Szamos, 1902. augusztus (34. évfolyam, 62-70. szám)
1902-08-10 / 64. szám
Pár szó az apákhoz. (Vége.) Legyen elég ebből. Nem mostani, hanem valóban az emberiség öntudatra ébredésétől datálódó felfogás az, hogy a nő komoly munka végzésére képtelen. Jól, rosszul bebizonyította ezt száz iró s ha megnézzük csakugyan azt a munkát — persze komoly munkát, ahova úgy a tanulást, mint különösen a tanítást számítom, nekünk is be kell ismernünk, hogy ezek lány nak, asszonynak a kezében rendszerint nemcsak ellaposodnak, hanem értékűket veszítik. És ha igy vélekedtek a filozófiai irók, kezdve Aristotelessei a nőkről, mit szóljunk mi a mai nőkről? A mairól, akiben mindent látunk, csak nem nőiességet, csak nem komolyságot, s aki épen úgy ki van téve az erköcsi haladás- nak, mint épen a férfi ? Aki megfigyelte azt a metamorfózist, a melyen a mi ifjú tanítónőink átmennek, lehetetlen, hogy keserűen ne mosolyogjon a láttára. Az a falusi lány, aki a maga egyszerűségében jött be minden jóval megáldott városunkba, aki alig tudort megtanulni a mi sima aszfaltunkon járni, mikor végez: tollas kalappal s zsevrau-czipővel s boá-val hagyja el a nénikék kolostorát, hogy majd a falu 180—200 mocskos gyermekét tanítsa meg az önmegtagadásra s az egyszerűségnek, a lemondásnak nagy erényeire. Ez a városi levegő, ez a városi erkölcs, ez a városi fiatalság, ez a városi társadalmi élet épen elegendő arra, hogy 400 forintért teljes odaadással működő falusi tanítónőt képez- |zen az apáczazárda. Tehát végeztek a kisasszonyok! Kitűnő és jeles oklevelek s ugyanilyen képzettség. Természetesen ! Mert aki ebben kételkedni mer és aki ezt talán nem hinné, az nagyon okosan teszi még akkor is, ha a képzőintézetnek állít ki szegénységi bizonyítványt, Magyarország pár ezer iskolája közül azonban igen kevés az olyan iskola, ahol együtt több tanító működik. Vagyis, ha a tanítók nyelvén akarunk beszélni : több az osztatlan iskola 80 perczenttel mint az u. u. osztott. Ebben az osztatlan iskolában pedig egy tanító 6 osztályt tanít egy tanteremben, s a hat ősz tályban 100 gyermek ván (kis számítással) a j padokba ültetve. A tanítónak taneszköz nem igen van kezébe adva, de annál több a feldolgozandó tananyag s annál kevesebb a munkaidő. Mert falun április hónaptól november hó napig nem igen lát az ember gyermeket az iskolában. S ilyen iskolához nevezik ki, vagy választják meg a mi kitünően, vagy jelesen képesített tanítónőnket. És megkezdődik a munka. 100 gyermek, sok tananyag, rosszul felszerelt iskola, kevés munkaidő, 400 frt fizetés, régi városi emlékek és — megszökés. Lehetetlen, fogja mondani az, aki az egész dolgot nem ismeri. Nos! annak azt felelhetem, hogy ujjal tudok olyan ifjú hölgyekre j rámutatni, akik kitűnő képesítés mellett osztott iskolában nem voltak képesek eredményt j felmutatni. Ezzel természetesen nem azt mon- j dóm, mintha egy tanítónő sem lenne képes a (kötelességnek megfelelni. Nem! De mindenesetre meggondolandó dolog az, hogy helyes-e szinte tultermelni tanítónőket akkor, mikor csak a proletárok számát szaporítják majdnem kivétel nélkül. Ma még szörnyüködve beszél az ember arról, hogy a helybeli tanitónőképző 93 tanítónőt képesített akkor, mikor nemcsak az állam, de a felekezetek sem tartják ma már megfelelőnek a tanítónőket. Pedig azt gondolom, ha munkát és pedig komoly és eredményes munkát lennének képesek végezni, úgy határozottan a versenyben az övék lenne az elsőség, különösen a lányok tanítás nevelésével. Sokkal fenségesebb feladat vár a mai lányra. Javitni a családi életen s tudni élni abban a szűkesnek látszó, de nagyobb horderejű körben, a melynek család a neve s amely alapját teszi egy