Szamos, 1903. október (35. évfolyam, 79-87. szám)
1903-10-18 / 84. szám
Yálasz egy ellenbirálatra. Dicsekvés vagy hivatás czim alatt a „Gazdák Lapjában“ P. ur, a kiállítás érdemes rendezője sértődött önérzettel ellenbirálatot gyakorol azon összbenyomásunkra, melyről „Utóhangok a kiállításról“ ez. czikkünkben beszámoltunk. Ezt az ellenbirálatot már azért sem hagyhatjuk szó nélkül, mert olyan tenorja van, a mi eg szerűen hamis hangból indul ki, megengedvén magának többek közt olyan állítást is, hogy a mi czélunk gúnyolódás volt. Ezzel szemben lapunkból szóról-szóra idézzük a következő sorokat: „Ezt az eredményt (pár sorral fentebb u. i. azt irtuk : kétségtelen szép eredményt) pedig kicsinyelni a legenyhébben szólva is otyan könnyelműség volna, mely a haladásnak, a fejlődésnek épen kezdeti és igy legnehezebb fázisát nem ismeri. — Vajha közügyeink és nemzeti érdekeink egyéb ágazataiban is sikerülne hasonló eredményű komoly érdeklődést ébreszteni.“ Kell-e ehhez több kommentár? A mi a G. Lapja azon állítását illeti, hogy „a párizsi világkiállítás gyümölcsosztálya ily anyaggal nem rendelkezett“ erre nézve most is csak azt mondjuk : ne bántsuk Párist! Ä Paris almája nagy vetélkedés felidézöje lehet, bármi- > lyen meghatalmazást nyert is P. ur Makár ügyvéd úrtól ezen állításának támogatására. Inkább megengedjük a milánóit. Talán ezzel is expiál- j juk a sértődött hivatásérzetet. A mi a nagy és kis termelők dolgát illeti, most is fentartjuk, hogy a kiállítók „jelentékeny“ része nem a nagy, hanem a legkisebb: termelők közé tartozott, Inert szerintünk a legkisebb piaczos termelő is legalább 15—20 m. j mázsánál kezdődik. Ezt csak nem vonja czikk- iró ur kétségbe ! Az ilyeneknek a száma pedig j a katalógus szerint, de saját ismeretünk szerint; is „jelentékeny“ volt. — De ez nem baj, uram fia! — Ellenkezőleg köszönet illeti az olyan termelőket is, kik p. 500 almájukból is állitot- { tak ötöt, hogy piaczkeresés czélja nélkül csupán az ügy iránti buzgóságból kiállítottak ! Ugyancsak furcsa volna, ha a kiállítók is métermázsa számra mérnék az önérzetet! A hivatásérzet ok nélkül sértődött ama véleményünk miatt is, hogy tekintettel a sok he lyen észlelt u azon fajú szép gyümölcsökre, érdekesnek és tanulságosnak képzeltük volna az u. azon fajhoz tartozó egyedeknek (tehát a válfajoknak) egy sorozatban való rendszeres be mutatását, a mi által módunkban lehetne felismerni egy fajon belül a legszebb produktumoI kát. De nyomban megjegyeztük, hogy ez már ! nem egy kiállításnak, hanem egy rendszeres gyűjteménynek a czélja. Csak azt akartuk ezzel mondani, hogy egy ilyen szép anyagú kiállítás bizonyára értékesíthető volna tudományos szempontból is, de e czélnak a gazdasági kiállítás nem állhat szolgálatában. Kinek a hivatásérzetét sértjük mi akkor, mikor ez az eszme is merészkedik megfordulni szemlélődésünkben?! Vagy tudományos szempontra, benyomásunk összegezésében, gondolni sem szabad ?1 A czikkiró ur túltengő önérzete itt is halluczinált. Ha azonban azt hiszi, hogy különös hangú ellenbirálatával az ügynek jó szolgálatot tett ám legyen. A mi személyes érzékenységünket a közügy érdekének szívesen alárendeljük. Hasonló czélból erre sokkal nagyobb és fontosabb kérdésekben már régen begyakoroltuk.. (H) HÍRROVAT. A 3. negyed év lejártával felkérjük lapunk mélyen tisztelt megrendelőit, hogy hát- j ralékaikat beküldeni s előfizetéseiket megújítani szíveskedjenek. * Rákóczi hamvainak hazahozatala tárgyában Szatmárvármegyónek az országgyűléshez intézett felirata teljes szövegében igy szól: Mélyen tisztelt Országgyűlés! Midőn Debreczen sz. kir. város törvényha tóságának Nagy Rákóczi Fereucz fejedelem és társai földi marid ványainak hazaszállítása ügyében a m. t. országgyűléshez intézett feliratát mai napon tartott közgyűlésünkben tárgyalás alá vettük: csatolt egyhangú határo zatunkkal teszünk tanúbizonyságot mi, alólirott. Szatmárvármegye rendjei arról, hogy ez az óhaj ma már nemcsak vágy többé, hanem a nemzeti közvélemény által diktált parancs, mely előtt a törvényhozásnak is meghajolni kell. Nem akarunk e kérdés körül hosszasabban értekezni. Arany János szavaival szólva : „röviden érintjük csak a tárgyat, miut fecske- i szárny a vizet!