Szamos, 1902. augusztus (34. évfolyam, 62-70. szám)
Gazdák Lapja, 1902-08-21 / 34. szám
Fehér-Gyarmat-Szatmár-Bikszád. E két dolog lényegében egy, mert mind a kettőben az az idea foglaltatik: szabályos nyomtávolsággal építeni ki a Szatmár-Bikszádi vasutat és szervi kapcsolatba hozni a megye valamely alvidéki vasutjával, azaz átrakodás szüksége nélkül összekapcsolni a fában gazdag vidéket a tűzifában szűkölködő vidékkel, utat nyitni az avasi fának Mátészalkáig, esetleg Nyíregyházáig. Némelyek, akiknek egyébiránt az avasi erdők terjedelméről, úgy látszik, nincs helyes fogalmuk, azt hiszik, hogy az avasi fa magában Szatmár városában, a gőzmalom-, téglagyárak- és egyes fogyasztóknál elhelyezésre fog találni. Ez tévedés, mert amint az avasi (szat- már-bikszádi vasút) kiépíttetik, azonnal meg fog indulni azon a fánál hozzá férhetőbb helyen fekvő avasi kőszén, amelyet pl. mindjárt a gőzmalom sokkal szívesebben fog használni a fánál, s amely a fának egyébütt is erős versenytársa lesz. Mindnyájan, akik fűtöttünk vele, tudjuk, hogy ez az avasi kőszén nem chimera, s hogy igen hozzáférhető helyen van, azt is tudjuk. Hol fogják mármostan az avasi erdőtulajdonosok elhelyezni azt a fát, ami Szatmárit piaczra lelni nem fog? Vájjon érdemes lesz-e azt a viczinálisok drága tarifája melleit Szatmáron még át is rakatni és az átrakatási költséget érette megfizetni. Kétlem. Azért ajánlom mindenkinek, aki érdekelve van, hogy a Szatmár-Bikszádi vasutat szabályos nyomtávolsággal kiépíttetni segítse, hogy fája (ha van erdeje az avasban) Mátészalkáig, esetleg Nyíregyházáig piaczra találjon. Midőn néhány éve a Szatmár-Bikszádi vasút és a Szatmár-Fehérgyarmati vasút kapcsolatos tervét a minisztérium akkori illetékes hivatalnokának indirekte bemutattam, az illető ur azt mondotta: „Igen, ez a helyes megoldása a Szatmár-Bikszádi vasút kérdésének, összekötni valamiképen a megye felvidékét a megye alföldével, mert egy viczinális vasút jövedelmezősége elsősorban attól függ, hogy az áruk magának a viczinális vasútnak területén eladhatók legyenek.“ És most, fogják sokan mondani, hátra van még a kérdések kérdése : hogy a Szatmár-Bikszádi vasutat kapcsolatba hozhassuk a Szat- már-Mátészalkai vasúttal, ehhez szükséges a Szatmár-Bikszádi vasutat szabályos nyomtávolságúvá kiépíteni. De hol van erre a pénz ? A jelenleg tervezett keskenyvágányu vasút Szatmár és Bikszád között csak az avasi erdőtulajdonosoknak kedvez, sőt, amint fentebb kimutattam, azokra nézve is igen problematikus értékű a kedvezése. Ellenben határozott igazságtalanság a vasút által érintendő vidék földbirtokosaira nézve. Minden földesur jól tudja, hogy egy ilyen vasút létrejötte esetén búzáját, rozsát stb. Szatmáron át kell majd rakatnia, állatokat pedig épen item szólíthat rajta. Nem kell tehát azon csodálkoznunk, ha az áldozatkészség épen a vagyonos osztály köreiben nem nagy egy ilyen keskenyvágányu vasút czéljaira. Próbálja meg azonban valaki az általam jelzett irányba terelni a kérdést, ki fog tűnni, hogy a szükséges költségtöbbletet épen nem nehéz előteremteni. Addig kell ütni a vasat, mig meleg! Bodor Elek földbirtokos. Üldözzük a kivándorlási ügynököket! A „Szamos“ vasárnapi száma vezérczikkben foglalkozik a vármegyénkben tennivalók sajnos, nagyon rágkörü kérdésével. Minden sora sok megszívlelni valót tartalmaz annak a keserű szemrehányásnak, mert be kell ismernünk, bog}' a súlyos közgazdasági helyzet javítására nagyon-nagyon keveset tettünk. Kit terhel e mulasztás, kinek kellett volna tenni? Tagadhatatlanul mindnyájunkat, hisz mindnyájan tagjai vagyunk annak a társadalomnak, amelyre is a segítség feladata hárul. De ha össze hasonlítjuk a tisztán lelkesedés által vezetett társadalom munkásságát azoknak a tényezőknek az e téren kifejtett buzgalmával, melyeknek a megkivántató lelkesedés mellett egyéb eszközök is rendelkezésre állanak, bizony igazat kell adnunk a vasárnapi vezérczikk- nek, sőt szomorúan vagyunk kénytelenek elismerni, hogy amit elérünk is, az sem a feltételezhető természetes rend során lesz felmutatva, nem a hatalommal, erővel, anyagiakkal rendelkező tényezők vonják be a társadalmat egy önzetlen, időt, utánjárást, fáradságot igénylő munkába támogatóul, hanem megfordítva, annak a társadalomnak sikerül néha a tényezőket pillanatra felrázni zsibbadt közönyükből. A kivándorlás kérdésével foglalkozik ma egész Magyarország ; maradjunk ennél a tárgynál ; elég bő és elég fontos anyag arra, hogy állandóan felszínen tartsuk. A kivándorlás vármegyénkben nagyobb arányokat csak az idén öltött. Nem lassan lopta be magát a kivándorlási láz munkásaink leikébe, hanem egyszerre, mint egy ragályos betegség terjedt el az köztük. Még a múlt évről elszórva lehetett eseteket hallani, az idén már pár hónap alatt ezrivel számol be a statisztika azokról, kik „útlevéllel“ vándoroltak ki. Hogy hányán mehettek ki anélkül, kérdezzük meg azoktól,