Szamos, 1903. február (35. évfolyam, 10-17. szám)
1903-02-05 / 11. szám
XXXV. évfolyam. Szafmár, 1303 csütörtök február író 5. 11-ifc szám. Előfizetési ár: Egész évre 8 kor. — Félevre 4 kor. — Negyedévre 2 kor Egyes szám ára 20 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. Telefon: 107. Mindennemű dijak ^zatmaron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltetnek Nyilttér sora 20 fillér. Fényűzés és szegénység. A régi hatalmas római birodalomnak az volt halála, hogy polgárai mérhetetlen fényűzést fejtettek ki s az élvezetek serlegét fenékig kiürítették. Ugyanez a sorsa volt a hajdan oly fényes s nagy tekintélyű Velenczének is, eme kalmárállamnak, mely egykoron három világrész lelett uralkodott. Általában üssük föl a történelem bármely lapját, országok megdülését, népek rabságba görnyedését, mindig és mindenkor a mérhetetlen fényűzés és az evvel járó elpuhultság idézte elő s törölt el sok életképes nemzetet a létező államok sorából. Lengyelország is ugyanez okból nem kerülhette el szomorú sorsát. S hogy mindezt előrebocsátottuk, történt csupán azért, mert ugyané szomorú jelenségek aggasztják hazánk sorsát, mint a felsorolt nemzeteket akkoriban. De nálunk még egy hatalmasabb faktor is közreműködik, hogy a nevetséges fényűzés útját szegjük: s ez a szegénység, mely immár ijesztő mérveket öltött. De ime, mit tapasztalunk ? A szegény-| ség, mely talán a leghathatósafcb eszköz; S lenne e veszélyes kinövés elnyomására, már nem képes kellőképen megfékezni az eszeveszett fekély terjedését nemzeti éle- : tünk testén, sőt inkább legtöbben a fényűzés czifra rongyaival akarják szegénységüket beburkolni. Ember emberfeletti erővelijgyekszik em bertársát minél nagyobb fényűzés kifejtésével lefőzni s a szegénység, mely az eszközök megtagadásával neheziíi eme törekvéseket, még jobban terjed s ime már a középosztály legderekabb részét is kikezdte. A fényűzés kiűzi mulatságainkból a kedélyességet. S ezen nem csudálkozhatunk. A szegény családapa gondterhes fejjel megy! a „mulatságra“ (a melyen ugyan senki j sem mulat), hiszen hónapokig fogja meg- sinyleni a ruhák árát, mit feleségének s leányának csináltatni kellett ez alkalomra. Mert vájjon nem gunyolnák-e ki társnői azt a leányt, ki .egy e-: ugyanazon ruhában menne el két bálra ? Vájjon nem hánynák-e; szemükre szegénységüket, nem szurkálnák j nyelvök hegyes nyilaival eme merészségüket? Hát hogy mulasson az a szegény kis hivatalnok, kinek egy hónapi fizetése megy rá csupán a báli toillettekre ? Hát ne men-lj jen el minden kedve még a gondolatára is, hogy mulatságba menjen ? Azt hisszük, fenti állításaink nem szorulnak bizonyítékokra; mindenki tudja azt saját tapasztalatiból s érezhette a társadalmi kényszer fojtogató szorítását. S nincs senki, ki ellene merne szólani 1 a nevetséges állapotnak, senki sem meri magát alávetni az ezzel járó erkölcsi meg- köveztetésnek. Egyesek nem is érnének czélt vele. Elsöpörné őket a nevetséges és hiú társadalmi előitélet, elsöpörné őket, mint a pehelyt a száguldó zivatar De igenis, tehetne elienébe, még pedig sokat a társadalom, ha ez, mint egy, határozná el, hogy a báli ruhák ne kér djenek százasokba, ha kinevetné, kigunyolná azt, ki nagy összegeket költ olyanra, mit csak egy éjszakán visel s a mit viszonyai semmiesetre sem engedélyeznek; akkor, de csakis akkor talán czélhoz jutnánk s mulatnánk nem azért, hogy ruháinkkal ismerőseink szemeit elkápráztassuk s sziveikben irigységet ébreszszünk, hanem igenis, mulatnánk azért, hogy mulassunk, hogy a napi fáradalmakban dermedt idegeinket felfrissítsük. Jól tudjuk, hogy minden