“ De e fecskeszárny érintéstől] egy tenger viharja zudul fel s úgy érezzük, hogy : „Midón egy ország egy napot szentelve, Dicsénekével éltet egy nevet: E név nem ember, föld tiinó lakója : E név csak eszme, gondolat lehet.“ És ezt a gondolatot: a mi nemzeti Messia bizsergő vér a fejembe s tisztán hallottam annak a kis zakatoló jószágnak minden egyes dobbanását. Egyszer azután az a kis kéz ott maradt az enyémben, láng lett egész vérem. Remegve karoltam át, izgatottan súgtam fülébe mindazt ami szivem mélyéből ajkaimra tódult . . Mind-Í kettőnket elszéditett az a boldog mámoritó érzés, pihegve hajtotta fejecskéjét váliamra és el-j csattant a felejthetlen első csók. Borongó őszi reggel volt. Az elsárgult levelek nyirkosán összezsugorodva lógtak a csupaszodó ágakról. A sürü köd nedves leplet bo- ; ritott a talajra. Mint az elhaló természet utolsó lélekzése, nehézkes szellő mozgatta a lombozat- l tói megfosztott ágakat. A terinészett gyászba borult. Ott álltam mellette. Kórágyán sínylődött ' már hosszú idő óta. Arczának piros rózsái eltűntek. Ragyogó fekete szemei elvesztették már fényüket. Aggódva tartottam hidegülő kezeit, de j vártam, hittem, hogy még mosolyogni fog majd) reám s feljönnek majd ismét a régi boldog perczek. De másként volt megírva. Mindennek másként kellett történnie. A gyenge virágszálnak, alig látta bár az élet tavaszát, már is a halál fagyos, dermesztő ölelését kelle éreznie. Reszketve, remegve néztem, mint érinti a halál fagyasztó szele. Összeszoritott ajakkal, némán álltam ott, de bensőmben a kétségbeesés deamona tombolt. 0 még egyszer reám mosolygott, keze megmozdult az enyémben, szemeiben mégegyszer fellobogott az a tűz, a mi a pezsgő élet jele s izgatottan megszoritá kezem. Beszélni akart, de ajkaira nem jött szó, J csak nézett hosszan epedve, vágyódva. Magához akart vonni. Lehajoltam hozzá. Gyászos merev tekintetem összetalálkozott só ; várgó pillantásával. Még közelebb hajoltam s a következő pillanatban ajkaink egymásra ta- padtak. Ez volt az utolsó csók! Gyászba borult előttem az egész min- denség! Az idő múlt, haladt tovább rendületlenül1 s mégis minden perezének múlása egész örökkévalóságnak tettszett előttem . . Szerettem volna, ha az évek perczekké az évtizedek órákká váltak volna és úgy rohantak volna a múltnak, mindent elnyelő homályába. És az idő lassan-j lassan múlt. Mély fájdalomra, mérhetetlen bánatomra j a haladó idő minden egyes percze egy-egy cse kély de oly enyhe fátylat vetett reá, gyenge j ködszerü valamit . . . előbb sötétet, majd min-1 dig, mindig világosabbat. E sok vékony fátyol1 összesóge képezi most a feledést. S ez a mindent behegesztő ir, csak az idő múlásánál kapható. Az idő maga az enyhülőt. Fátyolával betakarja a legfájóbb sebeket is. Évek, évtizedek múltak el azóta, a deli ifjúból megtört aggas-j tyán lett, a virgonoz ifjúból székét őrző tehe-j tetlen öreg s az idő múlása annak a sebeit is ! betakarta s meg is gyógyítja majd örökre. Szundy Károly ásunkban, Nagy Rákóczi Ferenczbeu látjuk megistenülni. Mi szeptember 20 án a tiszabecsi harcz- mezőn lezajlott országos nagy ünnepségünkben tauubizonyságot tettünk arról, hogy annak a nagy nemzeti gondolatnak: a magyar szabadságnak, a magyar haza függetlenségének eszményi zászlóvivőjét valódi értéke szerint tudjuk