Szamos, 1903. október (35. évfolyam, 79-87. szám)
1903-10-15 / 83. szám
Szatmárvármegye hü maradt múltjához, felemelte hatalmas szavát a nemzeti követelmények mellett, ismét az alkotmány egyik védbástyája volt! * Tűz. Hunyadi-utcza 14 szám alatt október 13-án, este fél 9 órakor szobatüz támadt. Egy petróleumlámpa felrobbanása következtében Miklo- vics Mária 14 éves cselédleány halálos égési sebeket szenvedett. A leányt a tűzoltók a kórházba szátlitották. KÖZGAZDASÁG. * Sörárpa kivitelünk és az uj német vámtariffa. Magyarországnak már igen jelentékeny kivitele van sörárpában és pedig nemcsak Ausztriába, de különösen Németországba, sőt újabban Angliába is. Tekintettel pedig arra a körülményre, hogy a kivitel meg igen jelentékenyen fokozható volna, kívánatos hogy a sörárpa termelésével g. közönségünk kiterjedtebben foglalkozzék. Igaz ugyan, hogy az uj német vámtariffa, mely már a közel jövőben életbe fog lépni, az árpát is magasabb vámmal fogja terhelni, ha azonban ezen magasabb vámot a takarmány-árpa elbírja, pedig el kell bírnia, mert Németországnak évente több mint 10 millió métermázsa árpát kell külföldről okvetlenül vennie, akkor a sörárpának még inkább el kell bírnia ezen magasabb vámot, mert értékesebb. A németek ugyan foglalkoznak azzal az eszmével, hogy a sörárpára magasabb vámot vetnek, mint a takarmány árpára, ez az eszme azonban kivihetetlen, mert olyan eljárást, melynek segélyével könuyedén meg lehetne különböztetni a sörárpát a takarmány-árpától, nem ismerünk. Mi magyar gazdák mintegy 3—4 millió métermázsa sörárpát adunk el Németországnak s nincs okunk attól tartani, hogy a kivitelünk apadjon, miért is egész erővel oda kell törekednünk, hogy árpánk minősége folytonosan javuljou s az eladható menn iség szaporodjon, mert a fogyasztás is időről-idöre fokozódik. Jó sörárpát bárhol termeszteni, bárminő vetőmagból természetesen lehet. így az alföld nek csak ritka helye alkalmas a sörárpa tér-1 mesztósre, mert az árpa ott aczélossá lesz. Inkább felföldön s annak is csak dombosabb, hátasabb részein terem jó tisztes árpa s osak olyan földben, mely évek óta a legjobb mive- lésben részesült. A talaj kitűnő megmivelése első rangú kellék. A vetőmagnak használt fajtát illetőleg nálunk legjobbnak bizonyult a Hanna árpa, mely ma már legáltalánosabban van is elterjedve, ajánlatos tehát ilyen vetőmagot heszerezni. Fontos dolog azután, hogy az árpa a fordában jól legyen elhelyezve. Leghelyesebb, ha istálló trágyába vetett búza után kapás- majd ezután szuperfoszfátba vetett árpa jön. Istállótrágyába vetett árpa | minőségileg mindig hátramarad s istállótrágyá- I zott talajból sohasem kaphatunk jó minőségű ' sörárpát, ellenben a szuperfoszfátot úgy minőségben, mint termésmennyiségben roppantul meghálálja. Vetés után továbbá megmunkálást ezután nem igényel — legfeljebb „gyomlálást s ha az idő kedvez, azután közben s a rendekben fekvő árpa nem ázik meg, akkor nemcsak jó minőségű, de szép fehérszinü árpát kapunk, s melyet a búzával csaknem egy áron lehet értékesíteni. Az árpa színére különben ma már nem fektetnek a kereskedelemben súlyt annyira mint régen s ha eléggé lisztes s héja nem vastag, ép oly jól megfizetik a sárgát is, mintha szine fehér lenne. | Felelős szerkesztő: Dr, Hantz Jenő. Fődolgozótárs: Ferency János. ____Lap-kiadótulajdonos: Litteczky Endre. Elad ó birtok. Zsarolyánban 50 kát. hold föld, belsőséggel, gazdasági épülettel, lakóházzal ellátva; a majtisi erdőn 2800 Q öl erdővel együtt eladd, esetleg árendába is Kiadd. Értekezhetni lehet Kölcsey Vinciével Mike-Pircs (Hajdumegye.) Eladó ház. Verbőczi-utcza 2. számú házastelek örök áron eladó. Értekezhetni lehet ott helyben. Szatmárnémeti szab. kir. város hetivásár kimutatása. 1903. évi október hó 14-ik napján. Terménytárgyak. Termény neme. K f. K Tiszta búza . . . Kétszeres .... Rozs.......................... Árpa.................... Zab......................... Őrlő tengeri . . . Takarmány tengeri Kása.................... Paszuly fehér . . Szilva.................... Krumpli 80 80 60 15 13 10 9 8 13 12 17 14 36 2 40 16 13 11 10 8 13 12 17 14 40 3 40 40 20 80 40 20 70 20 80 20 Kiadta Szatmár 1903. október hó 14. Tankóczi Gyula főkapitány. A Szatmári Bank Részvéggtápsaság Deák-téri üzlethelyiségében, az osztrák magyar bank tőszomszédságában 1903. augusztus hó IO-én működését megkezdi. Elfogad legelőnyösebb feltételek mellett kamatozás végett betéteket, fizeti a betevő helyett a betéti kamatadót; Leszámítol mérsékelt kamatláb mellett váltókat; Előleget nyújt magánraktárakban beraktározott terményekre; Törlesztéses kölcsönöket engedéyez 10—70 évi időtartamra, földbirtokra és szi- árd anyagból készült épületekre. Az érdeklődők részletes felvilágosítást a hivatalos órák alatt az intézet helyiségében uyemek. A Szatmári Bank Részvénytársaság igazgatósága. Pénz! 4%-os törlesztés« Kölcsönöket nyújtunk 15—65 évig terjedő időre az ingatlan háromnegyed értékéig a legrövidebb idő alatt, mert budapesti és külföldi elsőrangú pénzintézetek képviseletét átvettük. Ezzel kapcsolatosau értesítjük a n. ó. közönséget, hogy Budapesten székelő Magyar Országos Központi Takarékpénztár és a Debreczeni Első Takarékpénztár tulajdonosok megbízása folytán rendkívüli kedvező feltételek mellett bérbeadjuk vagy eladjuk csoportonkint is az általunk házilag kezelt következő birtokokat. 