Szamos, 1901. február (33. évfolyam, 10-17. szám)
1901-02-28 / 17. szám
XXXIII. évfolyam. Szatmár, 1901. csütörtök február tsó 28. 17-ik szál Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön. a szatmarmegyei gazdasági egyesület hivatalos közlönye. Előfizetési ár: SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: HIRDETÉSEK: Egész évre 8 kor. — Félévié 4 kor. — Negyedévre 2 kor Rákóczy-utcza 9. sz. Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltetnek Egyes szám ára 20 fillér. Mindennemű dijak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. Nyilttér sora 20 fillér. Vagyonszerzés. Társadalmunk egyik szembeötlő nyavalyája az a lázas törekvés, melylyel az egyén vagyonát, anyagi javait növelni igyekszik. A vagyon biztosítja a jólétet és sokan élnek'abban a téves hiszemben, hogy ezzel megvásárolhatják a boldoságot is. A boldogságot, melynek a gondtalan, nyugalmas élet és a megelégedettség legfőbb kellékei. Kiálltó ellentét. Két oly fogalom, mely egymást kizárja. Kinek reményei megvalósulnak vagy számi'ása beüt s igy könnyedén vagyonra tett szert, az többé nyugodni nem fog, belekóstol: a vagyonszerzés legköny- nyebb módjába és miközben meglévő tőkéjét folyrvá-“t hatványozni igyekszik, elfecsérli boldogságát. De a ki verejtékes munkája révén a megélhetést biztosította magának, sorsával megebgedett életét nyugodtan tölti: tehát megelégedett, a : fittyet hány az anyagi javaknak Sajnos, hogy igen csekély azok száma, kik e meggyőződésre bukkantak. A kik elérték becsületes testi, vagy szellemi munkájukkal azt a fokot, melyről nem kívánkoznak többé e elkedni. A kik felfogják a boldogság erkölcsi értékét és nem áhítoznak nagy vagyon után. Szerte hangzik az üres közhely, hogy a tőke gyarapszik a kis emberek rovására Üres azért, mert akik hangoztatják, azok hisznek benne legkevésbé Pattognak és kárhoztatnak másokat azért, mert nekik nem sikerült vagyont szerezni. Mert nem volt elég eszük, hogy megtalálják vagy másoktól ellessék a módját: hogyan kell vagyont gyűjteni? Hogy alaptalan e vád, azt leginkább megerősíti az a körülmény, hogy a nagytőke sorra bukik és nyomában ismeretlen nagyságok támadnak, kik azelőtt buzgón verték a kaptafát, vagy a mérleg- két serpenyőjét igyekeztek egyensúlyba hozni. És helyüket átadják elszegényedett előkelőségeknek. Az egyik ép oly kevésbé méltó szánalomra, mint a másik becsülésre. Az egyiktől eliordult, a másikra rá mosolygott a szerencse. É; nincs kizárva, Y' " ód időn belül ismét szerepet cseréinek. A beütött számítás tőkéjéből megtoilasodott kisiparos, ki leleményesen belétalálta magát uj helyzetébe és beretvált képű inast ültetett fogatjára, egy napon csak arra ébred, hogy szegényebb, mint palotájának portása. És lemondóan ragadja meg újból a kaptafát. rMig az ismét vagyonhoz jutott nagyiparos, kit vagyona miatt napjainkban a pénz arisztokratája jelzővel illetnek, derült ábrázattal foglalja el helyét a megszokott tarokkasztalnál. Rengeteg lelki szegénységre vall az a jelenség és a szerencse forgatagába kavargó égvén szellemileg nem elég érett ahoz. hogy felfogja: családja, övéi mennyit szenvednek e szerepváltozás alatt. A szellemi szegénység valóban elszomorító arányokat ölt. A lelki szegénység: az erkölcsi logyatkozás volt már akkora, mint napjainkban, sőt nagyobb is Példa rá a római császárok kora a pervers hajlamú Nero, vagy a léha etkölcsü franczia udvar kicsapongásai. De milyen költők fogamzottak a zilált erkölcsű Rómában és elménket hizlalja Pompadour marquise és környezetének szellemi gazdagsága ! Azokban az időkben a vagyon pazarlására, korunkban a vagyon öregbítésére lektették a fősulyt. És ha gyűjtöttek is vagyont, ezt csak azért tették, hogy furfangosan kieszelt élvezeteiket megvásárolhassák rajta Társadalmunk tartózkodik ettől, ha ugyan van még benne annyi szellemi erő, hogy belátja a bomlást, mely az ily élet következménye, vagy természetében gyökeredzik a kicsapongó élettől való ősztönszerü irtózás. A családi kötelék sehol sem volt szilárdabb, mint a magyar fajnál. De fájdalom, ez a kötelek meglazult. Szálait elernyesztette a vágj on után áhítozó mérhetetlen vágy. Láthatjuk ebből, hogy a vagyonszerzés fokozott igyekezete merőben céltalan. Ép ellenkezőjét szüli annak, mi után sovár- gunk: a boldogság helyett boldogtalanságot. Vagy képzelhctő-e boldogság kedvező családi élet és szellemi tőke nélkül is. Legalább a helyesen felfogott társadalmi életet élő egyén életében nem. A kik