szó, mit e Beszélgetés a más világon. Nagyon szép téli reggel volt. Vastag hó fedte a földet. Az egész táj olyan volt, mintha egy óriási szemfedő takarná el a földet. Mindenütt mély csendesség. És épen azért nagy feltűnést keltett az a kis zaj a halottak birodalmában, melyet nyolez embernek csendes léptei okoztak. Hatan vitték az egyszerű festet- len koporsót, kettő meg kisérte. A szellemek kezdtek töprenkedni a felett, hogy ki lehet az, a ki ily szokatlan órában, minden czeremónia nélkül oda költözött. Rögtön elöszólitotfak egy kóbor szellemet, hogy nézzen utána a rendkívüli esetnek és hozzon kimerítő hirt mindenekről. Egy óra leteltével visszatért a szellem és hírül vivé, hogy S-uét hozták ki az örök- nyugvó helyére és elmondta a részleteket is, a mi a szomorú esetnél végbe ment. Az ismerős szellemek a név említésénél örömüknek adtak kifejezést és tervezgették a találkozást. T. szellem, a ki mig élt, nagy műveltségű, kitűnő szónok s a nők iránt mindig finom és udvarias volt, — külömbeu is a lelkek finomítására volt hivatva, — azt indítványozta, hogy be kell várni a kis kóbor szellemet, mindnyájuk kedvenezét és az majd bejelenti az ismerősöket. V. szellem egy határozott jellemű, semmiben ellenmondást nem tűrő, ki a világi életben mindig a perlekedő és rosszindulatú embereket javította; ávelödött is T.-vel többször, hogy nem volt elég javító hatással a lelkekre, hanem az ő drasztikus kúrája, a paragrafusok alá engedett közzülök nagyon sokat: azt mondta, hogy az olyan szellem ne tegyen indítványokat, mert ő úgy sem fogadja el. T. mosolyogva hallgatta ezt a kis perpatvart. Ehhez hasonló már többször is fejlődött ki köztük, de azért a jó barátságot meg nem zavarta soha Ekkor már a szellemes sokasága körül vette a két vitatkozót. Kevés vártatva, megérkezett a kis kóbor szellem is, kit azonnal elküldték S.-néhez, hogy tiszteletük átadása után hívja fel öt a szellemek találkozó helyére, a : hol több ismerős mór várni fogja. A kis szellem hirtelen elrohant Pillanat alatt ott termett. Kopogtatott. S.-nó gondolkozva szólt: ej, ki lehet, hiszen egyetlen barátnémat, a ki látogatni szokott, még otthon hagytam. No de lássuk! A kis szellem az adott jelre belebbent és elmondta küldetése czélját. De kedves néni — folytatja tovább — én már tudtam, hogy ide jött, és sietve jöttem, hogy vigasztaljam bánatos szivét. — Az óu szivemet gyermekem? nekem nincsen szivem. Ott hagytam az angyali uramnál, külömben nem lehetnék itt, nem lenne pihenésem. Majd később elhozza ö magával és akkor folytatjuk a félbeszakított boldogságot. — De hát miért jött el még néni? hiszen a mennyországban semmivel sem lesz jobban dolga ? — Igazad van kedvesem, de tudod, a földi élet nem tarthat örökké és ha már jönni kellett egyikünknek, jobb, hogy én jöttem előbb. Mindig is féltem és nagyon sokat imádkoztam, nehogy én maradjak utoljára, hiszen akkor örök homály borítaná a leikemet, a mi sokkal rosszabb lenne a halálnál. De menjünk, mert már eddig várnak a szellemek. Már este volt és zavartalanul ért el a két szellem a kitűzött helyre, hol már csakugyan vártak a többiek. A kölcsönös üdvözlés után először a türelmetlen V. intézett kérdést. — Ugyan kedves nagysám, mondja, hogy vannak az én kedves barátaim ? folyik-e még most is a stréberkedés ? — Az emberek mindég egj’formák. Elva- kitja őket a jó mód látszata és hasra vágják magukat a hatalom előtt. Kevés ember van, a 1 Róth Fülöp kárlsMdi czipőraktárat ajánljuk a í.-'^vőközöneógnek mint leaolcsóbb bevásárlási • $ • ® w Közvetlen a Pannónia száüoaa mellett! Szatmár és vidéke legnagyobb czipőraktára.
