Szamos, 1903. június (35. évfolyam, 45-52. szám)
1903-06-14 / 48. szám
XXXV. évfolyam. Szatmár, 1903. vasarnap junius tio 14. Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön. A SZATMARMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor , Rákóczy-utcza 9. sz. Telefon : 107. Egyes szám ára 20 fillér. j Mindennemű dijak Szatmaron, a lap kiadóhivatalában fizetendők HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltéinek Nyilttér sora 20 fillér. Városi zeneiskola. Arra kell kérnem a szives olvasót, ne unja meg, ha még kis ideig a zeneiskola ügyét tálalgatjuk fel neki a lapokban. Meglehetős nagy gyakorlat folytán egy kicsit értek a hirlapirás technikájához és ismerem a közönségnek égő szomjúságát folyton változó újabb dolgokra. De, aki megfontolja, hogy egy nagy hatáskör betöltésére hivatott intézménynek társadalmi utón való megteremtése mennyi nagy és aprólékos munkával jár, az épen- séggel nem fogja zokon venni, hogy ennek a megfigyelésére kárhoztatjuk. Különben is monumentális alkotásunknak meg van vetve az alapja, és rövid idő alatt minden jó érzésű ember örömére készen fog állni az épület. Ezúttal azért közlöm e hirt, mert arról értesültem a napokban, hogy egy némely kishitű vag-y rosszhiszemű ember azt terjesztgeti (suba alatt), hogy az iskolánkból nem lesz semmi. Nincs tér a működésre, és ha volna is, nincs miből felállítani. Hát mindez egyszerűen nem igaz. Ne is üljön fel senki a valótlan hir hordozóinak. Mert tény, hogy úgy a növendékek, mint a szülőik lelkendezve várak a zene- isko a megnyitását. Még pedig sokkal nagyobb számban, mint amilyenre kilátásunk volt. Legalább is ötven százalékkal több növendék lesz, mint amennyire első költségvetésünket alapítottuk. És tény az is. hogy az iskola költségei a rendelkezésére álló, tehát eddig már biztosított, forrásokból fedezve vannak. Pedig illetékes helyről meg van ezenfelül Ígérve egy nagyobb alapítvány, melynek évenkint néhány száz korona jövedelmét fogja élvezni az iskola, és meg van Ígérve jelentékeny államsegély, amelyet eddig az országban csak három zeneiskola élvez a miénken kívül. Kielégítő mértékben folynak az adakozások a felszerelésre, éppígy sikerül a pártoló tagok gyűjtése, össze van állitva olyan tanári kar, amelynél különbet kivánni nem lehet, és (várakozásunkon felül) ingyen kapunk néhány évre az fényeknek mindenben megfelelő, központi" fekvésű helyiséget is. Vegyék ezt tudomásul az aknamunkát végző, ismeretlen hirkovácsok, és (főleg) vegye tudomásul a nagy közönség is, amelynek bizonyára van képessége a nemes törekvések tiszta búzáját a belekeveredő konkolytól megkülönböztetni. Tanúságát látni ennek minden lépésnél, amit az ügy érdekében teszünk. Általános és meleg érdeklődés nyilvánul a dolog iránt osztatlanul a társadalom minden rétegében, mert mindenki tudja immár, hogy iskolánk igenis nagyon érzett szükséget fog pótolni, emeli műveltségűnket és jólétünket és hangos n szóló bizonyítvány lett amellett, hogy Szatmár közönsége szívesen áldoz az anyagi korszakban is szellemi kincsekért. Tompaszivü ember az, akinek a lelke nem hévül fel az ilyen tapasztalatra, Rendületlen bizalommal és nem lankadó buzgósággai tartsunk ki magásztos eszménk mellett. Tegye meg mindenki a tőle telhetőt közős szép ügyünk érdekében. A napokban küldjük szét felhívásunkat a vármegye bizottságának tagjaihoz. Reméljük, ezek is könnyen átérzik a történők jelentőségét a saját javukra, és fogják tudni, hogy a maguk részére adják azt, amit mi kérünk tőlök. Köröztetjük a kéregető iveket a felszerelésre, és gyűjtjük a zeneiskola legnagyobb jótevőit, fenntartóit: a pártolótagokat, akik évi négy forint dij ellenében több hangversenyt élvezhetnek ingyen egész csa- ládjokkal együtt, amellett, hogy e csekély