megbecsülni. Mi tudjuk, hogy annak a nagy tragédiának a hőse, aki nagy nejének dicsőségéből eredő kötelességét: a nemzet igaz jogaiért és ■ az élő törvények megtartásáért való nemes küzdelmét, olyan tünemónyszerüen töltette be, a 1 mi földünkön szórta fényes dicsőségének első sugarait és az a mi földünkön halványult el. Mi láttuk a tiszabecsi győzőt: a nemzeti öntudat felóbresztőjét vakító napként feltámadni; mi láttuk a tragédia nagyhősét a majtényi páston elbukni! Láttuk a felkelő napot, hogy lássuk I azt lemenni is! És kuruez ősapáink a nemzeti Messiást üdvözlő hozsannától kitartottak vele a Golgotháig! És hogy fel tudtuk támasztani Nagy Rákóczi szellemét: tanúbizonyságot tettünk arról is. Mi Nagy Rákóczi nagy emléke iránt ér- j zett e szent kegyeletünkkel járulunk most hozzátok, kérve benneteket, hogy ha már Nagy Rákóczi lelke visszatért közénk : adjátok vissza ja testét is nekünk, hogy szent hamvaihoz, mint bucsujáró Mekkánkhoz elzarándokolhatva, le- j gyen az a szent sir a nemzet jogainak elalta- ; tóival szemben egy élő tiltakozás, hogy azoktól a szent hamvaktól legyen melegebb ez a föld, hogy jobban hevítse fiai szivét. Éz érzelem hatása alatt állva, járulunk törvényhozó magas színetek elé: kérve benneteket, hogy a „haza apja“ nevével megtisztelt Nagy Rákóczinkat kiközösitő 1715. XL. szégyenteljes törvónyezikk eltörlésével adjatok szavakat a nemzet igaz érzelmeinek és a „haza apját“ adjátok vissza az édes anyai földnek. Azt a mi nemzeti Messiásunkat, ki úgy szerette ezt a földet, hogy képes volt ettől megválni is, hogy megtartsa azt nekünk : nekünk kötelességünk visszahozni ebbe az édes anyai földbe, mert különben a végzet sujtoló átkát éreznénk reánk szakadni annak a tudatában, hogy e földben nem pihenhet az, ki ezért a földért legmelegebben érzett, ki úgy megvalósította a nagy költő szavait: „A haza minden előtt!“ Kelt Szatmárvármegye közönségének Nagykárolyban 1903. október 8-án tartott rendes közgyűléséből. Nagy László, alispán. Nagy ) Sándor, tb. vm. főjegyző. Az Északkeleti Vármegyei Szövetkezetek Szövetsége folyó hó 14-én d. e. 10 órakor Szat- máron, a városháza tanácstermében Csáky László gróf elnöklete alatt György Endre, Kovácsy Miklós, Kocsis József, Koncz Sándor, Pethő György, Poszvék Nándor, Soltész János, So- zánszky Mihály és Valkovics János ügyv. titkár jelenlétében intéző bizottsági ülést tartott, melyen az 1903. évi junius 17-én tartott intéző- bizottsági gyűlés jegyzőkönyvének hitelesítése után tudomásul vették a szövetség 1903. év harmadik negyedében kifejtett tevékenységéről felolvasott titkári jelentést, úgyszintén az Országos Központi Hitelszövetkezet átiratát, mely szerint a szövetkezetek tagdiját csak abban az esetben hajlandó a központ jóváhagyni, ha az kiz rólag ellenőrzésre forditt tik.) A „Zalathnai kénkovand ipar részvénytársasággal“ történt üzleti megállapodáshoz az ülés hozzájárult. A gazdasági kísérleti telepek létesítése tárgyában bemutatott javaslatra nézve pedig elhatározták, hogy e kérdés megvilágítása érdekében előzőleg a Gazdák Lapjában eszmecserét indítanak. György Endre bejelenti, miszerint alkalom- adtán indítványt szándékozik tenni arra nézve, hogy illetékes helyen a szövetség is hasson oda, hogy raktári szövetkezeteknél jövőben a vasúti állomásfőnökök is közreműködhessenek. Végre Sozánszky Mihály központi ellenőr kérte a bizottság állásfoglalását az ügyvezető titkárnak a központhoz intézett átirata tárgyában, melyben személyének mellőzését látja. * A szüret Szatmárhegyen hivatalosan október 15-én kezdődött, de számosán voltak, akik engedélylyel már előbb leszüreteltek. A PÁSKUJ IMRE hazai iparcsarnokába az őszi njdonságok megérkeztek- Iskolás gyermekek részére kész kelengyék szintén raktáron vannak