megjavult jövő társadalmi életének. Asszonynak lenni legnemesebb értelemben! Ez az igaz, ez a nemes vágy töltse el a mai lány szivét, lelkét, nem pedig az élvhajhászás. Alább kell hagyni a puczczal ! Mert a mai fiatalember valóban nősülni sem mer. Miért? A kishivatalnok képtelen egy nagy igényű asz- szonyt csekély fizetéséből eltartani — és pedig mondhatjuk, hogy ezek teszik ma Magyarország értelmiségének háromnegyed részét. Ha a szülők komolyan fogják fel ezeket a dolgokat, ha tanulják megismerni az életet, a maga ezerféle követelményeivel: úgy nem fogják leányaikat czéltalan tudományos pályára készíttetni elő, ahol úgy sem fogja az a leány a megélhetését biztosítani, hanem előkészítik a nemesen egyszerű családi nagy missziójára, amely boldogságot adhat és megelégedést. Munkálkodjunk tehát a haza felvirágoztatásán ! De okosan. Ahova férfias erő és meg- gondultság kell, oda ne állítsunk olyan egyede- ket, akikben ez nincs meg s mert ez csak stréberkedésre vezet. Csak üdvözölhetjük Wlassics kultuszminiszter ezen rendeletének kiadása alkalmából. Károlyi Lajos. HÍREK. * A város holnap délután 3 órakor közgyűlést tart. A közgyűlés tárgysorozata: A hitelesítő küldöttség kirendelése, a hitelesítés helyének és idejének meghatározása A polgárnyésztés ügyét egy pindurkával is ezrek és ezrek vagyoni romlása ? Igenis vagyoni romlása! Meg kell nézni a lóversenyeket Bizony, bizony ott a szegény ember a legtöbb, aki inkább hetekig nem eszik, csakhogy el ne mulassza azt az alkalmat, a mikor egyszerre elveszítheti azt a kevés pénzt, amiből apránként jóllakhatott volna. És miért? Mert inkább nem ebédel jó ideig, csupán azzal a gondolattal táplálkozva, hogy esetleg nyerhet, akkor aztán napokig egyebet sem fog tenni, mint eszik és eszik és eszik, szóval helyrehozza a mulasztást, Arra, hogy ez az „esetleg“ majdnem egyértékű a „sohá“-val, arra őnem gondol. Természetes: kergeti a hirtelen való meggazdagodás vágya A mai kor megváltoztatta a régi jó magyar közmondást: „Jó bornak nem kell czégér“, abból a szempontból indulván ki, hogy jó bor úgy sincs, kár is beszélni róla. Megváltoztatta pedig ekképen: „Rossz bornak kell czégér.“ Tehát nem azt kiáltják oda a néptömegnek: „Jöjjetek, itt a lóverseny, itt elveszíthetitek az utolsó filléreiteket is,“ hanem ezt: „Áldozzatok a magyar ló- tenyésztés felvirágoztatására“. Esetleg, lehetséges, — bár nem valószínű — nyerhettek is.“ Nem jól van ez igy atyámfiai? Előbb neveljünk embereket, a szó valódi értelmében, aztán nevelhetünk csak lovakat, de azokat se holmi idepottyant ángliusokkal, versenyekkel, totalisatőrrel, meg 100.000 koronás dijakkal . . . Mi volna, ha én azt mondanám, hogy még sem tartozik a legfényesebb igazságok közé az, hogy mi 100.000 koronákat tűzünk ki a lóversenyeken, amig más kérdések — tegyük fel, irodalmi kérdések megoldására, ahol az ész, a tehetség, a munka, a szorgalom versenyez egymással, 100 aranyakat tűzünk ki pályadijul ? És mi volna az, ha én azt mondanám, hogy még se járja, hogy mig egy ló futását a „nemzet“ 100.000 koronával, addig Jókai Mór egész működését ugyanaz a nemzet a Tudományos Akadémia utján 200 aranyacskával jutalmazza? Mi volna? — Talán betörnék a fejemet. (F. I.) tenetes sok ellensége lett az ifjak táborában ; sokan, különösen a tekintélyesebb törzsvendégek egyenesen ki akarták intrikálni, mint a hogy elküldették kamaszkorukban a szolgálót, amiért nagyon makacsul — szemtelen volt. Csak egy volt közöttük, aki igy szólott: — Becsületes, egyenes lélek. Igaz, hogy ez az egy : poéta volt. II. O is, Oláh Zoltán, ott ült majd minden este a kávéházban, elnézegette nagy titokban Ella gyönyörű fejét, a melyen, mint valami óriási S9lyemgubón, úgy ragyogott az omlata- gos szőke haj ; és meghallgatta, mit beszélnek az urfiak, azután kimondta rá: Becsületes, egyenes lélek. 