Szamos, 1903. október (35. évfolyam, 79-87. szám)
1903-10-18 / 84. szám
XXXV. évfolyam. Szatmar, 1903. vasárnap október no 18. 84-ik szám. SZAMOS. POLITIKAI, SZÉPIRODALMI ÉS GAZDASÁGI LAP. MEGJELENIK VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. Előfizetési ár: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. Telefon : 107. Egyes szám ára 20 fillér. Mindennemű dijak Szatmaron, a lap kiadóhivatalában fizetendők HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Nyilttér sora 20 fillér. Az apró hirdetések között minden szó 4 fillér. Szüretünk. A Szatmárhegyen egy éven át elvonuló felhők sokszor borítják el a közönség homlokát ; annyival is inkább, mert a gyakori jégeső e helyen már hanyományossá vált. A hosszas szárazság ideje alatt pedig sokan sóhajtoznak innen a városból a hegy leié egy kis felleg után, hogy langyos per- metesővel áztassa meg az Ég a tikkadt szőlővesszőt. Majdnem azt mondhatnók, bogy városunk kedélyének hőmérőjét nagyjában véve a hegyi időjárás szabályozza. Erre függeszti szemét a szőlősgazda s a kinek nincs szőlője, az meg a gazdának segit gusztálni a terméskilátásokat. S ezen a réven mindnyájan gazdáknak érezzük magunkat s az időjárás iránti érdeklődésünk nemcsak a telivér városi ember érdeklődéséig terjed: hogy elviszi-e esőernyőjét hazulról, vagy otthon hagyja. Pedig voltaképen kevés az olyan hegyi birtokos, ki existencziáját a bortermelésre alapítaná s kivált, ha az országosan nyomott borárakat tekintjük, a hegyen divatba jött magas munkáltatási költségekkel szemben, ez a gazdaságunk még mindig inkább lukszus számba megy, mint reális alapon vett gazdálkodás számába. Ennek daczára is azonban nagy kincs városunkra nézve a Szatmárhegy. Mert ez városunk tüdeje is egyszersmind, hol egy kissé felujul a városi élet pettyhüdt vérlüktetése. Ide megy műhelyének egyhangúságát megszakítani az iparos, ide a kereskedő, ki naphosszat nehány lépésnyi boltjának szé- lét-hosszát méri; itt keres egy kis felüdü lést az asztala mellett görnyedő hivatalnok, és idejének javarészét előre is ide szenteli az, ki az élet zajosabb küzdelme után öreg napjaira nyugalomba vágyik. A Szatmárhegynek ez oldalról vett jelentősége, szerepe, az utóbbi évek alatt mind határozottabban kezd kidomborodni. Annyi kényeimes nyaraló lakás épült itt az utóbbi 10 év alatt, amennyi és a milyen ezelőtt 50 év alatt sem. Ezenkívül szépen .gyarapodnak az uj ültetések is. Az idén a beültetés legalább is 20 holddal gyarapodott. A szőlőt okszerűbben kezeljük s különösen a fajok megválogatásában nagy lépést tettünk a termés jó minőségének (okozására. Annak a gazdának, ki a szőlő általános betegségei ellen idejében védekezett, az idén is termett olyan bora, amely bátran kiállja a versenyt az országosan ismert jobb hirü borokkal, bár mennyiség tekintetében a terméshozam a közepesen is alul maradt. Csütörtökön kezdődött meg a szüretelés, de már az előző napokon is élénken folyt az előkészülődés, megnépesedett a hegy s oda volt áthelyezve városunk súlypontja. Ezt a kis billenést azonban megbir- tuk, mint a hogy az országos politika súlypontjának felbillenését is megbirtuk idáig. Évről-évre azt látjuk, hogy a Szatmárhegy, kivált helyi érdekű vasutunk kiépítésé után szembetűnően fejlődik; ezzel a fejlődéssel szemben azonban még mindig nincs arányban az a kényelem, melyet az utak és főkép az élelmi piacza tekintetében elvárhatna. Fokozott figyelemmel kell kisérnie városunknak minden alkalmat, a mivel a közönség számára e helyet mennél otthonia- sabbá tegye, mert a f llokszera pusztítása után nagy áldozattal rekonstruált hegyet csakis igy lehet városunk közegészségi, sőt jelentékeny gazdasági tényezőjévé is tennünk. Ne jussak, Ne jussak én az eszedbe Mig az eged derült, tiszta, Mintha soh’sem lettem volna Ne gondolj rám soha vissza. Mig örömek karja ringat Mig egy édes álmod lészen Ne gondolj rám soha vissza ; Feledj engem el egészen. De ha szemed könnytől ragyog Ha szivedre száll a bánat: Gondolj rám, — én veled vagyok . . Ott lakik a lelkem — nálad! Révész Árpád. Mióta emlékszem Én mindig kerestem, De hűséges szivre Még sohase leltem ! Ugyan hogy lehet az Nagy Isten az égben, Hogy nézheted a sok Hűtlenséget tótlen? Vagy tán úgy akartad, Talán úgy rendelted, Hogy hűséges szivek Itt nem teremhetnek ? Mert a ki hűséges Fent marad az égben, Nem engeded, hogy e Gyászos földre lépjen! Varsányi. h első és az utolsó. (Reminescentiák) Fájó lábaim ide szögeznek a puha karos székhez. Mozdirlatlanul ülve, a siri csendben önkénytelenül és az idő múlásáról gondolkodom. Az idő múlik! Rendületlenül halad sietve tovább, semmi sincs, ami útjában megakadályozhatná haladását. Az idő múlik Olyan törvény ez, a mely megváltozhatatlan, megdönthetetlen, a melynek még csak elképzelni sem tudjuk az ellenkezőjét Mi is lenne akkor, ha az idő állna, ha az idő nem haladna, sietve, gyorsan . . . Az idő múlik ! És mégis hányán vannak, a kik a boldog szerelem korszakában meg akarják állítani az idő folyását, nem gondolva meg, hogy ugyanazon édes pillanatok, másoknak úgy lehet keserves könyek özönét fakasztják. Nem könyörtelenség a haladás az időtől. Múlásában fenségesen nyilatkozik meg a legszebb erények egyike, az irgalom. Volt idő, a mikor én is meg akartam állítani az idő folyását, megakartam állítani az első csók gyönyörteljes pillanatát, de az idő múlt, haladt tovább rendületlenül. Abban a korban éltem, a melyben a bohóság és jókedv derűje ragyogja be az ember minden tettét, a melynek aranyos kedélylyel átélt kalandjait, vig epizódjait, bár az idő rég fátyolt borított mar reájuk, el nem tudom egészen felejteni sohasem. Egyik ismerősömnél szőr. Nemsokára azután az az állapot, a melyet szoktak nevezni. Kimondhatatlanul szerelmes voltam. Mikor ott állott mellettem, véletlenül kezemhez ért puha kis kacsója, visszatartóztathatlanul rohant találkoztam vele előbekövetkezett nálam „gyerekszerelem“-nek 1 Róth Fülöp kárlsbádi ezipőraktárat ajánljuk at. vevőközönségnek mint legolcsóbb bevásárlási forrást. __ Közvetlen a Pannónia szálloda mellett. Szatmár és vidéke legnagyobb czipőraktára az őszi és téli idényre megrendelt úri-, női- és gyermek IfMwZyiy* . —ezipők és csizmák a legjobb kivitelben. -- - ' Jk