Szamos, 1901. november (33. évfolyam, 88-95. szám)

1901-11-21 / 93. szám

XXXIII. évfolyam. Szatmár, 1901. csütörtök november ho 21. 93 ik szám. SZAMOS. Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön. A SZATMÁRMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: Egész évre 8 kor. — Félévre.4 kor. — Negyedévre 2 kor Egyes szám ára 20 fillér. | SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. Mindennemű dijak Szatmaron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltetnek Nyilttér sora 20 fillér. A közelgő városi képviselőválasztáshoz. „N. N. urnák, Helyben. Alólirott tiszteletteljes bizalommal ké­rem t. polgártársat, szíveskedjék a vasár­nap tartandó városi képviselőválasztás al­kalmával b. szavazatával engem megtisz­telni. Városi közügyünk jól felfogott ér­dekében ismételve kéri tisztelettei: N. N.“ Ilyen és ehhez hasonló tartalmú czé- dulákat nemcsak most, de az előző pótvá­lasztások alkalmával is küldöttek szét vörös és lehér színben a jelöltek vagy önjelöltek. Hozzánk is került egy belőlük, s mikor el- j olvastuk és újra elolvastuk, az az illúziónk támadt, hogy az a czédula szégyenletében i lett vörös . . . Aztán elgondoltuk, mily kellemes, mily boldogító állapot is lehet az j a városi képviselőség, hogy érette a közbi-! zalomnak, a közakaratnak azt a kis fügefa­levelét is le lehet tépni, mit a korteskedés a régibb gyakorlatok szerint legalább még meghagyott! Mily égő vágy, mily eltökélt erős szándék hívhatja sorompóba a köz­ügyekért azokat a férfiakat, kik leszámolva a személyes önkorteskedés pikantériájával, az emberek jogos és ennélfogva csípős tr.o­solyával, sőt a polgári önérzetnek bizonyos minimális mértekével is — igy akarnak utat törni maguknak ama zöld asztalhoz, hol városunk sorsát intézik! Aztán mondja még valaki, hogy hiány­zik nálunk a közügyek munkálásáérl a -lel­kesedés, mikor e szép és nehéz feladatra egyesek kézzel lábbal is törekednek ! Mert nem szabad ám kicsinyelni azt a lelkiismeretes tevékenységet, azt a szellemi erőkifejtést, s azt a physikai időt, a mit a városi közügyek vezetésében való részvé­tel megkövetel. Ma egy. holnap más fontos' kérdés kerül szőnyegre s ha nem is szegről- végre, de alapjában mégis meg kell azt is- hr.erni, hogy a városatya a vezetők felett lel­kiismeretes bírálatot, az ügy felett határo­zatot mondhasson. Ma egy közigazgatási, holnap egy közoktatási, majd ismér egy financziális, közlekedésügyi, közegészségügyi, szépészeti építkezési, gazdasági stb. stb. fontos érdek, provokál álláspontot a város­atya részéről. Mindezek felett csak kapásból nem vitatkozhatik, nem Ítélhet; tehát be- tenkintést kell nyernie a fontosabb iratokba s ezek alapján kell mérlegelnie az előterjesz­téseket : vájjon nincsenek-e tulsötét, vagy tulrózsás színben kifestve ? Mi az, a mi a papiroson meg a valóságban áll s dolgoz­nia kell a szakbizottsági ülésekre. Sokszor még igy is okoz némi kis fejfájást a város­atyának, hogy mi volna jobb, mi lenne he­lyesebb ! Hát még ha személyi érdekösszeütkö­zésekről van szó! Mily teljes mértékben van szüksége az önzetlen polgári önmegtagadásra, hogy a közérdeket szem elől ne téveszsze, s hogy a személyi összeköttetés előnyeinek, a magánérdek csábításainak ellentálljon, az ellenfél rut meggyanusitásával szemben a tiszta öntudat pánczélával magát felvértezze! Mi tudjuk, mi látjuk, mi ismerjük azt a nemes szellemi és physikai áldozatot, mit városatyáink legnagyobb része a köz érde­kében tanúsít s meg tudjuk érteni azt a fölötte nemes buzgalmat, mit egyesek bi- zonnyára tehetségül:, arravalóságuk tudatá­ban a maguk érdekében kifejtenek! Avagy lehet-e rósz néven venni, ha valaki a fent érintett feladatokra minden áron vállalkozik? Idejének, erejének, tudá­sának egy jélentékeny részét hozza a köz­nek áldozatul ? Becsüljük meg tehát érdemük szerint azokat, kik a jelöltségük vagy m -gválasztá- suk érdekében oly derekasan korteskednek. Jelöljük és válaszszuk meg őket!! Igaz, hogy fennebb bizonyos önkortes­kedő czédulákról egy kissé talán