Szamos, 1900. október (32. évfolyam, 80-87. szám)
1900-10-28 / 87. szám
XXXII. évfolyam. Szatmár, 1900. vasárnap október bó 28. 87-ik szám. SZAMOS. Vegyes tartaimu lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön. A SZATMARMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: HIRDETÉSEK: Egész évre 8 kor. — Fél vre 4 kor. — Negyedévre 2 kor Egyes szám ára 20 fillér. Rákóczy-utcza 9. sz. Mindennemű dijak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltetnek Nyilttér sora 20 fillér. Á világkiállításokról. A párisi világkiállítás, melyre az egész világ éveken át készült, berekesztése előtt áll. Általános nézet szerint ez volt az utolsó világkiállítás A tudomány, a műveltség, a technikai előrehaladottság oly fokon állanak mar ma, s oly sokfelé ágaznak el, hogy azoknak bemutatását egy áttekinthető térre összeszoritani — legyen ez a tér bármily nagyarányú is alig lehetséges. A laikus a szakdolgok iránt megfelelő érdeklődést nem tanúsít, a szakember nem találja a kiállításban azt a helyet, a hol nyugodtan szentelhetné magát tanulmányainak. Kiváló alkotások ugyan megadják az érdeklődést, hogy megfigyeljük, ámde az újdonság ingerével alig hatnak, mert a kiválóbb alkotásokról már a kiállítások keretén kivül is megösmer- kedtünk. Meglepő csupán az érdekességek összehalmozása egy térre. Ha már mostan kérdezzük : miíéle erkölcsi és praktikus haszon származik a világkiállításokból, kell, hogy arra az eredményre jussunk, hogy a rengeteg pénzáldozat, a szinte emberfölötti munka, a melyek révén egy ily kiállítás létesült, megfelelő gyümölcsöt nem hoz. Az erkölcsi és anyagi siker jóval mögöttük marad. Egyszerűen azért hogy a világ bámulata felköltessék, ilyen nagy áldozatokat hozni nem érdemes, tehát nem is észszerű Tudjuk, hogy a világ bámulatát felköl- teni a párisi világkiállítás számos csodás alkotásával igazán alkalmas volt. A mit tehát e világkiállításokról általában elmondunk, bár épen olyan jól illik erre a világkiállításra, mint minden másra, korántsem lett a párisi kiállítás netáni kicsinylésére felhozva, mert e kiállításból eiégületfenül bizonyára nem távozott senki. Mindazonáltal mint már fent említettük, a párisi világkiállítást általában nemcsak a 19. századnak, hanem az összes világkiállítások méltó befejezésének tartják s azért talán nem lesz érdektelen, ha a párisi világkiállításokból, melyek az összes világkiállítások között mindenkor első helyet foglaltak el, tanulságokat merítünk. A párisi világkiállítások 1885. óta 11. és 12 évi időközökben követték egymást, eredeűleg majdnem kizárólag az ipari termé- j kék bemutatására szolgáltak, s csak később terjeszkedtek ki mind számosabb nemzetközi J művelődési terekre, a melyek grafikai és kép- 1 letes mutatványok által voltak képviselve. A világkiállítások fő czélja volt, hogy az emberiség általános elismerését lehesen velők elérni. Tényleg a párisi világkiállítások létesülése, nevezetesen a mostani, a melyben negyven állam volt képviselve, nagyszerű tanúságot tesz a modern nemzetközi czivi- lizáczió létezéséről. Megdönthetetlen bizonyságot szolgáltatott arról, hogy valamennyi állam harmonikusan és czéltudatosan működött közre Francziaország vezetése alatt, hogy ily nagyszerű mű, mint a párisi világkiállítás létesülhetett. Ebből a kiállításból tehát kell, hogy utat törjön magának az a tény, hogy a modern czivilizáczió létezik, elismertetik, s tulajdonképpeni lényegében nem nemzeti, hanem nemzetközi természetű s az egész emberiség köztulajdona. S mégis a párisi világkiállítások magok semmiesetre sem lesznek elegendők, hogy fentartsák és előmozdítsák a nemzetközi modern czivilizácziót egyetemes vagy filozóliai eszméiben minden külön téren. Más szóval a világkiállításokat a czivilizáczió terjesztésére vagy akárcsak fentar- tására eszközül tekinteni nem lehet. Éppen csak a czivilizáczió állapotának nem egészen tökéletes vizsgájának kell őket tartani, a mely csak felületesen enged következtetést vonni a czivilizált világban tényleg létező dolgokról. Bátran merjük