tagsági illetménynyel valóban szent ügyet istápolnak. Ne vonja ki magát senki e jócselekedet gyakorlása alól, hanemha az, akit mostoha sorsa ebben is megakadályoz. Minduntalan hallom, hogy itt is, ott is felfedeztek egy éuekbeli tüneményt. Megtörtént, hogy valaki az utozán állitott meg, hogy átszel- lemülten elrebeghesse : — Barátom, micsoda hangja van a Róthné leányáénak . . . Fenomén ! Átlagosan számítva minden második ut- czában akad 6 usque: 7 ilyen fenomóm. Akik hallották, azok esküsznek reá : — Valóságos Patti ! Trilla-királynő! Úgy énekel, mint egy Isten! Á szinésziskolai fenomónekről nem is szólok. Ott a fenomén járványosán, rajokban lép fel. Logaritmusok nélkül meg sem merném ki- sérleni, hogy kiszámítsam, hány fenomént rejtenek a nyilvánossági joggal és a nélkül kombinált szinósziskolák. Mindig csodálkoztunk, hogy az Opera nem foglalja le őket kardhatalommal. Úgy látszik, ott nem értenek az énekléshez. De az bizonyos, hogy valamennyinek fényes művészi jövőt jósoltunk. És joggal. A fenomén ritka madár, különösen ha csalogány. Voltak csalogányok, kik milliókat csalogattak ki a közönség zsebéből. A külföld bámulatosan fizet. Számítsuk egy kissé. Tegyük fel, hogy 1000 fenomént volnánk képesek a külföldnek szállítani, tegyük fel, hogy mindegyik csak egy szerény milliót énekel össze. Ezer millió, az egy milliárd. Egy kerek milliárd a válságos gazdasági viszonyok között nemcsak kerek, de csinos összeg is. Azzal lehetne kezdeni valamit. Fájdalom ennek a számításnak akad egy kis hibája. Azt tapasztalom ugyanis, hogy a fenomének következetesen eltűnnek. Egy ideig csodás mesés dolgokat hallunk róluk, azután beállanak telefonos kisasszonyoknak, vagy férj hez mennek az első becsületes henteshez A legtöbb ilyen nyom nélkül kallódik el. Évek után is kérdezik : — Mi lett a Veisz Julcsából ? — Akinek olyan fenomenális koloraturája volt ? Senki sem tudja. Csak nem sikkasztják el azokat a Veisz Julcsákat, akiknek olyan fenomenális koloraturájuk van ? Megvallom, ez a gondolat sokszor nyugtalanított. Már azzal a gondolattal is foglalkoztam, hogy fel kellene hívni az ügyészség figyelmét erre a gyanús jelenségre. Elvégre a fenomén közkincs s aki azt elsikkasztja, az a hivatali sikkasztás bűntettét követi el. Ez a deliktum pedig hivatalból üldözendő. Igenis, gondoltam, tudnunk kell, hogy hová lesznek az énekbeli fenomének. Nos, megtudtam. A minap egy öreg zenepedagógus felvilágosított. — Mit nevez ön fenoménnek ? — kérdezte tőlem. — Nos hát az például, akinek bámulatos magas hangja . . . — Magas hang, az suviksz. — Suviksz ? Hát a kinek csodás mély hangja . . . — Mély hang, az smirkász. — Már engedjen meg . . . A vén hangjegybrigadéros hallgatást dirigált. — Jegyezze meg magának, mondotta recsegő kreszcsendóval, hogy olyan ezer és ezer akad, akinek remek magas és bámulatos mély hangja van, de az énekben nem ez dönt. Az énekhez első sorban középhangok kellenek. Szép, egészséges középhangok, érti ? Az a ritkaság, az a fenomén, érti ? Az az egy-kót magas vagy mély hang csak a zsurokon imponál, ha a buffett elég változatos. Érti ? Kezdtem érteni. Csakugyan különös, hogy a középhangokra soha sem gondolunk, mikor fenomóneket kreálunk. Olyan kicsinyesnek tetszenék, ha egy énektehetség méltatását igv kezdenénk : nagyon szép középhangjai vannak. Senki sem hinné, hogy az nem középszerűség. Pedig úgy látszik, van valami a középhangokban. Mindenesetre jó lesz óvatosnak lenni s szabadon Tompa után igy szólani a fenomó- nekhez : — Fiaim, csak énekeljetek, ha t. i. jó közép hangotok van . . . MeghöAölve néztünk egymásra. A házigazda homlokát törölte. Azóta egyikünk sem mutatott hajlandóságot deák-hőstetteket elbeszélni. Elvégre ezt nem lehet tulliczitálni. Luczián. Tünemények.