elhamar­kodva mondtunk ítéletet. De hát tetszik Meghalt! . . — Irta: Diószegi Gyula. — A lenyugvó nap utolsó sugarai biborszinbe öltöztetik a bájaitól s gyönyöreitől megfosztott természetet; még egy bucsucsókot lehel a her vadt virágokra és a leveleitől megfosztott fákra, aztán alámerül a láthatár feneketlen mélysé­gébe . . . Pihenni tér fellegágyába . . . Nyugodj hát! Nyugodj aranysugarak szőtte párnáidon! Rejtőzz el világosság szendergő fé­nye és oltsd magadra az éjjel átláthatatlan sö­tétségét, hogy ne lássam e pusztulás színhelyé­nek gyászos tömkelegét, mely fájó emlékekhez kötözi szivemet . . Takard el szemem elől e rémes látományokat, melyek megrezegtetik szi vemben a fájdalom húrjait és kínosnak festik le előttem a megsemmisülést . . . Oh, de minek is vágyódom a sötétség után ?! Talán az a feledés tengerébe ringatja lelkemet ? Oh, dehogy ! Az éj az ész kulcsa 1 Hát nem az éj sötétjében rohanják meg az agyat a gondo­latok tarka képei ? És nem az éj előidézője mindazon fogalmaknak, melyek kerülik a vilá­gosságot, a zajt? Igaz! Igaz! A sötétség titkos kulcsa nyitja ki a kópzeletvilág ajtaját s ve­zeti be rajta a lelket. Ilyenkor érzi át a sziv teljes fájdalmát! Ilyenkor száll elő az emlékek szárnyán — a vízió . . . De hova rejtőzzem e kínok elöl, ha a sö­tétség sem hagyja eltemetni őket a homály, a feledés, titokzatos birodalmába ? . . Mindenütt fellelnek, akárhova megyek, akárhol bolyongok. A hulló falevelek, a hervadó virágok, mind, mind egy gyászos emlék szikráját élesztik fel szivemben . . . Nem is csoda, mikor úgy sze­rettem ! . . Nincs már bennem semmi életkedv, a sors ellenem szegült, elhomáfyositotta boldogságom tiszta, derült egét: elvette azt tőlem, ki nélkül örökös szenvedés borul életemre. Mit ér tehát igy az életem, ha a boldog édent a szomorúság, a gyász váltotta fel ? Ha a halál elrabolta, a kit oly forrón szerettem .. . Ez hát a sorsa a földön minden teremt- i ményuek ? A hol a kezdet, ott a vég! Az élet még alig leheli ránk az élvek varázsfényót, már j kioltja azt egy titkos hatalom szellője ...Aj virág csak addig terjeszti csábitó illatát, mig a nap éltető melegét árasztja reá, aztán eiharvad, megsemmisül . . . Ez hát a czól, miért születni érdemes ?! Minő játéka ez a végzetnek, mely kedvét leli abban, ha leigázhatja, a mit szeszélye nem tűr s elrabolhatja, amiben a báj és gyönyör nyilvánul. Oh, balga sziv, miért epedsz az élvek után, mikor azok múlandó fénysugárai egy vak szen­vedély tüzének, melyet a legkisebb szélfuvás kiolt! ? De mégse! Egy perez nem semmisíthet meg minden örömöt s nem tépheti szét annyi időnek alkotását! Ez mind csak a képzelet szü­leménye lehet! Ne csüggedj tehát háborgó sziv ! Nem is­mered a természet játékát, mely egyik perozben összes kínjait érezteti, mig a másikban üdvöt, boldogságot igér?! Virul még virág életed ta­vaszán s lesz idő, mikor ismét boldog léssz. Soha! Soha! Illúzió az egész! Miért csábittok hiú re­mények csalfa képei ? Miért festitek szebb ol­dalával az életet, mikor mögötte láugnyelvü furia ólálkodik ? A gyönyör és boldogság csak fantasztikus álma az életnek, mely egy fényes fellobbauás után hamvába roskad, örök sírjába dől . . . * Az én életem valódi dráma ; telve minden nemével a szenvedéseknek és fájdalmaknak. E kettő között azonban van olyan is, a mit elfe­ledhet a sziv vagy legalább is gyógyít rajta valami, de az a fájdalom, mely valómat az em­lékek tüzes lánczával e kiuppdhoz kötözi — örökre gyógyulatlan marad. A vihar felhőkkel vonta be életem vészteljes útját, melyen oly epedö vágygyal haladtam a gyönyörök után s egy kietlen élet sötét némaságába dobott, mintha A ki egészségére vigyáz, igyék-et, melyet 25 év óta nagy becsben tartanak az egész világon. Az utolsó kiállításon egyedül tiszteltetett mega nagy mille- niumi éremmel és egyedül egy legmagasabb kitüntetéssel. A Perencz József keserüvizet mindenütt árusítják. Kapható: CöVínger József, Jzüts József ós Vlalloti JfenriK fia üzletében. Ferencz József keserüviz

Next

/
Oldalképek
Tartalom