tehát állítani, hogy még egy világkiállítás rendezésére alig fog már valamely állam vállalkozni. A becsületért. — Irta: Marosán János. — Egy ember, ki szerette az igazságot, kinek becsülete volt az Istene, ki a jog, kötelesség és erkölcs utain haladt; de kórlelhetlen ellensége az önkénynek, bünposványnak. Egy ember, ki védte, pártfogolta az igaztalanul üldözötteket és szivből gyűlölte a zsarnokságot, utálta a kéj és mámor által egy perczig njmj tott boldogságot, mely boldogságot aztán egy örökre elhárhozott élettel kell megfizetni. Egy ember, kinek a kötelesség volt első mindenek mindenek felett és ki felebbvalóit tisztelte, becsülte. A mai kor e ritka embere De Bois, Dorier herczeg titkára volt. A franczia társadalmi életben, a társadalom legmagasabb rétegeiben is ismerték De Bois urat, fentebb nevezett herczeg titkárát, nem ugyan, mint néhány öröklött millió tulajdonosát, nem mint ezerekre menő katasztralis- hold földek birtokosát, hanem mint egy szerény, de nagy bizalmi állású és nemes életű férfit, kit főnkéit és liberális gondolkodása miatt sokan gyűlöltek. De Bois urnák számtalan ellensége volt, kik mind arra törekedtek, hog}r a titkárt a társadalmi életben képmutató farize usnak tüntessék fel, ki vizet prédikál és bort iszik. De a titkár bámulatos közönynyel és angol hideg vérrel alázta meg igazságával ellenségeit ott, hol azok legkevésbé tartottak tőle. Az irigjmk még állásában is meg akarták ingatni, meg akarták fosztani kenyérkeresetétől, miről De Bois határozottan tudomással birt s nem egyszer ajánlotta fel a herczegnek állását, de Dorier jól ismerte s mindannyiszor visszautasította a lemondást. A titkár már nem egyszer mentette meg urát a végenyészettől, sőt életét is koczkázíatta már a herczeg életéért, tehát megérdemelte, hogy ura megbecsülését bármikor is élvezze. És mit mondhatunk Dorier herczegről ? Bizony jót nagyon keveset, de annál több roszat. Az öreg herczeg, a midőn meghalt, szép fekvő birtokot, de különösen sok készpénzt hagyott két élő gyermekére: Antoniettére és JKázmérra. A leány, Antonietta, élete virágában meghalt, az őt illető vagyonrész Kázmórra maradt, ki eképen tetemes vagyon ura lett. A herczeg azonban nem örökölte atyjától szolid természetét is, hanem csak a roppant vagyont. A midőn ura lett a nagy vagyonnak, könnyű, tékozló életet kezdett élni: Páris titkos lebujait., a kártyajátékok legveszedelmesebb nemeit úgy ismerte Kázmár herczeg, mint a hét napjait. Valamennyi orfeumi diva barátja volt Doriernek, kinek eme kétes barátság nagyon sokba került. Majd a lóversenyek és a börze-spekulácziókért fizetett ezer és ezer frankot, míg apjától, nővérétől maradt összes készpénz szépen elúszott. Ekkor lett De Bois ur titkára, ki állása elfoglalása után azonnal hozzálátott a herczeg ügyeinek rendezéséhez, mert a herczeg már a fekvő birtokokra is kölcsönt vett fel. De Bois miután át'anulmányozta a herczeg elintézett és elintézetlen ügyeit, azt konstatálta, hogy a herczeg múltja meglehetős sötét, mely sötétségnek árnyai a jövőjébe is behatolhatnak, ha ura életét, illetve módját más irányban nem tereli. A jó lelkű titkár igyekezett is a herczeg szivéhez szólni, ki, habár titkára minden mondatában és szavában a ragyogó igazságot látta, zokon vette a jóindulatú tanácsokat, de megharagudni nem volt képes ; imponált a titkár élettapasztalatból merített tanácsaival, melyek már sokszor nagyot lendítettek az ügyek elintézésében. Egy délelőtt belépett a herczeg De Bois titkár dolgozó szobájába, a titkár már kora reggeltől dolgozott s annyira el voit merülve a munkába, hogy észre sem vette ura közeledését. — Jó napot kedves titkár ur — köszönte a herczeg — nos mi az újság, mi hir van a nagy világban ? — Semmi különös, herczeg, — feleié szeLegjobb, legüditőbb és legolcsóbb ásványvizek Feltűnő győgyhatéssal alkalmaztatnak : köszvény, vese, hólyag, gyomor, torok, tüdő és gége bajok esetén. Kapható füszerüzletekben és az uradalmi ásványvizbérlöségnél Szolyván (Beregmegye). — Prospektus ingyen és bérmentve.