kivonják magukat a következetes szabályok alól, azok oly kivételek, a kikre csak részben lehet a tarsadaütczai ismerősök. Budapesti tárczaczikk. — Irta: Buday Sándorné. — A budapesti koidus-világ tanulmányozása igen hálás munka, csak fösvény ne legyen az, a ki reá vetemedik; mert ingyen e nemes pasz- szió kielégítése legkevésbé sem jár. Hány fényes tiz filléres és rozsdás két filléres, mely az én ruhazsebem bi/.fos kikötőjében vélt menedéket találhatni az ádáz sors hánytorgatásai elől, volt már kénytelen még az én megbízásomból jótékony missziókat vállalni, ama vadnóp földi javára, fájdalom! eredmény nélkül, ámbár ama nép az ilyen misszionáriust mindig szerfölött nyájasan fogadá, elismerve, hogj’ az bizony „szépen szól.“ Ily áron legalább megismer kedtem e népséggel. Vannak kebelében olyanok, kik bizalmas lábon állanak velem és barátságos fejbólintással köszöntenek, ha nincsenek is épen rendes állóhelyükön Ezek ugyanis azok közé tartoznak, kiket a siker nem tesz büszkékké, s kiknél a szerencsével nem jár együtt a dölyf. Pedig egy íészök csakugyan szerencsés. Az egyiket egy jótékony véletlen, midőn már nem akart dolgozni, megfosztó karjától, úgy hogy nem tud többé dolgozni És most passziv munkája után él ama karnak, melynek hijával van ; ezzel markol belé lágyszivüséges szivekbe, ezzel játszik skálákat a közönség kedélyének húrjain. A másik ama Kellemes helyzetben van, hogy a czipők nagy fölöslegének örvend, mihelyt egy párt szerez, mert ennek felével nem tud mit csinálni; a bagaria fölöslege egy lát) nélkülözésén alapszik, mely nélkülözés viszont a járkálok fölöslegét akarja e nélkülözés javára kizsákmányolni. Igaz, hogy annyira még nem vittük, mint a párizsiak ; a boulevard Sebastopolou a palais des armes egyik kapujában gyak v n láttam állani egy vak koldust ; mellén nagy tábla függött, melyro föl volt Írva ama szomorú legenda, hogy a tábla mutatója (ii3'o!cz, már legalább harminczkót óv óta kiskorú gyermek apja, kiszolgált katona, vitéz harczos) egv tűzvész alkalmával fejére zuhant gerenda által járt pórul és igy vesztette el szemevilágát. Az arra menők elolvasták a feliratot, s a mese hősét mégis ajándékozták egy pár sou-vak Az a budapesti féllábu koldus, a ki tavalyig minden áldott nap, kivéve, ha északi szél fújt, délutáni 2 óráig a József-körut és Rákóczy-tér sarkán állt „legrégibb utczaí ismerőseim “-hez tartozott, azaz, hogy nem vett valamit pénzén nálam, hanem elvette azt a pénzt, melyet tőlem rendesen kapott. Eleinte vagy egy évig, mindennap egy tiz filléres jutott neki, vasárnap és ünnepnapokon, mikor borravaló dukált, egy busz filléres. Idővel azonban, e kiadást kissé megsokalván, koldusbudgetemet jelentékenyen megszorítottam ; ezentül csak hat fillér napi fizetést húzott tőlem, és csak ünnepnapokon tizet. E takarékoskodási rendszer őt előbb meglepte, majd elkeserítette; elhatározta, hogy ezentúl ő is szükebb marékkai szór nékem. Azelőtt igy szokta megköszönni az adományt : „Csókolom kezét méltóságos asszonyom, köszönöm alázatosan, ezerannyit adjon az Ur Isten ; most azonban az „ezerannyit“ leszállitá „százannyira“. Ez persze rajtam ki nem fogott, mire ő még szigorúbb lett, engemet a méltósá- gosból a nagyságosig degredáll; de mindhiába ! Ja hat fillér megmaradt hat fillérnek. Ekkor | még kurtábbra fogta a kantárszárat, a nagysá- I gosból tekintetessé alázott és a hat filléresnek az | Ur Isten által való egyszerű megfizetését he- | lyezte kilátásba E jelentékeny anyagi károm daczára, melynek egyedül csak a féllábu volt oka, mégis oly nemeskeblü voltam, hogy a fizetéséből mit sem vontam le kárpótlás fejében, ámbár ama veszetnek láttam magamat kitéve, hogy féllábasom utóbb tán még meg is tiltja az Ur Istennek, hogy tőkémet egyátalán visszafizesse. Pedig neki e redukezió vajmi keveset ártott ; mindig kitűnő színben volt, egy kis hajacskát is eresztett ; vasárnap olyan fényes czipöben és frou-frou-s hajjal járt, mint én, és utóvégre egészen eltűnt. Alkalmasint fölhagyott a koldulással és elment háziúrnak Zuglóba, még megeshetik. hogy valamikor ő fog engemet „stei- gerolni“. Ha igy czelekszik, ott hagyom házát és átköltözködöm ama házba, melyet egy másik féllábu koldus barátom addig minden bizonnyal összekoldul. Ez úrral régóta állok üzleti összeköttetésben. Öt évvel ezelőtt már ismertem. Amaz álláspont, melyet akkor a világgal szemben elfoglalt, a szervitatemplom járdájának melléke volt. Ott egész nap féllábon állt, mint
