Szamos, 1900. december (32. évfolyam, 97-104. szám)
1900-12-30 / 104. szám
XXXII. évfolyam. Szatmár, 1900. vasárnap deczember hó 30.-ik szám. SZAMOS. Vegyes tartdirr.u iap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön. A SZATMARMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. — Negyedévre 2 kor : Rákóczy-utcza 9. SZ. Egyes szám ára 20 fillér. ; Mindennemű dijak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltetnek Nyilttér sora 20 fillér. Népies gazdasági előadások. Decz. 30. c!. e. 10 órakor Görbédén, Marosán Kornél az okszerű takarmányozásról. Jan. 5. d. u. 5 órakor Szatmáron a németi iskola tanácstermében Bodnár Gáspár kép. tanár a földmüvesnép és munkások helyzete elöregedés vagy munkaképtelenség esetén. Jan. 6. d. u. fél 4 órakor a városháza tanácstermében Holczinger István gazd. ism. isk. tanító a talajmüvelésről. Jan. 6. d. e. 10 órakor Patóházán Marosán János tanító a váltó gazdaságról. Házi ipari tanfolyamok. Nagy-Árban tengeri háncsból nyári bútor fonás, kedden, csütörtökön, pénteken d. u. 3—8 óra közt. Decz. 15—, febr. 28-ig. Dobrács-Apátiban ugyanaz, kedden, csü törtökön, pénteken d. e 9—12, d. u. A—8 óra közt. Január 1-töl február 15-ig. I Számos-Dobon gyékényfonás naponként d. e. 8—12, d. u. 2—5 óra közt. Január T-töl 26-ig¥r Krassón vesszőfonás hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken d. e. fél 9—12, d. u. 3—5 óra közt. Január 7-től február 15-ig. ; Úgy az előadások, mint tanfoJyam.ok ingyenesek. Újév ünnepén, Egy nap múlva ezerkilenczszázegyet1 írunk. A hunyó év végvergődésekor megkon- dulnak a harangok. Láthatatlan kürtök riadalma a légben. Az egész mindenségen hideg lehelet fut által. És elborulnak az élők és feláradnak a haldoklók. Az eltűnő esztendő komor emléke üli meg a lelkeket. De a mint a harangok szava felhangzik: „Itt az Újév,“ messze futaz árnyék, elfut a gond, a bánat A gazdagok palotái vig zenével köszöntik a forduló-perczet. A kunyhók ablakain a jégvirágok a reménység rózsáit fakasztják Valami sejtelmes, valami homályos érzés lopózkodik a szivekbe. A múlt komor emlékét elűzte a jövő reménysége. És vigadnak az élők. És örülnek a haldoklók hogy megérhették az Újévet, a reménység napiját . . . Ezerkilenczszázszor fordult az idő kereke. Ezerkilenczszázszor reménykedet az emberiség az Újévben. És a miriádok között nem volt soha egy sem, aki megelégedéssel gondolt volna vissza a letűnt évre. Talán sohasem imádkoztak oly buzgón a remények teljesedéséért, mint az ezerki- lenczszázegyedik év küszöbén Hiába tagad-! jak, hiába palástolják: g .ryomor .sohasem > öltött oly óriási mérveket, mint napjainkban. A sors sohasem kevert öltönyén oly sötét színeket, mint az elmúlt évben. Általános elszegényedés lassú betegsége orli a társa- ! dalom idegeit. Az elmúlt év halálán megszületik az Uj esztendő A reménység bearanyozza az Újév ünnepét, glóriát von köréje és úgy mutatja meg a szenvedő emberiségnek. Nos hát ez a glória hamis! Hamis, mert csalta j remények színeivel szőtték! Addig, inig á társadalom megelégszik azzal, hogy a puszta reménységgel akarja gyógyítani a szenvedőket lés a nyomorgókat, addig nem érkezik el soha olyan Újév ünnepe, midőn az emberiség megelégedéssel gondolhat vissza a meghalt esztendőre. Ébredjen már egyszer kötelességének I tudatára a társadalom ! Nyújtsa karját a szü- kölködőknek és nyomorultaknak, emelje fel őket és ne hagyja a vak remények dib-dáb játékszeréül, mert a remények szülötte a csalódás, ez pedig az elkeseredés bölcsője, mely a féktelen, mindent eitipró erőszakot ringatja. Most még gyermekkorát éli ez az erő. De nagyra nő majd. megerősödik a kétségbeesés emlőin ! És a társadalom ébred! Legalább úgy mondja! A jótékonyság kapui kinyílnak, hogy egy darab kenyeret juttassanak a szüköl- ködőknek és reklámot, hirt azoknak, akik adják. v Az utolsó nehány nap sokat eszébe juttathatott azoknak, a kik a nyomorgók millióinak sorába tartozna: ugyan, de a kik nemcsak élnek, hanem éreznek is. — Megérték a szeretet ünnepét és