, a mun­kának igazi hazájában vasárnap még a korcsmák is zárva van­nak. Csak nálunk kell még több munka némely kapzsi főnöknek. Csak rajta urak! Ha azt akarják, hogy még jobban terjedjen a ke­Á legénysirató.*) Elég volt a nótázásból, Siratásból, bucsuzásból. Megitta a maga borát, Kitöltötte legény-sorát. Kihivta a boldogságot S révbejutott, partra szállott . . . Hogy nem tudott itt maradni, Nincsen azon mit siratni! Kinek hátán van a háza, Se otthona, se családja; Kit más nem hiv, nem melenget Csak kávéház, utczaszeglet; Aki vágygyal égve, félve Gondol mások tűzhelyére ; Kit vére készt itt maradni: Azt kell, azt kell megsiratni. Nikelszky Géza. Á rejtelmes ember. Ot-hat év előtt egy püspöki vá­rosban laktam. A város kicsiny volt és agyon építették templomokkal úgy, hogy ha ebéd idejére, vagy al konyát leszálltára megszólaltak a ha­rangok, a pirinyó város zajos zenés *) Mutatvány Nikelszky Géza „Munka után“ ez. legújabb versfüzetéből. lett a kicsiny és nagy harangok csi­lingelő, kongó, búgó énekétől. Déli idöbeu mindig a város egyetlen, de szépséges sétányán sétáltam. A he­lyi lap szerkesztésének kevésbbó fon­tos, mint inkább kellemetlen gond­jait ez időre felfüggesztettem és za­vartalan megelégedéssel jártam a gyönyörű gesztenyefás utakon, mely­nek máskor mélységes csöndjét a ha­rangok ilyenker fölverték, hosszabb időre megbolygatták. Hajlandóságom ekkor sem volt külőmb, mint manapság és nagyon kevés emberrel érintkeztem. Magá­nyos természetemnek kedveztem az­zal is, hogy ebéd idején kerestem fel a gesztenyés utakat. Egy ember­rel azonban állandóan találkoztam. Apró emberke volt. Hosszú fe­kete hajfürtjei az arczába himbálóz­tak, amint ingatag járással földre szögezett tekintettel rótta a geszte­nyés utakat. A furesa emberke igen különö­sen viselkedett. Megtörtént, hogy bal­lagó útjában hirtelen megállt, mel­lére lehanyatlott fejét fölvetette bosszú haja, amilyent csak a nagyou okos és nagyon bolond emberek hor danak, ziláltan arezába csapódott, törpe teste kiegyenesedett és figyelt, hallgatózott arra a valamire, ami ne kém ismeretlen volt, de kiváncsiv á, nyugtalánná tett. A magányos em­berek életében történhetik csak meg, hogy ha valami különös, beteges haj­landóságból eredőleg, irtózva kerül nek minden ismerkedést, egy másik szeszélyes pillanatban vágyva-vágy- nak a hirtelen ismeretségre. így történhetett meg az is, hogy a különös emberke, egy ízben, mikor ismételten kémlelte a levegőt és mellette elhaladtam, minden forma­litás megvetésével rám szólott: Hallja, hallja! A kicsi és nagy harangok csi­lingeltek és zúgtak, mint más ilyen­kor, de az én emberkém lelkesedve szólalt meg újra: — Ez a hangok orgiája, a szí­nek tobzódása, a vakmerő skálák gyönyörű harmóniája, a lira, a dráma hatalmas szimfóniája — az ilyen vá­rosban születnek a zenészgigászok. A nagybaju kis ember még nem fejezte be bevületes rapszódiáját és nekem időm volt arra, hogy jobban szemügyre vegyem öt. Pirinyó fe­kete szemei tüzeltek, elborultak és megint csillogtak. Öregedő arcza töb- ször ideges nyugtalansággal megrán­dult, fölvetett ajkai megnyúltak és gúnyos vonalban behajlottak kemény szemita orráig — a szavaló emberke olyan volt ekkor, mint egy szatir. Ezután minden déltájban talál­koztunk. Bizalmas, baráti hangon el­mondta nekem, hogy küzdelmes élete volt eddig, az ükapjától kezdve min­den apja zenész volt, ő maga is az lesz, de mivel ő csak úgy szakadt ide az idegenből, hát idegennek te­kintik ebben íz országban, protek- cziója nincs s igy kénytelen kicsiny családját zeneíeczkékböl istápolni, pedig: — Gyermekkoromban operát Ír­tam és előadták a stuttgarti operá­ban. egyházi zenét szerzettem és ma is éneklik a lyoni zsinagógában, a viharok járása azonban, mely engem mindig környezett, felkapott engem a gyönge pebelyt és idefujt e ki­csiny városkába — de itt meg nem balok . . . És tényleg, erősen készült reá az uj, diadalmas életre, mely itt kezdődnék a barangdallos városkában. Egy napon igy szólt hozzám a zenész: — Kikeresztelkedem. A székes­egyház karmesteri állása megürese­dett és ha elfelejtem, hogy zsidó vagyok, orgonát és nagy kórust kapok. Emberkém arra várt, hogy szó-

Next

/
Oldalképek
Tartalom