0 nem a szőke haj vesztegette meg, nem ! Csak elgondolkodott . . . Elébe libbent, mint valami mozgófény kép, e vidéki város társadalmának egy képe. Objectiv, igazságos bírálója volt a társadalomnak, mivel idegen volt, csak pihenni jött ide a nagy zűrzavaros, követelő, de élvezetet nyújtó fővárosból, a hol elárasztották egy kicsinyt . . . Az a kép ezúttal a korzó képe volt. Eszébe jutott, hogy esténkint külön csoportban jár ott a lány, külön csoportban az ifjúság. Csak egy- egy uzsonna — pardon zsur! — hozza őket össze: de bár ne hozná ! Bár ne hozná, mert a jóllakott ifjak kasz- szirnőknek nézik azokat az ártatlan szelíd lányokat és a franczia színdarabokból lopott egyértelmű kétértelműséggel gázolnak szűzi Telkeikbe. És mit lát itt a kávéházban, mit látott különösen Ella elődje, Margit idejében? Körülrajongták, udvaroltak neki úgy, mintha hamvas- arczu leányka lett volna. Tehát kasszírnőnek nézik a leányzót és leányzónak a kasszírnőt! Oh, nem czél nélkül. A leány leikébe a regény", újságolvasás révén belopódzik egy kis rósz, egy kis tiltott, tehát ezen a kis ponton támadják meg őket; a kasz- szirnők lelkében marad egy parányi elrejtett tisztaság a múltból, tehát ezen a ponton ostromolják, hogy egészen a közelükbe férkőzzenek. Oh, becsületes, egyenes lelkű Ella! Te nem engeded e kis féltett pontot bántani. Nagy dolog, amit cselekszel! Jó önmagadnak, de jó e város hamvas arczu leánykáinak is: nem mondhatják itt el azt, a mit ott a zsurokon kell elmondaniok. . . . így elmélkedett Oláh Zoltán a kávé- házban és kimondá : — Ella becsületes, egyenes lelkű lélek! III. A poéta ott sétált a Dunaparton. Szerelmesen nézett az est bársonya alatt láthatatlanul és nesztelenül tova sikló folyóra: ez maholnap meglátja az ő imádott nagy yárosát. Szomorú hangulatban volt Oláh Zoltán, mint mindig, ha imádott Budapestjére gondolt . . . Már jó félórája sétálgathatott, de nem zavarta senki, egyszerre kopogott a járda : Ella, a kasszírnő jött mögötte. A poéta megállt, bevárta és köszöntötte: — Jó estét! — A hangja, úgy látszik, bu- songó lelkének mélyéből fakadt, mert Ella szó | kása ellenére, mialatt szemeit marasztalólag ve- | tette rá, kedvesen viszonozta köszöntését. Ella ismerte Zoltánt a kávéházból és a verseiből, a szomorú arcz, az ábrándos versek rokonszenvet keltettek benne, a mely most még növekedett a hirtelen felvillant gyanú révén, hogy Zoltán maga volt az az ismeretlen, a ki Oláh Zoltán verskötetét neki elküldötte. Zoltán megértette a marasztalást: fölajánlotta kíséretét. Ella, mintha hirtelen meggondolta volna magát, vissza akarta utasítani, de Zoltán megszólalt és hangja, mint a sokszor elolvasott versek élő bus melódiája, legyőzte őt. Zoltán elemében volt, a sablonos szóváltások után igy szólt: — Meg akartam már régen ismerkedni Önnel, mert sok rosszat, czinikusan rosszat hallottam Önről; vágytam maga után, mert bűvös erőt érzek magamban, a mely rávezet arra a tisztásra, melyet roszszá lett lelke a múltból megőrzött. Nem törődöm az ön rosszaságával; a Sahara vándora elfelejti a nélkülözéseit a hirtelen felbukkanó cazis ölén ; ón biztos vagyok benne, hogy lelke oázisát, tiszta pontját meglelem; engedje meg t £ udt • • • Ella áhítattal és gyönyörrel várta a folytatását, de sajna, ezt az elébe siető szállásadó asszonya végezte el: — Az Istenért, kisasszony, siessen, Czakó ur igazán megharagszik! Zoltán elsápadt, — Ellának meg fejébe tódult a vér és csak ennyit mondott: — Muszáj. Isten vele! És ott hagyta Zoltánt.