keresték a sze- rete'et. Megtalálták. Igen. A holt papiroson, de nem az emberek szivében. Osszeborzongva kerestek meleget. Nem találták, csak sejtették hogy van. És megérték az Újévet. És megtalálták a régi nótát, az elkopott dalt, H ö. Bingva, lengve nagy pillékben Álmadozva . . . lágy fehéren . . . Nyarat és őszt eltakarva A mezőre, az avarra, Az erdőre, pusztaságra, Mint a felejtésnek árnya Tompán, szinte hallható . . . Hull a hó. Nem vigasztal semmi . . . Semmi. Valami készt menni . . . Menni, Ismeretlen temetőkön, Fehérlő nagy jégmezőkön Pedig halkan egyre esve, Minden léptet eltemetve Tompán szinte hallható . . . Hull a hó. Pásztor Árpád. Tollhistória. ta és az 1900. évi decz. 15-én tartott hangversenyen felolvasta: Dr. Fodor Gyula. (Folytatás és vége.) Mikor már nagyon sokan voltunk, jött az -eg szolga s ezredmagammal eladott egy em- 3rnek egy koronáért. Ez levakarta rólunk a utat s eladott egy vidéki füszerkereskedőnek . koronáért, a ki aztán két fillérje vei adott ■1( rajtunk. Engem egy hetedik osztálybeli ák s önkópzőköri alkönyvtáros vett meg. .Ennél volt alkalmam gondolkozni a pennák sorsának változandóságán. Miniszteri aláírásokon kezdtem s ime most rósz verseket kell j írnom. Szép karrier! S még hozzá mennyi j szemrehányást kelle tűrnöm, hogy miért nem j tudok magamtól Írni! Hogy mórt nem találok j szavakat az „0“ bájainak leírására, miért nem I tudom kifejezni az ő érzelmeinek határtalan mélységét. Hiszen csak ismerném a kis kedvest! Utoljára rájöttem, hogy ö tulajdonkópen semmiféle kis lányért nem lángol, csupán az írói i ambiczió s a pályadij reménye izgatja, s hogy I kedvese hűtlensége miatti kétségbeesésének ! semmi pozitív alapja nincs. De annál inkább | volt okom nekem kétségbeesni az ő rímei miatt. ! Csapa ára — j ára, ó r e—v ere, ele m—v elem —szerelem, képzelem, talál—halál. | Sokszor órákig törte a fejét egy-egy rímén s : mig ö száramat rágta, több rendbeli tiutamár- i tás száradt reám. S általában többet töröltem, I mint írtam. Iskolai dolgozatait is velem ké- j szitette, a melyekre bár igen hosszúak voltak, rendesen szekundát kapott. Persze ilyenkor mindig engem hibáztatott. Például a „miatt“ nevutót rendesen egy „t“-vel irta s ilyenkor mindig azzal mentegetődzött, hogy az egyik .bennem maradt. Maradt biz az ördögbe! Talán I bizony a „levelet“ szóban is magam írtam oda a másik „t“ t. Hát az a sok „ván“, „vén“ ! Árpád seregét a Dunához vezetvén és követeket küldött Zalánhoz megüzenvén, stb. Végre meguntam a rósz diákot s még rosszabb poétát, egy reggel mellényzsebéből a kése mellett kicsúsztam s a gymn. folyosó egy szögletébe bujlam, hol öt percczel később egy élelmes első gimnázista fedezett fel és nagy örömmel birtokába vett. Ez a kis nebuló azonban a helyett, hogy irt volna velem, egy sajátságos hazárdjátékra használt fel. Tiz perczek alatt a folyosó falához veregetett, a mit néhány társa is megtett kollegáimmal. Tőle csakhamar elnyert egy másik, aztán egy harmadik. Sokszor változtattam gazdát, de Írásra sohasem került a sor, mert a kinek szüksége volt rám, attól rendesen egy olyan nyert el, a ki nélkülözhetett. Ez a kis mozgás és változatosság megvallom jól esett s örültem, hogy olykor-olykor egy-egy testvéremmel szót válthattam, a kik, mint ón, már meglehetős pályát befutottak s némi élettapasztalattal rendelkeztek. Persze olyan, a ki miniszterségnél kezdte, egy sem volt. Egyik pl. elbeszélte, hogy ő egy kedves kisasszonynál kezdte pályafutását, a kinek meghitt titkárja volt és suttyomban sokszor irt levelet a leggyöngédebb szavakkal és {legmelegebb kifejezésekkel. Sokszor leirt egy olyan hosszú számot, a melyet ki sem lehetett mondani. Egy egyes volt a papír elején s utána egy egész sor zérus, csupán még ez a szó fórt apró betűkkel utána : csók. [A vége az lett, hogy a kisasszonyt rajtacsipték s a tollat elcsente az a kis diák, a ki most falhozverősdit játszik vele. — Irigyeltem a kópét, mert igaz, hogy velem miniszter is dolgozott, de még gyöngéd női kéz nem vezetett.