1) Nagy-Ar községben (Szatmár vm. fehér gyarmati járás) levő 1400 holdas első ősz tályu birtokot, legmodernebb emeletes kastély, kiválóan gondozott park- ec gazdasági épületekkel, 2) Aranymezé községben (Szolnok Doboka vm. Csákigorbói járás) levő vasúti állomással biró 180 hold szarnosmenti birtokot, lakház és gazdasági épületekkel. Továbbá: 1) Szerzünk olcsó személyi és váltóhitelt. 2) Elvállaljuk birtokok parczellázását, birto- 1 kok és házak eladását, vételét stb. Neuschlosz Testvérek törvénvszékileg bejegyzett ezég, bankbizományosok. Szatmári iroda: Árpád-utcza 20.Telefon sz. 16. Válasz bélyeg melléklendő. 799—1903-. végrh. sz. Ura község kézbesítőjének jelentése szerint végrehajtást szenvedett Remetemezőn lakik és azért Urában az árverési hirdetmény kézbesíthető nem volt, annálfogva újabban kibocsáttatik jelen Árverési hirdetmény. Alólirott birósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a szatmárnémeti kir. törvényszéknek 1899. évi 15310. V. számú végzése következtében Dr. Kovács Dezső ügyvéd által képviselt Nonn Gyula javára Ujfalussy báró Uray Leona ellen 4348 korona s jár. erejéig 1899. évi okt. hó 17-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján le és felül foglalt és 1191 koronára becsült következő ingóságok, u. m.: ökrök, lovak, szekerek, bútorok és ezüst eszközök nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a szatmárnémeti kir. járásbíróság 1903-ik évi V. 1290—14. számú végzése folytán 4348. kor. tőkekövetelés, ennek 1899. évi szeptember hó 25 napjától járó 6 százalékos kamatai, egyharmad százalék váltódij és eddig összesen 306 kor. 26 fillérben biróilag már megállapított költségek erejéig Urában, a foglalás helyén leendő eszközlésére 1903. évi október hó 27-ik napjának d. e. 10 órája határidőül kitiizetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok ezen árverésen az 1881. évi LX. t.-cz. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le és felűlfoglaltatták s azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-cz. 120. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Szatmártt, 1903. évi okt. hó 9. napján Ádám Albert, kir. bir. végrehajtó. 1639. sz. Árlejtési hirdetmény. Az oláhláposbányai m. kir. bánya és kohómunkások egy évi liszt és málészük- ségietének beszerzése czéljából alólirt hivatal irodájában f. öv oHtóber hö 26-án d. c- 10 órakor szóbeli árlejtés kizárásával csupán Írásbeli zárt ajánlatok utján nyilvános versenytárgyalás fog megtartatni. Szállítandó lesz 1600 q. 6-os számú liszt és hectoliterenként egészséges és 75 kg. súlyú 9G0 q. tengeri. A fent említett liszt és máié mennyiségre az ajánlat külön is beadható. Szállító köteles lesz a fent kitett liszt és máié mennyiség 10 százalékával többet esetleg kevesebbet szállítani a hivatalból veendő megrendelés szerint. A szabályszerűen kiállított és egy koronás bélyeggel ellátott zárt ajánlatok, melyekhez a szállítandó termények értékének 10 százaléka mint bánatpénz csatolandó alantirt m. kir. hivatalhoz czimezve és f. ÖV oHtóber 25-én d. c. 10 óráig akár postautján, akár közvetlenül beadandó. Az ajánlatba hozandó árak az egész gabona mennyiségre vonatkozólag métermázsánként betűvel is kiirandók. A megérkezett ajánlatok f. év október 26-án d. e. 10 órakor bizottságilag fognak felbontatni és jegyzőkönyvbe vezettetni, A hivatal fentartja magának azon jogot, hogy az idejében beérkezendő ajánlatok bármelyikét elfogadhassa, vagy pedig azokat, esetleg mindegyikét elutasítsa. Oláhláposbányán 1903. október 9-én. M. kir. bánya és kohóhivatal. Szatmárhoz 10 km. távolra fekvő, azzal kövezett úttal összekötött Dobrács-Apátiban fekvő, néhai Cseh János örökösei tulajdonát képező, 1200 _ öllel számított mintegy 1000 holdad tagos birtok 1904. évi ápril 24-től 6, esetleg több évre bérbeadó. Bővebb értesítést ad Jék©y Zsigmond Géberjénben, ifj. báró Perényi Zsigmond Nagy- Szőlősön és Dr. Keresztszeghy Lajos ügyvéd Szatmáron. Nyomatott a „Saabadsajtó“ könyvnyomdában SzatmároD 190?